Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1898-08-14 / 33. szám

Augusztus 14. KUN-HALAS. 1898. lyamraal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igaz$ágügyministeri ren­delet 181. §-ban kijelölt óvadékképes értékpapír­ban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. 60. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított sza­bályszerű elismervényt átszolgáltatni. Iíis-Kőrös 1898. évi junius hó 3-án. A kir. jbiróság mint tkvi hatóság. Dr. Mandel, kir. albiró. 3509/1898. tk. szám. Árverési hirdetmény. A kis-kőrösi kir. jbiróság mint tkvi ható­ság: közhírré teszi, hogy Rideg Istvánná szül. Torgyik Zsuzsánrut, Torgyik János, Mihály és Pál kis-kőrösi lakosok, mint néhai Ha János örökösei végre hajtaténak Ba János kis-kőrösi lakos végrehajtást szenvedő elleni 31 frt 10 kr. és 82 frt 30 kr. tőke követelése s járulékai iránti végrehajtási ügyében a kis-kőrösi kir. jbiróság területén lévő Kis-Kőrös közs. határában fekvő s a kis-kőrösi 2070. sz. betétben végrehajtást szenvedő nevén álló A I 1—2. sor. 1335. hrsz. 377. öi. sz. ház és 103 n. öl területű udvar, 1336. hrsz. 698 n. öl területű beltelki szántó egyszerre és együttesen 495 frt becsértékben ; az ugyanezen letétben A II 1—2. sor. 7014. hrsz. 2 hold 361 n. öl területű nagy-esukástói dülőbeli nádas és az ugyanezen diilőboni 753 n. öl területű rét egyszerre és együttesen 24 frt becsértékben; az ugyanezen betétben A III 1—2. sor. 7478. hrsz. nagy-csukástói diilőbeni 1313 n. öl területű szántó 8676. hrsz. Agár­halom dülőbeni 1 hold 366 n. öl területű szántó egyszerre és együttesen 21 frt becsértékben ; továbbá a kis-kőrösi 2069. sz. betétben végre­hajtást szenvedő és neje Pivarcsi Erzsébet tu­lajdonául bejegyzett A + 1. sor. 1337. hrsz. 636 u. öl belteiki szántó a végrehajtási törvény 156. §-a értelmében egészben 88 frt becsértek­ben ; az ugyanezen betétben A 2. sor. 3456/2/a. hrsz. feketehalmi dűlőben lévő 1159 n. öl területű szántó szintén egészben 38 frt becsértékben végrehajtató 31 frt 10 kr. hátra­lékos tőke s jár-, úgy csatlakozott özv. Safáry Józsefnó szül. Hajnóczi Alujza, 82 frt 30 kr. tőké s járulékaiból álló követeléseik kielégíté­sére 1898. évi szeptember hó 7 ik napján d. e. 9 órakor ezen telekkönyvi hatóságnál megtar­tandó nyilvános árverésen megállapított kikiál­tási áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatla­nok becsárának megfelelő 10°/o-át készpénz­ben, vagy az 1881. LX. t. ez. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadókkópes értékpa­pírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánat­pénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgál­tatni. Kiskőrös 1898. évi junius hó 13-án. A kir. jbiróság, mint tkvi hatóság. Dr. Mandel, kir. albiró. 410/1898. szám. Árverési hirdetmény. Alólirt bírósági végrehajtó az 1881. évi 60. t.-cz. 209. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a halasi kir. járásbíróságnak 1898. évi Pv. 261. számú végzése következtében a Magyar Agrár és Járadék bank részvénytársa­ságnak Nyilasy Ágoston örökösei elleni zárlati ügyében Berki Antal ügyvéd mint zárgondnok kezelése alatt beszedett nagyobb mennyiségű széna, szalma és pelyva takarmányok nyilvános árverésen eladatnak. Ezen árverés Pirtón a helyszínén 1898. évi augusztus hó 17 én d. e. 9 órakor fog meg­tartatni és ahhoz a venni szándékozók oly meg­jegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingó­ságok készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérő­nek elfognak adatni. Halason, 1898. augusztus hó 7-én. Rabszky Geyza, kir. bir. végrehajtó. 489/1898. szám. Árverési hirdetmény. Alolirott kiküldött végrehajtó az 1881 évi 60 t. ez. 102. § értelmében ezennel közhírré te­szi, hogy a kalocsai kir. törvényszéknek 2657 — 1898. sz. végzésével Schvarcz Mátyás vadkerti la­kos javára néhai Darányi István örökösei csá- bori lakosok ellen 1581 frt 18 kr. tőke és járu­lékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosítása alkalmával biróilag lefoglalt és 1392 frt 60 krra becsült gazdasági eszközök, gabona neműek, széna, sertések, birkák, lovak stből álló ingóságok nyilvános árverés utján el­adatnak. Mely árverésnek a kis-kőrösi kir. járás- bíróság 1898—V. 105/3. sz. kiküldetést rendelő végzése folytán a helyszínén vagyis Csáboron nóh. Darányi István tanyáján leendő eszközlése 1898. évi augusztus hó 23 ik napjának délelőtt 10 órája határidőül kitíizetik, és akkor a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is eladatni fog­nak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi 60. t. ez. 108. §-ában megállapított feltételek mellett kifizetendő. Kelt Kis-Kőrösön 1898. óv augusztos 7. Peterneli József, kir. bir. végrehajtó. 3519/1898. ik. szám. Árverési hirdetmény. A kis-kőrösi kir. jbiróság mint tkvi ható­ság közhírré teszi, hogy Kovács Pál és József keczeli lakosok végrehajtatóknak Lay István császártóltósi lakos végrehajtást szenvedő elleni 219 frt 75 kr. tőke követelése s jár. iránti végre­hajtási ügyében a kis-kőrösi kir. jbiróság terü­letén lévő Császártöltés község határában fekvő s a császártöltési 277. sz. betétben végrehajtást szenvedő tulajdonául bejegyzett A 11—3. sor. 5888., 5989. és 5990. hrsz. nagysziget dűlőben lévő 725 p öl területű szántó egyszerre és együttesen 5 frt becsértékben ; az ugyanezen be­tétben A + 1. sor. 1205. hrsz. öreghegy dűlő­ben lévő 478 P öl területű szőllő 44 frt becsér­tékben ; az ugyanezen betétben A + 2 sor. 3067. hrsz. homoki dűlőben lévő 534 P öl te­rületű szőllő 128 frt becsértékben; továbbá a császártól tósi 279. sz. betétben végrehajtást szenvedő és neje szül. Hamann Erzsébet tulaj­donául bojegyzeit s a végrehajtási törvény 156. §-a a. pontja értelmében egészen árverés alá bo- csájtott A I 1—2. sor. 5436. hrsz. nagyszigeti dűlőben lévő 444 p öl területű rét és -5428/4. hrsz. ugy'anottani 492 Q területű mocsár, egy­szerre és együttesen 34 frt becsértékben; ugyan­ezen betétben A -f- 1. sor. 347. hrsz. 291 p öl területű beltelki kert egészben 22 frt kikiáltási árban; ugyanezen betétben A -f- 2. sor. 501/1. hrsz. 104 П öl területen lévő 363. sz. a. bel­telki ház egészben 320 frt becsértékben, ugyan­ezen betétben A + 3. sor. 1138. hrsz. öreg­hegyi dűlőben lévő 1 hold 350 P öl területű szántó egészben 92 frt becsértékben, ugyanezen betétben A -j- 4. sor. 6186. hrsz. nagyszigeti dűlőben lévő 449 | | területű rét 28 frt becsér­tékben ; ugyanezen betétben A -)- 5. sor. 6290. hrsz. nagyszigeti dűlőben lévő 898 P öl terü­letű szántó egészen 18 forint becsértékben; ugyanezen betétben A -j— 6. sorsz. a. felvett közöslegelőbőli 4/1912. részű járandóságra egészben 54 frt becsértékben az 1898. évi szep­tember hó 14-ik napján d. e. 9 órakor Császár- töltés község házánál megtartandó nyilvános árverésen magállapitott kikiálltási áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingat­lanok becsárának 10%-át készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett ár­folyammal számított és az 1881. évi nov. hó 1-én 3333. sz. a kelt igazságügyministeri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékkópes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bí­róságnál előleges elhelyezéséről kiállított sza­bályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kiskőrös 1898. évi junuis hó 13-án. A kir. jbiróság, mint tkvi hatóság. _____________Dr. Mandel, kir. albiró. 1. szám. bizottsági Hirdetmény. A kis körösi kir. járásbíróság mint telek­könyvi hatóság 1898. évi julius hó 25-én 4144. sz. a. kelt végzésével kiküldött bizottság eznnel közhírré teszi, hogy Akasztó községre és Ács Ökördi és Szent Imre pusztákra vonatkozólag az 1886. XXIX. 1889. XXXVIII. és az 1891. XVI. t. czikkek értelmében szerkesztendő telek­könyvi betétek készítésének munkálata folya­matba tétetvén, a helyszíni még pedig első sor­ban az azonosítási eljárás a nevezett községben 1898 évi augusztus hó 22-én fog kezdődni. A kitűzött határnapon a tkönyvi és a ka­taszteri birtokrószletek azonosítása veszi kezde­tét, az a határnap a melyen a betétszerkesztő bizottság a helyszínén a további teendőket meg­kezdi a községi ejöjárósággal külön fog közöl- tetni: Ennélfogva felszólitatnak: 1. mindazok a kik a telekjegyzőkönyvekben előforduló be­jegyzésekre nézve okadatolt előterjesztést kíván­nak tenni, hogy a bizottság előtt a kiiüizött ha­tárnapon megkezdendő eljárás alatt jelenjenek meg és előterjosztósiket igazoló okirataikat mu­tassák fel; 2. mindazok a kik valamely ingatlanhoz tulajdonjogot tartanak, hogy a tulajdonjog telek­könyvi bekebelezését a kitűzött határidőig a te­lekkönyvi hatósághoz intézett szabályszerű be­advány utján kieszközöljék, vagy a telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okiratok alapján a tkvi. bejegyzés iránti kérelmeik elő terjesztése végett a bizottság előtt jelenjenek" meg, ha pedig te­lekkönyvi bekebelezóre alkalmas okirataik nin­csenek, átírásra az 1886. XXIX. t. ez. 15-18 §-ai és az 1889. XXXVIII. t. ez. 5. 6. 7. és 9. §-ai értelmében szükséges adatokat megsze­rezni iparkodjanak és azokkal igényeiket a ki­küldött bizottság előtt igazolják, avagy oda has­sanak, hogy az átruházó telekkönyvi tulajdonos az átruházás létrejöttét a bizottság előtt szóval elismerje és a tulajdonjog bekebelezésére en­gedélyét nyilvánítsa, mert különben jogaikat ez utón nem érvényesíthetik és a bólyeg-ós illeték- elengedési kedvezménytől is elesnek; és 3. azok a kiknek javára tényleg már meg­szűnt követelésre vonatkozó zálogjog vagy meg­szűnt egyéb jog van nyilvánkönyvileg beje­gyezve, úgyszintén az ily bejegyzésekkel ter­helt ingatlanok tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmezzék, illetve, hogy tör­lési engedély nyilvánítása végett a kiküldött bi­zottság előtt jelenjenek meg, mert ellenesetben a bólyegmentesseg kedvezménytől elesnek. Kis Kőrösön, 1898. évi julius hó 26-án. Bauer Ignácz tkvvezető helyett: Uszkay Tamás, Tepliczky Nándor, btétszerk. tkvvezető. kir.törvszki biró. 3—3. Rendkívüli hatású fogcseppek! Bátorkodom a fogfájásban szenvedők figyelmét fel hívni az általam készített kitűnő hatású 80--17 fogcseppekre, melyek még minden esetben a. leg­makacsabb fogfájást is, nem perczek vagy órák múlva, hanem rögtön megszüntették. Egy kis üveg ára 25 kr. a készítő Bencsik Lajos gyógy­szerésznél Szegeden­Továbbá Gsincsák Béla úr gyógy­szertárában HALASON. Halas, 1898. Nyomatott Práger Fereneznél.

Next

/
Thumbnails
Contents