Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-01 / 1. szám

КиN-HALAS 1898 Január =4= legactualisabb kérdós: a s z ő lő t'e 1 e- pités kérdése. Tudjuk mindnyájan és érezzük, hogy földjeink termő képessége és általános minőségi1 tekinteteben. igen mostoha helyzetben vagyunk az alföld többi váro­saival szemben. Nagy gazdasági erővel, csekély hasznot tudunk csak produkálni földjeinken. Földjeink legnagyobb részét hasznavehetetlen, ez ideig semmire sem használt homok btiezkák képezik Az ügy szeretőiétől vezéreltetve, összegyűjtöttük már az eszme kiviteléhez szükséges ada­tokat. megszereztük a kellő összekötteté­seket az irányadó körökkel, felhívtuk fi­gyelmét az á I 1 a m i t á ni ogat á s- b a n részesülő „orsz. szőlő tel e- p i t ó sző V e t k e z e t“-nek. melynek a helyszínen járt szakközegei az eszme megvalósithatásának. földeink túl nagy részét alkalmasnak találták s igy tudjuk, hogy a tavasszal az erre kijelölt helyeken a telepítés már kezdetét is veszi. Ezt az eszmét lapunk különös előszeretettel istá- polta. támogatta s fogja támogatni első sorban á jövőben is. mert erős meggyő­ződésünk. hogy ez az eszme, ha diadalra vergődik, polgáraink sok ezreit kiragadja a szegénység állapotából, őket jó módhoz fogja juttatni, adván nekik az eddigi siva­tag helyett valóságos Eldoradót. mely anyagi jóllétüket örökre biztosítani fogja. Nagyjában tett számításunk szerint, ez V á г о s u n k p о I g á r a i n a- k v a- g у о n át m egezor szerezi. Az e tárgyban lapunk legutóbbi szá­mában megjelent emlékirat fog szolgálni vezérelvül az eszme támogatására, a melyben kifejtett módozatok realitásáról személyes tapasztalatok után meggyő­ződve vagyunk. Ezt az eszmét ajánljuk városunk ügyeinek bölcs intézői szives jó indula­tába és pártfogásába, ennek az eszmének diadalra juttatására kérjük polgárainkat a haza, ember társaik és saját érdekükben. A haza érdekét szolgálja ez eszme, nemcsak az anyagi kiszámithatlan előnyt tekintve, mely a nemzeti vagyont, milli­ókkal gyarapítja.. hanem a még ennél is becsesebb, erkölcsi, ethikai vonatkozása miatt, Munkát ad az éhezőnek, gazdag­ságot a szegénynek — ingyen Meghono­sítja a belterjes, kerti gazdaságot' mely százszorta több hasznot biztosit művelőjé­nek. mint van annak, aki megelégszik azzal, ha földje évenként annyit hoz. a miből j legelemibb életszükségleit fedezheti. A ; s z ő 1 ő t e 1 e p i t é s I e h e t ő v e t e- j szí h о g у ug у a n a z о n föl d о t. j melyet mellette kerti gazda- I s ág g а I k ö t ü n k ö s s z e. é v e n k é n t tízszer is ki h as z n ál j u k s e mel­lett m é g a föl d t e r ni ő k é p e s- s é g é t i s e ni e I j ü k> A szőlő telepítés. ■ miként azt előző számunkban reális alapon kimutattuk, i n g v e u 'a d e z r e k e t, a mit sem érő homokból vagyont varázsol elő. Nem vélünk csalódni, ha azt állítjuk, hogy ezen az eszmén épül városunk jö­vendő nagysága. Régóta vajúdó kérdést képez a k a- s z á r n у a é p i t é s kérdése is. igazéin bűnnek tartjuk a város jól felfogott érde­kei ellen, hogy ez eszme kivitelre tiiind- ezideig nem került. A liberális irányt kö­vető más városok .példájából láthatjuk, hogy mily émelóleg hat a város anyagi jólétére nagyobi) emberi tömegnek állan­dóan a városhoz csatolása, látjuk, hogy más városok, melyek pedig anyagiakkal még nálunk is kevesebbel vannak meg­áldva, százezreket is készek áldozni, csak­hogy kaszárnya építése által, állandóan a városhoz fűzzék a katonaságot. Az önző. anyagi oldalon kívül nem kevésbé figyel­met érdemel a k ö z b i z t о n s á g eme­lése is, valamint a, város t á r s a d al m i életén e k é 1 é u k e b bé tétele az állandó katonaság által s hogy pro domo i beszéljünk, ily képen abban is gyönyör- j ködhetnénk, hogy fiaink azt a '■> esztendőt. : mely idegenben oly keserves. — habár nem a világ az a bárom esztendő — eset­leg itthon, nálunk tölthetnék. A kaszárnya építésnek is hívei ma­radunk s nem késünk annak idején, a közvélemény hü tolmácsaként fellépni. A legközelebbi jövőben vár megol­dásra városunk v i 1 a g i\ á s á n a k ügye is. Általánosságban ezt az eszmét is vitat­tuk már lapunkban. Az eszme érdekében megtettük már a lépéseket s jelenleg a, szükséges adatok birtokában levéli, leg­közelebb ez irányban is megindítjuk a r e s z 1 e t e k r e is kiterjedő eszme vitát. Hiszszük. hogy a villa ni világítás érde­kében kifejtendő propozitiónk közhelyes­léssel fog találkozni s rövid időn behoz­zuk a villa m v i I ág i t á s t. Az eszmét a kivilel .stádiumában is figyelemmel ki- sérendjük s mindenkor szolgálatára le­szünk ez irányban is olvasó közönsé­günknek. A hozzánk szoros kötelékkel fűződő szomszéd. M a j s a k ö z s é g b ő I h о z- z á n k v e z e t ő v a s ú t kérdésé i«, a jelek után ítélve, legközelebb a megoldás stá­diumába lép. E kérdésben is elhatározott szándékunk az önzetlen sajtó, figyelő, éber s városunk érdekeit mindég szem előtt tartó feladatának teljesítése. Ezek a mi irányeszméiuk, ezen esz­mék szolgálatának szenteljük csekély erőnket a legközelebbi jövőben. Es leg­szebb jutalmunk az leend, ha a most haj­nalod«» új évnek a múltak tengerébe \aló eltűntével, ugyanazon büszke önérzettel tekinthetünk vissza meglett Htunkra, mint ma, mikor beköszöntőül merünk beszélni a jövőről, követve az általános emberi szokást, mely e napon bepillant a bizony­talanba, s homályos sejtelemmel kíván : Boldog uj évet! melyből később élrómülve olvastam nohány kin- riinct, mint pl. „a majomnak tarkája, lévén im­már markába.“ Na de ez legalább valamit, ha­gyott nálam. Igaz, hogy ez is 1 írtba került. De hát a kémény seprő! aki e napra hagyta azt, a körültekintést, hogy tanonczai rendesen tisztogatják-e a kéményeket, mert ő más nap nem ér rá, nagyon el van foglalva! Ez is kívánt legalább annyi boldog uj évet. mint a mennyi krajezár abban a forintban volt, a mit a jó ki vé­nát a mellé letett ezifra köszöntő papirosért adtam neki s a mely azzal kezdődik ember emlékezet óta, hogy : „fölvirradt immáron újévnek reggele" s végződik azzal, hogy „hogy ha pedig, eljön utolsó órátok, az egekben legyen dicső koronátok" Túl voltam ezen is. De óh fatum ! Még az ajtót sem értem rá bekilincsehii annak rendje és módja szerint, már t. i. a hogy az új óv hozza magával, sarkamban volt a kézbesítő, a ki egy perbeszüntető kérvényemre hozott végzést kéz­besített, melyről azt hitte, hogy sürgős s csak most látta, hogy rá ért volna holnap is hozni. Az tudnivaló, hogy ő sem feledkezett meg az újévről mellékesen megemlékezni, fáz is mellékes, hogy a pert azért szüntettem he, mert felem a hátam illegett kiegyezett s ón nem akartam ítéleti bé­lyeget tenui.) Denique az ő eltávozta után, me­gint könnyebb lettem egy forinttal. Epén azzal az eltökélt szándékkal tettem be utána ajtómat, hogy most már ezután a pokol ördögei sem nyitják ki s hogy a gratulánsok el­rettentésére kiteszem a táblát ajtómra : „ide csak hozni lehet,,“ mikor a sürgöny hordó jelent, meg ajtómon, aki a következő tartalmú sürgönyt hozta a szomszéd városból (ívnia barátomtól: ,,Ne fe­ledkezzél meg a sürgöny hordóról." -— Meggra­tulált tehát ez is szerencsésen, elvitte egy koro­námat ez-is szerencsésen. De .már tovább nem volt maradásom. El­határoztam. hogy megyek. . . magam sem tu­dom hova. Alig tettem néhány lépést, boldog új évet kívánt az utczán találkozómban 3 hajdú, a kiknek a köszöntő (elmondása után sehogy sem tetszvén nyomban elhaladni, 20--20, krajezár ja­va!. összesen hatvan krajczárral segítettem elő azt a néhány lépést, a mely a köszöntő helyét, a hátam megetti tértől elválasztotta. Járta inban-keltemben betértem borotvál­kozni. Ott a két tanonez még azt sem engedte meg. hogy felső kabátomat letegyem s már is fel kö­szöntöttek. a legboldogabb számos új évvel. Egy korona képében s azzal az utasítással, hogy osz­tozzanak meg rajta testvériesen, odaadtam utolsó apró pénzemet. Az ebédnél agyon boldog új evezett a fi­zető pinezér, ételhordó, a borfiú, az udvaron a csapos legény, a kávéházban a „kávés kisasz- szony,“ a kávéházi fizető pinezér, a „-piccolo“ és egy ott ülő részeg kliensem, a kinek jó kívá­nat,a nekem belekerült addigi összes cechjóbe. Mikor ráadásul még két parthie 50-es ca- rambolt és egy 120-as pref'erence-t vesztettem, elhatároztam, hogy hazamegyek s alszom más­napig, a mikor már nincs jobbé „boldog új év.-“ Ekként tehát jussom volt lemondani a re­ményről, hogy meg egy boldog új évet kapjak, mikor meggratulált ráadásul a vendéglőből kilóp- temben az én hosszú nevű újság kihordóm, aki „kufázsisan" gratulált a lap czimbetűinek meg­változtatásához „sok újságokat“ és végül boldog új évet kívánt ő is. Hogy az ő jó kivánata mibe került, az maradjon szerkesztőségi titok mind­örökre. De most már ölő szándékom volt minden jó kívánatért, azért inkább egyenest hazafelé iparkodtam. Ekkor már — este lóvén — ott állt ka­pumban a „tttlkös,“ aki messziről megismervén, felém tartott s valami elbeszéléshez kezdett, melynek rövid kivonatát úgy értelmeztem, hogy már a múlt éjjel akart boldog új évet kívánni, mikor hazafelé iparkodtam, de akkor épen hiva­talos eljárásban -volt s ő nem tudja miért, elsza­ladtam előle. Most azonban . . . Nem vártam be a végét. Tehát ő az. A kö­vetkező pillanatban egy oly adomány fejezte be az új évi köszöntőket, mely legközelebb. — be- csiiietsértési peremben nagy szerepet fog ját­szani. En önöknek nem boldog új évet, hanem az enyémnél boldogabb, igen sokkal boldogabb új évet kívánok! K. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents