Kun-Halas, 1897. szeptember-december (1. évfolyam, 1-17. szám)

1897-12-25 / 17. szám

Deczember 25. 1897. szerencsére a rettenthetetlen veres sipkás kileii- czedik zászlóalj — élénk tüzelés közt .Jarkovácz felé lassan hátrálnak. Kevés idő múlva, mint fűtő tűz terjed el a hír a mi táborunkban, hogy Damjanicsot az el­lenség meglepte, beszállásolt és íerószegitett hu­szárait s ágyúit elfogta. — Majd vágtatva jön hozzánk a piaezra egy ütegArgyú s parancsnoka 10 aranyat Ígér annak, ki a Temesen gázlót mu­tat s mivel ilyent senki sem ismer, vakmerőén neki hajt a Temesnek, de a rögtön elbukott lo­vakat csak nagynehezen lehetett kiszabadítani a mély folyóból. Rettenetes állapot! Ott vívódik csaknem szemünk előtt a meglepett oroszlán. Tudomással* bírunk végveszélyéről és nem segíthetünk. Kiss Ernő hadserege, melynek egyszerű megjelené­sétől pozdorjaként fosztanék szét az ellenség, tétlenségre van kárhoztatva a Temes által. Bal- végzetes tévedésből még hidfogata is egy mért­földdel hátrább, Ernesztházán töltötte e kínos éjszakát. Hanem úgy hajnal felé egyszer csak Jar­kovácz elkezd több helyen égni. a puskatűz in­tenzivebbé lesz, az ágyúk megdördülnek, s nem­sokára kivehető lesz, hogy a mieink előre törnek, s az ellenség mind gyorsabban hátrál Pancsova irányában. Hála a magyarok istenének, a hős Damja- nichnak s a vörös sapkás halál angyaloknak, ki­ket tanító mesterük és imádott vezérük Damja­nich „az ón mészáros-legényeim“-nek nevezett; az ellenség teljesen megveretett. Még másnap deczember 15-ikén délelőtt 9—10 órakor is dö­rögnek Damjanich ágyúi a futó ellenség után. Mi pedig viradatkor bementünk az ellen­ségnek az éjjel üresen hagyott Tomasovaczi sán- czaibn, eloltottuk a.möggyujtott hidat, melyhez az utászok lajtorjákat kapcsoltak, hogy addig is inig a hidfogat megérkezik — úgy ahogy hasz­nálható legyen. Honvédek és nemzetőrök verse­nyezve rohantak a létrához fel. s a hídon által Tomasováczra rabolni. Vesztükre. — Az ellen­ség hátramaradt merószebbjei padlásokon, kerí­tések mellett megvonulva biztos helyről lövöl­döztek a házak közt, s udvarokon lézengő legény­ségre. Először a Ferencz Károly gyalog ezred holtra sebesült egy dobosát, majd az én száza­domból Rácz András nemzetőr közvitézt mindkét farizmán életveszélyesen megsebesülve, és egy Jakab nevű (vezetékneve nem jut eszembe) bal­karján keresztül lőtt zsidó közvitézt hoztak hátra. — Jakab kiépült, de szegény Rácz Andrást ak­kor láttam utoljára, mikor kocsira tétetve a becs- kereki kórházba szállíttattam. Epen karácsony szombatján értünk vissza Halasra, miután az utánunk leküldött másik két század felváltott bennünket. Azóta egyre pusztulunk, veszünk. A két század tisztjei közül egyedül ón vagyok életben, a legénység közül a derék becsületes Sárközi Ist­ván kovács, akkor tizedes nemzetőr. Múlt évben halt meg Mucsi Sándor, egyike azoknak (tán négyen voltak) kik az esküvő után menyasszo­nyukat a templom előtt hagyva, velünk együtt az ellenség ebbe eljöttek. Ugyanezen napokban a feldunai hadsereg az ország nyugati határán hadállásait Winclis- grécz ellen megvédeni nem bírván, megkezdette visszavonulását Budapest felé. — Deczember 16-ikán történt aParndorf-köpcsényi csata. Szin­tén decz. 16-ikán a Nagy-Szombati viadal, hol az éjjel meglepett s körülfogott Gr. Gűyon az égő városból szuronnyal tört magának utat rop­pant véráldozattal a túlnyomó ellenséggen keresz­tül. Deczember 23-ikán vasárnap országszerte minden templomban gyász isteni tiszteletet tar­tottak a nagyszombati ütközetben elesett honvé­dekért. Deczember 30-ikán Perczel hadseregét M oornál az ellenség tönkre verte. Deczember 31-ikén a magyar kormány Pestről Debreczonbe menekült. Ilyenek történtek 49 évvel ezelőtt hazánk­ban deczember hó második felében. Adjon isten a magyarnak boldogabb kará­csonyt, mint akkor volt. Id. Gál Lajos. Fény és árny. Menj-szállj vissza emlékezetem arra a sötét időre, midőn a jó atya életét kioltá a halál s én árva lettem. Г К U N - H A L A S. Alig virradt rám a második tavasz, máris beborult felettem az ég; mikor minden éledt a, kikelet langyos-baRsarnos szellőjének érintésére, én dércsipte virág lettem. Jd rokonok — jó szomszédok könnyes szemmel mondogatták „szegény- piezi árva, nem tudod, mit vesztettél“. Jó atyám járni fanitgatott ; arra nó­gatott mondjam „apa“. Aztán 6 elesett, nem volt ki vezessen, ő elnémult, nem volt ki beszélni tanított volna. Lehanyat­lott az ölelő kar. én szegény árva lettem. Ah! hányszor sírtam, mikor később - gyermekpajtásimat, barátimat a jó atya vezette, oktatta, bátorította. Mily keserűség lepte meg telkemet, i mikor a boldog gyermekek atyjok karjai j között, annak keblére borulva, örvend­nek a viszontlátásnak. Száz és száz kér­dés kergette egymást, az atya gondos­kodása kiterjed mindenre. Én árva voltam, engem nem ölel­tek . . . Üres a világ, nincs melege, ide­gen benne minden, oh ! mert csak egy szív van. mely boldog világot ád. ez az atyai szív. Egyetlen egy az igaz szere­tett forrása, ez az atyai szív. Rokonná, kedvessé, meleggé csak egy szív teszi ezt a világot, ez az atyai szív. Az én atyám szive kihűlt, elporlott.. Hányódva, küzdve növekedtem miig sorsom emberré tett. A viszontagságos ut sokszor keser­ves volt oh ! mily jól esett, ha nemes lelkű ember kezemet megfogta, biztatott, erő-’ sitett s életbölcsességre tanított. A jó akaratú ember, iia árvát segít, megmenti azt az elveszéstől. Én szivem nagy tiszteletével hajlok meg ma is azok előtt, kik az árváknak, igaz gyámjok, segítő barátjuk, apjolc. Lefolyt éltem engem is arra indit, hogy minden alkalmat megragadjak az árvák védelmére, sorsuk könnyítésére. Ajtóm nyitva van, kenyerem szegve van az árvák előtt, s mily öröm kelt szivem­ben. midőn 1896. évben az „ezredév hála ünnep“ alkalmából Fejérmegye törvény- hatósága, indítványomra 250 ezer forin­tot szavazott meg „árvák otthonának“ . állítására. Buzdulj fel embertársam ! légy igaz védője az árvának, a kik az árváknak igaz atyjok, segítői, olyanok, mint az ég napja, mely fényével felkeresi a legkisebb teremtményt is. élteti, melegíti őket. Ér­demük örök. cselekedetük nemes, pálya­futásuk tündöklő fény. De vannak nemtelen, szennyes szivü emberek is, kik az árvákat megcsalják, kifosztani segítik. Ezek az élet fekete só­tét éjszakái. Elvadult lelkűk nyomorult gaztetteit a koromsötét éj fedi. Nemtelen lelkűk undok cselekedete, a gazság sötét árnyaként lebeg, mint go­nosz szellem, az árvák felett. Nyögnek az önzés zsarnoksága alatt. • Emberek! űzzétek el magatok közül az ily gazt. Legyen megutált, megvetett az ő vénségc, átkozott az ő emléke. Nekem volt részem a fényből is, árnyból is. A jó gyámapa már a sírban fekszik, áldom emlékét; lelkem szárnyra kelve, az édes emlékezet fényes csarno­kában, most is kezét csókolom, a jó- ne­mes gyámapának. A fény lent a mélyben van, sirhant I alatt. Az árny, a sötét lelkű gyám, mint kóborlólek, futja sivár pályáját. Üldözik a rémképek, kínozzák az elkövetett un- dokságok . . . eh! ne foglalkozzunk vele, nem ítélek........... cselekedete mellében hordja az Ítéletet. Itt a fény. itt az árny. Mikor lesz az első oly hatalmas, erős. hogy a második ki ne terjeszthesse szár­nyát . . . ? Ha majd az emberek érezni fogják, hogy ők emberek. V a s a d i В a 1 о g li L a j о s. Az agg koldus karácsonya. — Karácsonyra. — Öröm, vigság mindenütt. A keresztény világ isteni megváltója születésének emlékünne­pét üli. Béke és szeretet honol a szivekben, megszűnik a gyűlölködés az emberek között, szünetel a mindennapi életért vivott küzdelem, pihennek az ádáz fegyverek, miket máskor egy­más ellen villogtatnak azok, kiknek leikébe egy­más iránt, a sors, a szeretet helyett, a gyűlölség tüzet ültette. Hamú alá búvik a szivek haragja, mintha tudná, hogy e napon neki lobognia nem szabad. Valami Istentől jövő ihlet szállja meg a kebleket, érzi mindenki, hogy e nap a szeretet, az öröm napja, hogy e napon mindenkinek egy­nek kell lennie, osztozkodni kell abban a ma­gasztos érzelemben, melyet a Megváltó, kinek emlékének e nap szánva, a keresztény vallás alapkövéül jelölt ki: a szeretetben. Ahitat hatja át a sziveket, mely késztet mindenkit, szivben, lélekben Ahoz fordulni, ki e napon jött a világra, hogy ő vezekeljen az emberiség bűneiért, Ahoz, ki maga a megtestesült szeretet isteni alakjában. A szivekbe költöző szeretet sugall ja mindenkinek, hogy a szeretet érzetét oszsza meg azokkal, kik küzdelmei osztályosai, szenvedései megosztói, bánatában vigaszai. Ezeknek nyújt e napon meg­emlékezés alakjában tanú jelet a szeretet. Ez az áh itatós szeretet hatja át úgy a palota nagy úri' lakójának kincseket érő ajándokait, mint azt a szerény kis fenyő-galyacskát, melyet éhezése árán összetakaritott fillérein szerez a kunyhó la­kója azoknak, kikhez a szeretet köteléke fűzi. Az, aki a szivekben olvas, nem azt nézi, ki mit ád, hanem hogy milyen szívvel adja s együtt örvend, együtt van azokkal, kik a szeretet szent ünnepét, tiszta szívvel ülik. A karácsony a tiszta szivek ünnepe. * * ❖ Szokatlan élénk élet az ntezákon. Fényes fogatok egymás után robognak a kereskedések elé, gazdagok, szegények, aggok, fiatalok, hideg­től kipirult arczczal sietnek, hogy vegyenek sze­retteiknek szépet, jót. Szemben a legfényesebb kirakattal, melyet legtöbben csodálnak, áll már régóta egy öreg, mankós koldus, alázatosan nyújtva kezeit a jövő- menőknek alamizsnáért. Mellette, fogyatékos nyári öltözetben, dideregve a nagy hidegtől, egy 5—6 éves kis leány áldogál, aki a dermesztő hi­degtől vörös-kék kis kezeit, lehelletével iparkodik felmelegiteni, mialatt szemeibe könnyek tolulnak. — Nézze kedves nagyapám azt a szép, rószaszin ruhás nagy babát arany-szőke hajával, a kirakatban, egy hót óta csodálom, egész napo­kon át előtte állok, úgy szeretném megcsókolni, úgy szeretném karjaimba venni, dédelgetni. — Kedves anyám tavaly karácsonykor mogigórte. hogy hajó leszek, vesz nekem ilyen szép, nagy babát, ngy-e megveszi nekem azt az ón jó anyám — szól esdo hangon a kicsi az öreghez. — Édes anyád az égben van kedves gyer­mekem — szól könnybe lábadt szemekkel az öreg koldus — ott kéri a Józüskát, hogy küldjön számodra ilyen szép aranyos babát. A Józuska jó és a jó gyermekekről nem feledkezik meg karácsonykor. ‘ — I)e ha nem küld a Józuska. akkor nem lesz semmim: pedig mindenki kap valamit kará­csonykor, csak ón nem, pedig mindég szót fo­gadtam, úgy szeretem kedves nagyapámat, úgy imádkozom jó anyám, apám lelkeért mindennap, hogy „részesítse kegyelmében az égi jóság.“ Kedves nagytatám, vegye meg maga nekem azt a szép bábut! — Kedves gyermekem! ón nem vehetem meg neked, szegény vagyok, a szegénynek pe­dig nincs pénze ilyen drága ajándékra.

Next

/
Thumbnails
Contents