Halas és Kis-Kőrös, 1896 (1. évfolyam, 1-35. szám)

1896-06-21 / 8. szám

nélkül ő neki kell gondoskodni a város lakosságának életbiztonságáról, ő neki kellene biztos fürdő helyeket kijelölni. De sajnos ilyenekről fogalma nines s úgy látszik nem is akar gondoskodni, mert alantas, ülletékes közegeit sem utasitotta soha semminemű oly intézkedésekre, melyek a hasonló katasztrófákat meggátolnák s a szegényebb sorsúnknak kényelmes biztos fürdőző helyet biztositanának. A Sóstó bérlői a szegényebb osztály részére féldi- jas fürdőket hoztak életbe, e humanus intézkedést sokan használják is, de hol fürödjenek azok, a, kiknek erre sem telik, és hol fürödjenek a gyermekek? Vagy talán azt az elvet követi az elöljáróság, hogy : fürdeni fölösleges ?

Hibás az egészségügyi bizottság, élén a főorvossal, a melynek illetőleg a kinek egy szavába kerülne, hogy e fürdő helyek létrejöjjenek, kijelöltessenek.

Hibás a gazda hivatal, mely a vályog vetőket kellőleg nem ellenőrzi, az azok által kikotort, ásott, nagyesőzések által megtelt helyeket be nem töineti.

Hibás a rendőrség, mely a fenti hibák elkövetése után e veszedelmes helyeket el nem kerit- teti vagy legalább tilalom táblákkal figyelmeztetné a közönséget az ott rejlő veszélyről.

Halas város polgársága nevében annak életbiztonsága érdekében emeljük fel szavunk és kérjük — nem — követeljük, hogy e botrányos állapotok azonnal or- vosoltassanak.

men át férjéhez ment, de mikor ide ért, idegei a túlfeszültség miatt megtagadták a szolgálatot, eszméletét elveszhette s ros- kadva hullott férje karjai közé.

Káhori bár boros fejjel, zavarosan is, sejtette, mi történt a fülkében, de abban a pillanatban, midőn neje, a forrón szeretett lény, karjai közé hullott, elfeledett mindent, csak a veszélyt látta, melyben Sarolta forgott. Hangosan segélyért kiáltott, mire pillanat alatt az uj asszony körül csoportosult a szalonban levő vendég sereg. Nehány perc múlva az egész kastély tudta az esetet s annyian tódutak a mindenféle forrón és résztvevőn érdeklődők az esemény színterére, hogy Káborinét alig lehetett a tolongok közt lakosztályába vezetni.'

A mint ki vitték az elájult nőt, megindult a beszéd, titkosan örvendet mindenki, hogy valami érdekes, uj, idegfe- szitő, megbeszélendő, tárgyalandó történt.

— Nagyon természetes, — veté a tolongókhoz egyik 110 czentiméteres mi- derü hölgy, letörülve a mandula, dió, mogyoró torta maradékokat gyémánt gyűrűs kezével melléről — ilyenkor a rosszullé- tet, áj áldozást is elővesszük, hogy megszabaduljunk a már fölösleges vendégektől. Ismerem én az ilyen komédiát, magam is eljátszodtam ... Pedig . . . mintha valami más is volna az alatt az ájulás alatt . . . igen, én sejtek mindent . . . nem ... én tudok mindent, de hallgatok . . . hallgatni arany . . .

(Folyt, köv.)

A főgimnázium évzáró ünnepe.

A magyar tanuló ifjúság a most folyó napokban oly buzdító előadásokat hallott a hazafiságból, milyeneket talán előbb még soha. A nemzet koronás királya méltányolta testbeli gyakorlataikat, a kultusz- minister ösztönözte őket a hazafiságra, kitartásra és nemes törekvésre. Oly igazságokat igyekezett a tanuló ifjúság szivébe vésni, melyeknek ott valóban életre kelni, csírázni kell, mert e nélkül nem lesz biztosítva az az egységes magyar állam, melyről soha több szó nem volt, mint az utolsó évek alatt.

Sok csábításnak van kitéve a fiatal nemzedék, mi nem veszélyeztette apái lépteit. Annál szükségesebb tehát, hogy már az iskolában ápoljuk az igazán szépnek és jónak becsülését és tiszteletét, mert ez csak igy válik a nagy és nemes jellemnek iskolájává.

A halasi főgimnázium ifjúsága évzáró ünnepét szép napsugaras időben a főgimnázium udvarán, nagyszámú közönség jelenlétében tartotta meg.

A tágas udvar harmadrésze már d. u. 3 órakor megtelt díszesebbnél díszesebb közönséggel és igazán büszke lehet tanuló ifjúságunk ama óriási érdeklődésre, mely ünnepélyük iránt évről évre mind inkább mutatkozik. Az első sorokban ott láttuk városunk megannyi szép hölgyét, elöljáróságát, és az egyes hivatalok képviselőit.

Az ünnepélyt az ifjúság énekkara megnyitván, a műsorban megállapított rendben jobbnál jobb szavalatok következtek, melyek közzül különös dicséretet érdemelnek Fülöp Sándor, Varga Tivadar, Kiss Tamás, Bartek Lajos és Kajel István szavalatai, miért is nevezettek kisebb nagyobb jutalomban részesültek. Kolozs- váry K. Lajos és Mosgay Gyula VII. o. t. szavalatai is igen jó hatást keltettek.

Az ünnepély egyik legszebb részét képezte a pályanyertes művek megjutalma- zása és Szathmáry Sándor tanárnak az ifj. segítő egyesület elnökének mai számunkban közölt szép lendületes beszéde.

Közben az ifjúság zene és énekkara Balogh László tanár vezetése alatt igen sikerült ejőadásaival általános tetszést aratott ; miért is nevezett tanár úrnak e helyen is őszinte elismerésünket nyilvánítjuk.

Végre Fülöp Sándor a VÍII-ik osztály nevében szép, megható beszédben mondott köszönetét a tanári karnak azért az önfeláldozó, kitartó sikerdús munkásságáért, melylyel az ifjúságot az élet nehéz iskolájára előkészíteni, kitartó, szorgalmas munkásságra serkenteni, buzdítani törekedett.

Az ifjúság zenekara rázendítette a „Rákoci“ indulót és az ünnnpély 6 órakor a torna mutatványok és rajzkiállitás megtekintése után véget ért.

A díszes közönség mindvégig feszült figyelemmel és érdeklődéssel kisérte a műsor egyes számait és egy szépen sikerült ünnepély kedves emlékeivel terhelten távozott.

Szathmáry- Sándor tanár beszéde a főgymn. évzáró ünnepén.

Tisztelt közönség!

Ebben az 1896-ik esztendőben, midőn a magyar nemzet a honfoglalás ezredéves ömmímuepét üli, a mi iskolánk ifjúságának kettős ünnepe van. Mert midőn ifjúi lelkesültség'gel osztozik a nemzet határtalan örömében, midőn a nemzet millióival felhangzik éneke a magasságban s hálát rebeg ajka a magyarok istenéhez, hogy ezt a szép hazát, dicső nemzetet ezer éven át megtartotta: ugyanakkor egyik szerény egyletének : a főgymnásiumi iíjusági segély-egyletnek 20 éves fenállása örömünnepét is ünnepli.

Ezer esztendő a világegyetem életében annyi, mint a tegnapnak elmúlása, vagy egy éjnek, rövid vigyázása: mondja a zsoltár; de a nemzetek életében nagy idő.

Országot alkotni a honfoglalás ideje körüli nehéz viszonyok közt, s azt annyi sok balszerencse s oly sok viszály után ezer évig fentartani, s folyton fejlesztve virágzásra juttatni valóságos világesemény. S ez a feladat, mint már e helyről is nálamnál avatottabb egyén aj káról elhangzott: egyetlenegy nemzetnek sem sikerült a világon, csak a magyarnak.

E felett méltán örülhet a nemzet, s szive melegével lelkesülhet az ifjúság*.

Húsz esztendő egy nemzet életében jelentéktelen kis idő; de számot tesz ez az iskolák s még- inkább azok egyletei életében.

Felesleges fejtegetnem a mi tanintézetünk mai s 20 év előtti állapota közti külömbséget; hiszen minden mozzanata, a tisztelt közönség éber szemei előtt foly le.

Egy ifjúsági önsegélyző egyletet az akkori viszonyok közt, midőn iskolánk növendékei száma még a százat sem érte el: jó formán a semmiből teremteni s a filléreknek önként s oly módon való összehordása által, hogy azt se szülő, se gyermek, se iskola, se közönség, se senki meg ne érezze: 20 évig folyton fejlesztve fentartani; szegény ifjakat évenként segélyezni, kulturális s hazafias célokra áldozatokat hozni s e mellett alaptőkéjét 5345 koronára emelni, ha nem is esemény, de szerény nézetem szerint senki által sem kicsinyelhető s az ifjúság által méltán megünnepelhető eredmény.

Ha elgondoljuk tisztelt közönség, hogy az ezelőtt 20 évvel alapul letett 50 korona, a tagok által havonként befizetett 10—10 krnak s az időközönként társadalmi utón gyűjtött filléreknek összetétele által, — mint halom a