Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-07-10 / 28. szám
Julias 10. KUN-HALAS. 1898. tositásának vádját, hogy az adatok az 1896. évről valók és a statisztikai hivatal által állíttattak össze ; hitelességükben tehát kételkednünk nem lehet. És mi ez adatokból a tanúság? Először is az, hogy más, területre nézve aránytalanul kisebb és népességre nézve nagyobb városokban a pótadó per- czentje nagyobb a mienknél, Azért emelem ki, hogy területre kisebb és népességre nagyobb, mert mig a terület nagysága költségesebbé teszi a közigazgatást, addig a népesség nagyobb volta az adóalap nagyobbsága folytán természetszerűen kisebbé teszi az adó perczent- tételét; igy hát mindkét körülmény Halasnak helyzetét hátrányosan befolyásolja. De még egy tanulság rejlik ezekben az adatokban. Az, hogy voltak nálunk előbbre látó községek, melyek annak idején nagyobb mértékben gondoskodtak arról, hogy a városnak a községi terhek könnyebb viselhetése végett hasznot hajtó vagyona legyen. Nem mindenütt volt az a jelszó: „Mindent osszunk föl a küszöbig !“ — r — a. A íogymnasiumról. Folyó hó 7-ón a város i n tel igen ezi áj a Dr. Babó Mihály meghívására a képviselő-testületi gyiilésterembe gyülekezett össze, hogy tanácskozzék a főgymnasium sorsáról. Az értekezleten mintegy 70-en jelentek meg s elnökül Dr. Farkas Imrét, jegyzőül pedig Dr. Babó Mihályt kérték fel; a kik helyüket elfoglalván, nehány szóval köszönetét mondottak a bizalomért. gyott volna már. Egy másik „elv-társ“ luczer- nával vigasztalta a tehenet, a harmadik répával kedveskedett neki és igy tovább. Déli harangszónál Büngöczi Matyi segédispán azt közölte a professorral, hogy az urak ilyenkor szoktak ám odafent ebédelni, hát a professor ur is siessen fel. A professor reá mordult, hogy: „Nem ebédelni jöttem ón ide Hollandiából.“ Uram Isten! Ez nem akar ebédelni. Hát akkor velünk mi lesz!? Harangszó után elkezdett expermentálni a tejjel, magyarázott; mi pedig az éhségtől és a visszafojtott dühtől majd eldőltünk, majd meg pukkadtunk. A gazember, éjfél után 2 óráig experi- mentált a frissen fejt tejjel, úgy hogy már visz- sza kívánkoztam édes anyám kebelére. Csinált abból a tejből akkorra már Bánfi-sajtot is, a sajtból pedig enyvet, kékkiivet s mindent csak megehetó dolgot nem. Három óratájt elbocsátott bennünket. De e pillanatban megjelent az istálló-ajtóban a director. Utasított bennünket, hogy holnap reggel egytől-egyig 8 órakor jelen legyünk ugyanitt. Rőt bajusza alá mosolyogva utána tette; — Ez pedig büntetés és vezeklés a verekedésért és összeesküvésért — uraim ! Uraim ! mennyi gúny volt e szóban! Alig hogy vissza fojtottuk magunkban a lázadást! De nagyon éhesek voltunk, mint farkasok rohantunk haza s ón csattogó fogakkal ültem hozzá az éji-vacsorához (ójjeli-hez). Megettem két tál^ krumpli levest, öt sertés-karajt, három csirkét, egy pulykát, egy tál szuszogát, és utána eresztettem két liter külkedi bort. Aztán mint a kigyó elfeküdtem, fejemben kavargó dictátorsággal, directorsággal, professzorsággal s több hasonlókórsággal. Almaimban átéltem egy dictátorság minden borzalmait. Láttam a zágod-kölked-gretye- bretvei uradalom légberöpitósét. A levegőben Ezután Dr. Babó Mihály ismertette az összejövetel czólját. Összehívta — úgymond — a város intelli- tiáját azért, hogy nyilatkozzék arról, hogy miként látja czólszerüen megoldhatónak a főgym- nasiumi kérdést és tanácskozzék azon módozatokról, a melyekkel a főgymnasium évi állami segélyezése kieszközölhető lenne. Összehívta a város intelligentiáját azért, mert úgy van meggyőződve, hogy a nemes, culturalis czólt szolgáló főgymnasiumot e város összes lakósága magáónák tekinti; mert államsegélye- zésről leven szó, e főgymnasiumhoz a magyar haza segítségét kérjük s igy az állam minden polgárának joga van hozzászólni, mert végül felekezet külömbsóg nélkül támogattatik, s igy ez értekezletre való összehívásnál nem tekinthetett a felekezetisógre. A főgymnasium fenntartása, fejlesztése — úgymond — közérdek, közkötelesség, amelyről gondoskodni s a módozatokat megjelölni e város inteligens közönségének feladata; ennek kell jó példával elölmenni minden eulturális czél megvalósításánál s igy a jelen esetben is. Az államsegélyre vonatkozólag indítványozza, hogy kiildöttsógileg kéressék fél a kormány, hogy a főgymnasium évi kiadásainak felét viselje. Ez összeg erejéig a város közönsége s az egyház is az állami segélyt annyival is inkább igénybe veheti; mivel ezzel szemben a népoktatási törvény 47. §-a értelmében az állam részéről semmi más jog nem vindikálhattatik, minthogy üresedések esetén a tanárok fele részét az állam nevezi ki. De az iskolát fenntartó testület egyébként semmi jogfeladásra nem kényszeríthető. Nem tart semmi czél ellenest abban, hogy ha főiskolák fentartásához állami segélyt kérünk, különösen akkor, midőn annak fentartását az egyház csak önmegeröltetóssel bírná ki s tovább fejlesztéséhez pedig egyáltalán nincs kellő anyagi ereje. Nem idegentől, hanem saját hazánktól kérünk, melynek mindannyian polgárai vagyunk s kérünk egy nemes kulturális czélra, melyért az államnak áldozatot hozni kötelessége. Óhajtandónak tartja, hogy a küldöttség a miniszterhez oly időben menjen, hogy az állami segélyezés már a jövő tanévben folyósítható legyen. Kéri az értekezletet, hogy indítványát fogadja el. A jelenlenvők egyező lelkesedéssel magukévá tették Dr. Babó Mihály indítványát s fennakadva, fejjel lefelé, himbálództak a diroc- torok. tiszttartók. S mig a hollandus professor a fejemnél térdelt, s koponyámból sajtot akart készíteni, addig gyomromon a korcsmárosné tánczolt s kónyszeritett. hogy szemeimből oly erősen buzogjon a könny, mint egy óriási szö- kőkutból, föl a levegőben fityegő lógberepültekig. Kérem, képzeljék azt a tömérdek kint, erőlködést, amit kikellett fejteni! Végre is egy könnycseppet sikerült a directorig fellövelni, amitől az aztán megkönnyebbülten felsóhajtott s mintha a fogva tartó láthatlan fonal ettől a könytől elszakadt volna, őrült sebességgel zuhant alá a temérdek mélységbe. En hanyatt feküdtem, gyomromon a korcsmárosné már a kopogóst járta, fejemből már sajt-szag lövelt ki s láttam, hogy ha el nem ugróm, a direktor egyenesen- rám esik 1 — Oh pokoli gyötrelem! . . . Elkezdtem kiabálni, rugdalódzni. Üvöltöttem mint a sakál. Egyszer — zsupsz — egy óriási fájdalom s én . . .ón ... . (Mig ezt álmodtam, délre járt az idő s a director bejött a szobámba, az ágyam elé . . .) s én . . . ón . . . tömérdek jájdalmamban kiugorva az ágyból, álmos ésszel úgy vágtam szájon a direktort, hogy az asztal alá gurult! . . * H* *. * Öt perez múlva már lemondtam a zágod- kölked-gretye-bretyei uradalomnál elfoglalt „napidijra igénynyel biró díjtalan segód-dijnok- gyakornok-helyettes-segéd-jelölt“-i állásomról, lemondtam az össze-esküvésről, beszüntettem az ostrom-állapotot, elcsaptam magam a diktátor- ságtól s beléptem a „zágod-kölked-gretye-bretyei keskeny vágányu vasút részvénytársaságból alakult zágod-kölked-gretye-bretyei baxk- és temetkezési vállalat“ alapitó tagjai sorába. Azóta itt működöm. Julius. Török István indítványozta, hogy a küldöttség vezetésére a jelenlevő Vári Szabó István polgár- mester és Dr. Szilády Áron lelkész, a küldöttség szónokául pedig Dr. Babó Mihály főjegyző kéressenek fel. Dr. Szilády Áron azomban az ügy érdekéből óhajdandónak tartja, hogy a küldöttségnél minden egyházi színezet mellöztessék. Épen ezért bár ő a küldöttségben az ügy érdekéből, mint egyszerű tag szívesen részt vesz, kéri az értekezletet, hogy ezen határozatától álljon el. Tudomására hozza egyben az értekezletnek, hogy a közoktatásügyi ministernél egy elintézetlen kérvény van, a mely 900 aláírással az kérelmeztetik, hogy a főgimnáziumot az állam vegye át, miután szerintük felekezeti gimnázium nem existalhat. Kívánatosnak tartaná tehát, ha a kíildötsg ezen kérvény elintézését bevárná, hogy a 900 aláíró a küldöttség működését ő ellene valló fellépésnek ne találja. Vári Szabó István a főjegyző indítványát elfogadásra ajánlja, mert e város inteligenczi- ájának kötelessége mindent elkövetni e kulturális czél érdekében; tapintatosan kell azomban eljárni, nehogy a nagy közönség azt higyje, hogy a város inteligencziája vele szemben áll. Dr. Babó Mihály felszólalván ezután, kijelenti, hogy a küldöttség önként jelentkezőkből fog megalakulni s az abban való részvételre a város egész polgársága fel fog szólittatni; de ha az inteligens elem nem vezet, képtelenségnek tartja, hogy maga a polgárság eredményt tudjon elérni. Ezek után Dr. Dobó. Dr. Szilády, Sándor Imre hozzászólásait az értekezlet meghallgatva az elnök azon határozatot praenunciálta, a mely szerint az értekezletet elfogadja Dr. Babó, Dr. Szilády, Vári és Sándor Imre indítványait, azt, hogy a közoktatásügyi miniszterhez a főgymnasium évi állami segélyezése érdekében egy küldöttség menjen fel és pedig a mennyiben a 900 aláíró kérvénye pár nap alatt elintézietnék ,9 a küldöttség ezt várja be, ha pedig annak rövid idő alatti elintézésére kilátás nem lenne, a lépéseket ennek bevárása nélkül haladéktalanul tegye meg. A küldöttségben való részvételre az értekezlet végével már a következők jelentkeztek : Vári Szabó István, Dr. Babó Mihály, Dr. Szilády Áron, Dr. Farkas Imre, Dr. Zilah Benő, Dr. Dobó Menyhért, Dr. Hodossy Géza, Dr. Szabó János, Dr. Beck Sándor, Dr. Hermán Ferencz, Szekér Pál. Thuróczy István. Stimakovits István, Szilády László, Kovács Károly, Szathmáry Sándor, Roucsek József, Hodossy Gyula, Pintér Barnabás, Török István, Gyenizse Antal, Sándor Imre, Szekér Károly, Hofmeister Ignácz, Papp Mihály, Pázsit József, Babó János, Kozics István. * Az egyháztanács egyébként ez ügyben a következő körlevelet bocsájtotta ki: A halasi reformált egyház tagjaihoz! Félreértésből sok baj, nagy kár és veszedelem szokott származni. Ilyen kár, ilyen veszedelem fenyeget minket is, Halas városának reformált vallásu lakóit, amikor csupa félreértésből olyan ajándékot utasítunk vissza, a minek elfogadásával semmi uj teher elvállalása sem járna, hanem épen meglevő terhűnkön könnyithetnénk. Annak az ajándéknak az elfogadása miatt még csak szégyenlenünk sem kellene magunkat, mert azt a magyar állam adná nekünk, egyházunk, hazánk és nemzetünk iránt századokon át híven teljesített kötelességeink elismeréséül, az a magyar állam, a melynek a magyar református ember mindenkor hű polgárának, szerető gyermekének vallotta magát. Melyik gyermeknek vált az még szégyenére, hogy anyja kezéből elfogadta a szeretettel nyújtott ajándékot, jótéteményt? A magyar állam nekünk abból az 50,000 frt államsegélyből, a melyet főiskolánk építésére az országgyűlés megszavazott, 35,000 frtot már kezünkhöz juttatott és most a hátralévő 15,000 frtot kínálja. Az a különös, hogy a 35,000 frtot aggodalom nélkül felvettük, a most kínált 15,000 frtot pedig visszautasítottuk. Hogy történhetett ez? . . . Félreértésből. A magyar kormány, hogy még nagyobb jót tehessen velünk, nem 4000—5000 irtonként 3—4 esztendő alatt, hanem egyszerre, egy kraj- czár levonása nélkül akarja ezt a 15.000 frtot kezünkhöz juttatni. Mivel azonban velünk együtt
