Kun-Halas, 1897. szeptember-december (1. évfolyam, 1-17. szám)
1897-09-12 / 2. szám
Első évfolyam. 2. szám. Kun-Halas, 1897. Szeptember 12. KUN SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL Kossuth-utcza. I HETILAP. Megjeleli minden vasárnap. Egyes szám ára 10 kr. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Előfizetési ár: egész évre 5 fit, fél évre 2 írt 50 kr., 3 hóra 1 frt 25 kr. Nyílttéri 3 hasábos petit sor 10 kr. Sok az adó. Helyi viszonyainknak egy különös sajátságára óhajtjuk e helyen a közfigyelmet és érdeklődést felhívni. A városi pótadó az utóbbi pár évtized alatt oly abnormis arányokat öltött, a mit már szó nélkül hagyni nem lelibt, s akárhogy okoskodjanak is azok. kiknek e dolog intézése feladatukat teszi, e körülményen rövid időn segitoni kell. addig, mig olyan felfordulás nem lesz belőle, a minőről sokan nem is álmodnak. Hogy a pótadó pontosan hány %, azt nem tudni. Ez ugyanis, a mi adókivetési rendszerünk berendezése mellett az év legnagyobb részében titokban marad ; de úgy hiszem, a 100%-ot, ha még illegnem haladta, legalább is nagyon közel jár hozzá! A lOO°/0-os pótadó páratlanul áll az országban, s annyira feltűnő egy ilyen kis városban, mely sem valami nagyszerű kulturális intézményekre nem költ. sem holmi messzevágó beruházásokat nem létesít, hogy annak érthetővé tétele végett külön magyarázatra van szükség, mely ez állapotot ha nem igazolja is. de legalább fel foghatóvá teszi. Egy ilyen magyarázat ilyenformán hangzik: a ,pótadó azért olyan nagy Halason, mert itt a földadó voltakép naA „KUN-HALAS“ TÁRCZÁjT Ámor panasza. (Folytatás.) P К 0 L 0 G. Szegény? Komoly? Felszólal a hideg ész, kitör a nagyravágyás. Szcgénynyel koldus, koinolylyal borús az élet, mig a grófi korona megnyitja előtte a tért tündökölhetni, s fénye ■ bearanyozza előtte az élet útait . . . Oh, mily keserves a küzdelem, midőn a szív, a szerelem küzd saját jogáért az önző számítással, a nagyravágyó hiúsággal, a rideg ésszel, amelynek joga csalhatatlan! Sokáig tart a küzdelem. Lelke előtt megjelen Ámor, kínálja az élet boldogságával, ösztökéli, hogy fogadja el. Kifesti előtte a jövőt, amelynek rózsáit tövisek közül kell ugyan szednie, de lesz а к i segít a ki ön z e 11 e n ü I, i g a z á n megosztja vele a fájdalmakat s két szerető szívnek osztozkodása a búban már maga is boldogság! Nem engedi magát az ész. Feléleszti a női hiúságot s homlokára téve. a kilenez ágú koronát, ez egyhangú, profán polgári életből beviszi a felsőbb tízezrek körébe, hol a fény, a pompa ismeretlen örömökkel kecsegtetik s szépsége előtt meghódol az egész „társaság.“ Nehéz a vívódás a gyenge nőnek, mert ingerlő mind a két ajánlat s nem tudja magát elhatározni, hiszen a szív s az ész között felbomlott a fegyverbarátság s mindkettő egyiránt követeli a másikéval ellenkező saját jogait. ■ Katalin hosszan félsóhajt, mint akinek elvesztett kedveséért könnyei már nincsenek, csak sóhaja s a zongorán Offenbach „Fortúnió“gyon kevésre van felvéve. A határ legnagyobb része olyan föld, a mely "a kataszter idején silány minősége miatt rendkívül csekély mennyiségű adóval rovatott meg, s igy az összes földadó igen kevés összeg, ezért van aztán, hogy a város közigazg. stb. költségeire szánt pótadó aránylag nagy összegűnek látszik. Holott pedig csak az történik, mondják az elmélet hirdetői, — hogy a menynyivel állami adóban kevesebbet fizetünk, annyival többet vagyunk' kénytelenek magunkra városi pótadóban kivetni. A mi tehát elvesz a réven, megtérül a vámon. Ez a magyarázat alaposnak látszik. Az tény, hogy igen nagy területek vannak a határban olyanok, melyek a kataszteri felvétel idején, mint mivelés alatt nem álló terméketlen területek, vagy mint erdős-legelők a legutolsó fokozaton vétettek fel adó alá; mely területek nagyrésze azóta s z á n t ó f ö 1 d d é változván, most is oly csekély adó alatt van, bár jövedelmezőség tekintetében messze meghaladja az akkori állapotot. Tehát elfogadhatjuk, hogy a földadó kicsinysége az, a mi a városi pótadó magas voltát megmagyarázza. Igen, de ha ez igy van, kérdés, hogy javára válik-e az a város lakosságának. Azok, a kiknek vagyonuk a föld. s jövedelműket a földbirtokból merítik, minden ját kezdte játszani. Határozott, — „Leilali nem szeret.“ Öli vér gróf sugárzó arczczal lépett a terembe, követve Katalin apja által. Katalin felállt s eléjük ment; az apa megjelenése büszke, parancsoló, hideg és nagyravágyó, röviden csak annyit mond: — Lányom, a gróf úr megkérte kezedet, én „igen“-t mondtam. — S ezzel Sftí'kán fordulva magára hagyta a — mátkapárt. Olivér gróf Katalin keze után nyúl, szólni nem tud, csak szája mozog, mint a szárazra került csukáé. Katalint ezernyi ellentétes érzelmek marczangolják, a fellázadt szív, a szegény szerelem most vijja vógtusáját az elhízott észszeí. A hosszú, kínos csendet halk kopogtatás zavarja meg. Katalin könnyebülteu sóhajt fel s Olivér gróf hálásan tekint a belépőre." Az a szegény, az a komoly ifjú jött. A leány elpirul, fejéhez kap, talán a képzeletben odatett grófi korona ingadozását érzi. — Tobor Elemér, kezdő ügyvéd, házunk barátja, Olivér gróf — mutatja be a leány a férfiakat egymásnak. S mig a férfiak örültek a szerencsének a azon, hogy látnak, a leány még egyszer elhatározta, hogy „Leilah nem szeret,“ s aztán lassú hangon igy szólt a grófhoz: — Gróf úr, a megállapodásról tájékozva vagyok, s most kérek égy napi gondolkozási időt. — Kezét nyujtá a grófnak, amelyet az megcsókolva bosszúsan távozott. Katalin és Elemér egymás mellé ültek. Rövid szünet után a lány az ifjúhoz közel hajolva, gyors, szenvedélyes hangon igy szólt: — Elemér, — menyasszony vagyok, esetre nyernek a mostani állapottal. Mert ha a földek jövedelmezőségét ina felbecsülnék, akkor azok adója meghaladná azt az összeget, melyet ma e földek után a tulajdonosok adóul fizetnek. A földbirtokosoknak tehát a mostani állapot fentartása előnyös s nekik ebből csak hasznuk van. I)e mit szóljanak ehhez városunknak azon polgárai, a kik nem a föld jövedelméből élnek, és adójukat nem földbirtok, hanem másnemű keresmény után fizetik. Ezeket épen úgy terheli a 100% pótadó, mint a földbirtokosokat, s s ezek nem vigasztalódhatnak abban a tudatban, hogy ha városi pótadójuk mértéktelenül nagy is, de viszont az állami adójuk, melynek alapján a városi pótadót fizetik, csekélyebbre van fölvéve, mint a mennyire igazság szerint felveendő volna. Az iparos, a kereskedő, és a hono- natior, szóval a ki anyagi vagy szellemi munkája után él, a Magyarországon uralkodó adózási rendszer mellett úgy meg van terhelve állami adókkal, hogy fizető-képességét az állam az utolsó veriték- csöppig kiszorítja belőle. S ezek a mellett, hogy az állami adó roppant terhet viselik, még ugyanannak körülbelül 100%-át pótadó alakjában a városnak is tartoznak megfizetni. Ugyanígy van a dolog a városi házak és telkek tulajdonosaival is. A földbirtok állami adója kevesebb nálunk, grófné leszek! . . . s hátra kapva fejét, merőn nézett az ifjú szeme közé; távolabbról jobban lássa annak kétségbeesését. (Milyen kegyetlen az a szerelem, ha néki is fáj valami!) — Természetes, — viszonzá az ifjú nyugodtan — Katalin apja máskép nem tehetett. A büszke, nagyravágyó úr szép leánya fejére grófi korona való, és ő megadja leányának, ami azt megilleti. Ennyi az egószT Felkelt, hogy távozzék. A leány elhalványult, azt hitte, hogy az ifjú a szívnek letiport jogát szenvedéllyel fogja védeni és csalódott. Keserűen felkaczagott s aztán csendes hangon után na tette: — De ón in é g nem mondtam „igen“-t. Elemér'visszaereszkedett helyére. — Tehát mit kivan tőlem? — kérdő. — Mit kívánok? Mit kívánhatok az ügyvédtől mást, mint védelmet. — Az ügyvéd vádolni is szokott! Es ki ellen? — Magam ellen! Elmondom bűnömet. Olivér grófot ón и e m szeretem, de a grófi ко róna után vágyódom. Nő vagyok, tehát hiú és nagyravágyó. Nő vagyok, tehát szeretek szenvedélyesen. Ha hiúságom kielégítésre nem talál, bántani fog örökké, s viszont, ha szerelmemet feláldozom, örök kín lessz nékem az élet. Miért, hogy egy férfi nem tudja megadni mindakettőt. Szeretném szeretni Olivért, a g r ó f о t, de nem tudom. Mondja mit tegyek? Elemér leborgasztott fejjel gondolkozott. (Hogy ő védje Katalint, akit oly igazán szeret.) Katalin vállon érintő az ifjút.-— Még nem válaszolt, Elemér. Még nem mondta, hogy lessz-e védőm, hogy az erős
