Kun-Halas, 1897. szeptember-december (1. évfolyam, 1-17. szám)
1897-12-25 / 17. szám
Deczember 25. К U N - Н A L A S. 1897. — Hát kedves nagy tata! a szegény gyermekeknek nem szabad örülni, őket nem szereti a Jézuska? —• A Jézuska szeret mindenkit, aki jó — gyermekem — ő a jó gyermekeket megjutalmazza. Az égből küldi ajándékait s az az ajándék nem vesz el, nem pusztul, hanem mindörökre megmarad a jóknál. Lásd az a baba, mit olyan nagyon szeretnél, holnap eltörhetik, szép, rózsaszínű, arany-csillagos ruháját eltéphetik a rossz gyermekek, holnap reggel már oly csúnya lehet, hogy megsiratnád, ha látnád, de az az ajándék, mit a Józuska küld. el nem pusztul soha. Csak légy jó gyermekem s ne feledd, hogy a jókról nem feledkezik meg a jó Isten! — szól könnytől fuldokló hangon az öreg — s iparkodott kis unokáját elvonni a kirakat elől. Az pedig kéri: csak egy kicsit engedje még nézni! úgy szeretném mindég nézni! E pillanatba nyílt a kirakat ajtaja, a kereskedő kivette azt a szép rózsaszínű ruhás, szőke hajú babát, gyorsan becsomagolta s nagy hajlongások között benyújtotta egy kocsiba.-—• Elviszik a szép babát! Ne engedd jó nagytatám, úgy szeretem, meghalok, ha nem látom többé — szól sírva-könyörögve a kis leány. — Nyugodjál meg nyermekem, küld neked szebb ajándékot ennél a Jézuska, csak jöjj most velem! Szelíd erőszakkal elvonta a görcsösen zokogó kis leányt a bolt elől s egyik kezével mankójára támaszkodva, másik kezével a dermedt kis kacsócskát fogva melegitőleg, elindult. Ott lakott szegény öreg a város végén, a temető szomszédságában egy kis kunyhóban, melynek egyedüli butorozata egy rossz faágy s egy rozoga pad volt. A kunyhó összes dísze egy fénykép, mely egy szép fiatal nőt ábrázolt, kit átülve tart egy élte delén levő térti s mindketten mosolyogva nézik a nő ölében ülő kis gyermeket. Megható, kedves kép, a szerető család poé- zisa megörökítve a koldus kunyhójában. A kunyhóban jéghideg a levegő, seliol semmi melegítő. Az öreg koldus dideregve lép be, maga után vonja folyton síró kis unokáját, kinek hidegtől kipirult, rózsás arczocskájára, a hideg ráfagyasztotta a könny dér-rózsáit. — Jöjj ártatlan gyermekem s melegedjél fel az ágyban! — szólt az öreg — azután lefektette a folyton didergő és síró kis leányt, betakargatta őt az ágyban levő rossz pokróczczal. A gyermeki fájdalomtól s hidegtől kimerülve, elszunnyadt a kicsike. Az öreg leült az ágy szélére s nézte felváltva a gyermeket, kinek arczán a jótékony meleg Játszók kiülni s nézte a szemben függő fényképet. . . . Hosszan, elmélázva tekintett rá. Közben kigyúltak a városban a karácsonyfák szent gyertyái s a nyitva hagyott ablakok idáig vétók fényüket a kunyhóig. Talán annak a karácsonyfának gyertyái, mely alatt a szép rózsaszín ruhás baba volt. behinték fényüket, a kunyhó kis ablakán, rá a szendergő gyermekre, talán a baba elküldte üdvözletét az őt oly nagyon szerető társnak, mert a kis szunnyadó, kinek növekvő lázat a mélázó öreg észre nem vévé, boldogan mo- solyga lázas álmában. Az öreg koldus pedig önmagához beszélgetve szól: — Ott pihen már mindenki a föld ölében, ki valaha kedves volt szivemnek. Egy óv óta ott nyugusztok ti is, kik úgy szeretetek egymást, hogy egyiktek halála elhozá a másikét is s kik egymás nélkül élni nem tildátok. Elköltözői te is kedves leányom a többi után, kik valaha kedvesek voltak szivemnek, oda, hol nincs nyomor, csak gyönyör, nincs fájdalom, csak boldogság. Itt hagyatok öreg apátokat, azzal a kis ártatlanná!, ki iránt való szereteteknél, csak az ég iránti szerelmetek volt nagyobb. Elhagytátok azt. kinél elliagyottabb nincs a világon, a kit csak ti nem vetettetek meg, kit most megvet mindenki, azért, mert senkije, semmije nincs s kinek élnie kell azért a kis ártatlanért, ki még nálam is el- liagyottabb, tehetetlenebb. — Mit akarsz teremtőin velem, hogy több fájdalmat engedsz szivemnek szenvedni, mint a mennyit emberi kebel elbír? Te szent Megváltó, ki e napon jöttél a világra, engedd meg szent kegyelmeddel, hogy az a sok bánat, szenvedés, mit szivemnek érezni keli, legyen megváltója ennek az itt szendergő ártatlannak minden rosszért, mi őt életében érhetné, tedd őt oly boldoggá, mint a milyen boldogtalan én vagyok! — Kivel beszélsz jó nagy apus? kérdé a kis leány, álmából felrezzenve. Az öreg rátekintő a gyermekre s rémülten látá az arczán kiülő lázas pirt, mely/ a különben is bájos gyermek arczot azzal a túl világi rózsa- pirral látá el. melyet a halál angyalának csókja lehel a kisded arczokra Emberfeletti erővel visszafojtó az öreg a fájdalom felkiáltását s szelíd hangon mondái — A Jézuskát kértem, kinél édes apád és anyád vannak s kik egy óv óta elmentek tőlünk, hogy küldjön le számodra még annál is szebb babát, mint a melyet ma láttunk —- Hát édes anyáin küldet szép babát? Az előbb álmodtam, hogy egy olyan aranyos angyal, mint a milyen a karácsonyfa tetején lébeg a boltokban, lejött az égből édes anyámmal, olyan szép volt az angyal, mint az a szép baba, hoztak nekem mindenféle sok jót, azután édes anyám és az angyalka elszálltak, elvittek engem magukkal messzire, a hol csupa szép angyalok vannak. Oh milyen szép volt! Hol van most édes anyám ? — 0 az égben van, fohászkodjál a Józuská- hoz s ő megmutatja édes anyádat, szólt kénytől fuldokolva az öreg nyomorult. A kis ártatlan összetevő kezeit s elkezde imádkozni: Édes Jézus, ha szeretsz engem, mutasd meg nekem az ón jó anyácskámat, teljesítsd, a mire ő kér téged. Engedd, hogy meglássam őt, kit olyan régen nem láttam. Es a Megváltó teljesítő ártatlan hive kérését. Mikor fohászát befejezte, oda fordító túl- világi fényben égő száméit az öreg koldusra, ki a fájdalomtól csak nein megőrült, majd az éghez fordulva, mondái — Köszönönvódes Jézus. Ott látom anyámat. melletted, angyalok vannak körülöttük, kik mind szép babákat tartanak karjaikban, a kik oly szépen, mosolyogva alusznak. Ha az én édes, jó anyám mellett, ilyen szép angyalka tartana engem is karjaiban s ott volna mellettem az én jó nagy apám, aki ott is vigyázna reám, milyen boldog lennék! Az angyal! . . . Egyszerre elhallgatott a kis leány. Az öreg koldus rémülten nézett a kicsire. Mosolygott az arcza, szemei az égnek valónak fordulva, kis kezei összekulcsolva, mintha az ég küldeményét tartaná karjaiban. ............Ott, volt már édes anyjánál, ott tartotta mellette őt, a legszebb babát, az angyal. Az öreg nyomorult szív repesztő kiáltással borult a kis megüdvöziiltre ..........s mire reggel jó szomszéduk, aki „a kedves kicsikének kalácsot akart hozni a Jézuskától,“ a kunyhóba belépett, ott találta Lettan az öreg koldust, egyik karjával a mosolygó kis gyermeket ölelve, másikkal a fényképet szorítva szivéhez, mely meghasadt. mikor nem volt többé kiért szenvedni'. К о z i c s Z о 11 á n. Bagdadi elet. A b a s i b о z и к о к. Hát igaz, hogy Bagdadban még máig se tudódik, hogy hányat ütött az óra, mert e szent városban az órák nem ütődnek, mivelhogy nem időmérésnek okáért vágynak, hanem hogy ha már vannak, hát maradjanak— veszteg. De azért még a város jólléte nincs veszélyeztetve ; az igaz hívők a hold-járás tudása nélkül is boldogok. Most más sor esett kincses Bagdadban. Ugyanis: A szent Kalifa által helyben hagyott törvény alapján nemes Bagdad 12 négyszögmérföld nyi határának megőrzésére 12 dim basibozuk fogadtatott fel. — Ezeknek kellene tehát őrszemet állani hírneves Bagdad enyhe légii völgyeiben, édes gyümölcsöket termő pompázó pálmaligeteiben. rizs ültetvényeiben, zengő berkeiben ós csörgedező patakjai mentén, a melyekről Állatiban nyugvó Zöldi effendi, egy divánozás alkalmával azt mondotta, hogy azokat nem a bagdadi határban kell keresni, hanem valahol másutt . . . A tizenkét basibozuk át is vette a hatalmas kiterjedésű határ őrzését, s minden kihágást, lopást, — már a mi csak tudomásukra jön — bejelentenek a basának, a ki itól azután elevenek és holtak felett?' Fizetésüket az igaz hi vők .pontosan be is szolgáltatják a defterdár kezébe, s folydogál a boldog élet Bagdadban. — Alcikiim tin Allah! Mindezen intézkedések azonban, bármint Halas, 1897. Nyomatott Präger Ferencznél. akarta is a korán megőrizni bölcs törvényeivel az országot, Bagdadban nem váltak be, mert a tizenkét négyszög mérföld területű bagdadi határnak megőrzésére a tizenkét szál basibozuk kevésnek bizonyult, mivel hogy megesett az is, hogy a basa utasította a károsult igazhivő muzulmánt, hogy a pálmaligetekben esett kárt a basi- bozukkal becsültesse fel, de a hatalmas effendi azt felelte az érdemes basának, hogy: „Allah fényesitse meg orczádat, oh jeles basa ! Hiszen egy hold forgás alatt sem látok ültetvényeim körül basi bozukjaidbol de csak írmagnak se egyet is!“ Ennélfogva a kajmakám a nagy vezirrel egyetértve, a díván elé lmrczolt egy javaslatot, a mely szerint inkább kevesebben legyenek a basibozukok, de kapjanak lovat. „L ovasitani kell a basibozu- kokat, ha részletekben i s.“ Ez volt a jelszó. A nagy vezér azonban még egy másik fontos intézkedést kért. Ugyanis i „Osztassanak be a basibozukok a redifele közzé.“ Ez volt a másik jelszó. ■— Es ezután a kajmakám azt mondta a nagyvezérnek, oh bölcs nagyvezir, te meg adjál valami féle szabályrendeletet,, ha mindjárt rosszat is, amolylyei a redi fok közzé lehessen osztani a basibozukokat. A nagyvezir több rendbeli köz-pénna-szár el rágása után meg is felelt ennek. Hogy azután most már a 12 basibozukból a fedi fok közzé beosztandó 8 basibozuk közül melyik mit kap, lovat e, mást-e, vagy úti füvet a talpa alá, avagy épen selyem zsinórt azt sem maga a kajmakám, som a nagyvezir, sem a ba- s i hoz и к ok basája, de sőt maguk a szegény basibozukok se tud ják . . . „Allah ! il Allah! Mohamed ! Kasul it iitn hasraesetth !“ De sokat is nem tudnak Bagdad városában ! 1 lóvégre is a díván elé került a megfejelt javaslat, hogy legyen a jövőben a 12 basibozuk helyett csak 8 drb, delovasitva. A díván tagjai egy kevéssé aggódtak ugyan, hogy hát megint valami nj 'defter lessz, de azért megvoksolták. Azt mondták, hogy az éjjeli „müez- ziminek“ példájára ezek is elbillegetik az igazhi- vők dolgait, nem ugyan libákat és tyúkokat, hanem más milyen ingóságokat, teszem azt: takarmányt. De a nagyvezir kijelentette, hogy a basibozukok óp oly szolgálati szabályzat szerint fognak a pálmaligetek között lovagolni, mint a nizáinok, azaz: kocsit nem visznek magukkal soha, s igy nem eshetik meg az igazhivő muzulmánokon az, hogy a basibozukok egy-egy kötél szénát hajinthassanak Allah nevében a kocsira. így voxolták meg a basibazukoknak redi- fesitósét és lovasitását sőt egy szerecsen származású béget mindjárt főparancsnokká emeltek. Ili Allah szűrih ! Mahomed tűrih. Csak azt várják kincses Bagdadban, hogy a fényes portánál helybe hagyják a tervet s rögtön megindul a boldog élet kincses Bagdadban, a pálmaligetek meg lesznek őrizve a beduinoktól, valamint boldogult Zöldi effendi szerint másutt keresendő csörgedező patakok is ! A basibozukok czafrangós arab lovon ké- nyeskednek . . . Ha kell, a szoczibeduinokat is szétkergetik, a redifekkel közrefogva őket. . . Ha kell, minden passus nélküli jószágot bevezetnek, — de csak módjával. Ha kell, mindent, de mindent, megmenthetnek 8-an 12 Q-ön. így árad be a boldogság kincses Bagdad városába, a mely boldogságot legközelebb Allah villámaival fognak bevilágítani. Hanem a főfő basa azért gyalog maradt. . Azt még „részletekben“' sem lovasitották. Pedig ha másért nem, a nagy bajuszáért is megérdemelte volna. Na de őt meg majd „biztosítani“ fogja a díván baleset, s minden nemű elemi csapás ellen, a milyenek formemn-mérgezés, opiuin- álom stb. Ezen kívül a veszteglő órák helyébe szervezendő nappali müezzimek főelöltülkö- lőjóvé fog kineveződni, mivel hogy erre öblös hangja képesíti is. „Allah kérim ill Allah . . . Heje-liuja-ihajlah ! . . . Allah, kéreim, all Allah! Gyülah müezzitn marhalah !. I)r. Hermán Ferenc, felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos.
