Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-12-04 / 49. szám
II. évfolyam. 49. szám. Kun-Halas, 1898. Deczember 4.-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. Eő-uteza 1254. Megjeleli minden vasárnap. DASA&I HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. -----'0............. ■' Előfizetési ár: egész évre 5 frt, fél évre 2 frt 50 kr., 3 hóra 1 frt 25 kr. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr Borhamisítás. A közel múlt egy szenzátiós eseménye, szőnyegre hozta a borhamisítás kérdését. Egy bor nagykereskedő czég- ről derült ki, hogy sok éveken át, értéktelen anyagokból pancsolt borral árasztotta el az egész országot, ekként százezreket harácsolván össze a saját javára, a törvény által tiltott módon s ezer és ezer ember egészségét rontván, életét rövidítvén számos éveken keresztül. A közvélemény méltó felháborodása kiséri ez aljas üzelmek napfényre jöttét, a büntető igazságszolgáltatás rátette már kezét a bűnösökre, kik rövid idő alatt elveszik méltó büntetésüket. Mi — Istennek hála — nem panaszkodhatunk, mint más városok polgárai, a rossz, hamisított borok miatt. Nekünk van saját, dús bortermésünk, a termelő közönség tiszta lelküségéhez pedig ez ideig még nem férkőzött hozzá a kapzsi vágy: az Isten adta jó termést nehány krajczár hitvány haszonért, meghamisítani, a termelő közönség sokkal tisztább lelkű, semhogy önző, rút anyagi haszonért, polgártársai egészségét rontsa, életét rövidítse a hamis bor készítésével. Ha olykor-olykor, mégis kissebb bormérésekben s egyeseknél, drágán ugyan, de rossz italt kapunk, nem ütünk A „Km-HALAS^TÁRGZÁJA. A csóti szép molnárné. Ott állott a füzes szóién, szőke Tisza partján a szép molnárné kis házikója. Nem hiányzott onnan semmi csak a boldogság. Nem hiányzott onnan még a galambdúcz sem, pedig nagyon sokszor töltötte el Tercsi asszony szivét a vágy, ha a csókolódó galamb párok boldogságát nézte. Árva volt szegény. Özvegy asszony. Szeme parázs, dagadó keble alatt gyorsan vert a szív, vágyódott a lelke a szerelem után. Kinos gyötrelemben töltötte fiatalságát, hiszen még majdnem-pajzán gyermek volt, midőn öreg urával összeadta a pap. Hogyan ment ho?zá, mórt ment hozzá, maga se tudja. Az öreg kukoricza kapáláskor halt meg. Káhagyta mindenét: a csóti malmot, a kis házikót s a régi boldogtalanságot. Szegény özvegy menyecske annyit sirt, hogy könnyei már kezdtek kiapadni. Siratta boldogságát, a mi még nem is volt. Siratta elvesztett, életét. Az őrlők már nem is vigasztalták, úgyis hiába. Háta megett meg eldicsórtók, hogy mennyire szerethette öreg urát. belőle nagy lármát, hanem kifizetjük az árát, az italt pedig otthagyjuk s más alkalommal kerüljük az e fajta helyeket. Elgondoljuk, hogy egy liter borért nem érdemes vádaskodni, rendőrséghez, járásbírósághoz szaladgálni, az a valaki pedig ígéri tovább az- egészségrontó italt. Távol áll tőlünk, hogy borainkat, vagy termelőinket általában váddal illessük, sőt dicsekedve említjük fel, mint örvendetes tényt, hogy boraink különösen tisztaság és hamisíthatatlan iz tekintetében, országszerte általános jó hírnévnek örvendenek. Mikor tehát polgártársaink figyel-. mét felhívjuk arra, hogy városunkban is, helylyel-közzel, különösen a szegényebb osztály által látogatott korcsmákban, a jó halasi bor ezégére alatt, értéktelen pan- csokat mérnök ki, ezt csak azért teszszük, hogy figyelmeztetőleg felkérjük őket, miszerint bortermésünk jó hírnevének megmentése érdekében, kövessenek el mindent, hogy a még csak szálanként jelentkező konkoiy a tiszta búza közül kiirtas- sék, mert a gyom, magára hagyva, elnyomja a nemes növényeket. Igen alkalomszerűnek tartjuk, ez alkalommal, a borhamisítást tiltó 1893. évi XXIII. törvenyezik idevonatkozó megelőző intézkedéseit nagyjában közölni, hogy közönségünk az esetleg naDe szerethette is. Kisemmizte az öreg az első asszonytól maradt gyereket az örökségből, csakhogy a menyecskének legyen selyem kö- czölére, meg ebelasztin topánkára. Hanem hát azt mondja Göcsi Pista bátyám uram, hogy ő is úgy tett véna, mert a Jancsi gyerek akart már ur lenni a háznál. Az öreget meg nem sokra nézte. A kemény nyakú molnár kapta magát, egyszer csak asszonyt hozott a házhoz, még pedig nagyon fiatal asszonyt. Ettől oszt’ úgy megijedt Jancsi, hogy elment buj- dosásba. Ilyen formát beszélgettek a vízpartján ülve az öreg fűzfa alatt az őrlők, várva a csolnakot, melyen a malomhoz akartak menni. Egy nap, a mint úgy beszélgetnek, amúgy pipaszó mellett, egy takaros legény jött, a kit senki sem ösmert. — Isten jó nap, emberek! — itthon van-e a gazda? — Otthon van már az öcsém, nem itthon, felelt Göcsi Pista bátyám uram. Hát te ki fia vagy, honnan jöttél, ha még azt se tudod. Bég meghótt már szegény, az Isten nyugosztalja, de még most is siratja a szép molnárné. Ha dógod van, annak mond el, az most itt a gazda. . . — Ugyan ugy-e? — pattogott vissza a hetyke legény, félre nyomva darutollas kalapját. Hát a fiáról elfeledkezett az öreg. Azé pedig az elsőség, nem az asszonyé 1 gyobb mértékben jelentkező bőrgyártás elleni óvintézkedéseket idejekorán megtehesse. A törvény 1. §-a szerint „mesterséges bort készíteni, vagy gyártani, úgy szintén ilyen bort bármi módon forgalomba hozni tilos“, valamint tilos a bor gyártásra szolgáló anyagoknak forgalomba hozatala, vagy azoknak puszta hirdetése is A ki hamis bort gyárt 300 írtig terjedhető pénzbüntetéssel s két hónapig terjedhető fogházbüntetéssel suj- tattatik. Mesterséges bornak pedig azon italt tekinti a törvény, mely nem kizárólag szőlőből, illetve szőlő mustból készült, vagy ha a borhoz készített szeszen, vagy cognacon kívül, viz, vagy bármely más anyagok kevertetnek. Ellenben a természetes mustnak az okszerű pinczekezelés elveinek megfelelő javítása utján előállított bor, mesterséges bornak nem tekinthető. Tilos a bort oly vidék megjelölésével forgalomba hozni, a melyen nem termett, illetőleg a mely vidék jellegének meg nem felel. Kihágás esetén a bor elkobzás elrendelendő. Ha kihágás gyanúja támad, vagy ez irányban teljesen megbízható feljelentés tétetik, a hatósági közegek a pana— Már pedig a’ parancsol itt, szép öcsém. —- No majd meglátja Pista bátyám, nem soká lesz az úgy. — Tán te tőled, te? . . . Hát honnan a patvarból ismersz hékám? — Ismerem hát, hogyne ismerném, mikor ismerem. Én vagyok az igazi örökös, ón vagyok a molnárók Jancsija. Hát már meg se ösmernek ? — Bizony, öcsém, megemberedtól! De ippeg ott jön a mostohád. Szépen beszólj vele, mer nagyon rivóra áll nála. A szép molnárné meglátva a deli legényt, felé tartott. Jancsi, elébe ment büszkén, mint a ki érzi, hogy van valamihez jussa. — Hozott Isten János! Én mindjárt meg- ösmertelek, gyerünk be a házba, ne hallja a világ a mi veszekedésünket. Amint együtt mentek, majdnem egyszerre mondták Göcsi Pista bátyám uram, meg Sándor Panna, hogy : „Furcsa pataija lesz mostodabévül! Teltek, múltak a napok. A csóti malomba jobban jártak őrletni, mint azelőtt, mert Jancsi értette a mesterségét, benne nevelkedett. Suttogták ugyan azt is, hogy a menyecske szemei sincsenek már kisírva, mert Jancsi a vigasztaláshoz is ért. Pedig rosszul látták.
