Kun-Halas, 1891 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1891-06-21 / 25. szám
Junius 21. KUN-HALAS. 1891. büntetést, azokra szabva bírságot, akik a homoksivatagokat be nem fásítják. A fák gyökerei hatalmasabban megkötnék a homokot: alattuk pedig baromnak való fii is növekednék. — Az a panasz azonban, hogy a jószágtartás se fizeti ki magát. Nincs ára. Nincs ára a sovány marhának. De próbálnánk csak meg hízott göbölyökot vásárra vinni! Az ezekbe fektetett krumplink, szemes terményünk bizony mégis csak nagyobb kamatot hajtana, hozzá még földünk zsírját is nevelné a bőségesebb trágyázás által, ami belőle kerül. Nagyobb gazdáink a hizlaldák kedvéért kisebbszerü szeszgyárakat is létesíthetnének s igy hasznuk is kettős lehetne. A gyümölcsészet, de még a méhészet is, már meglehetős lendületet vett nálunk. Mi már nem úgy gondolkozunk erről a kereset forrásról, mint apáink, mert mi már tapasztaltuk, s igy kénytelenek vagyunk kész örömmel elismerni, hogy ezrek folynak be ezen a réven városunkba. Ebben van épen az a kiszá- mithatlan és eléggé meg nem becsülhető indirekt haszon, mely a mintakertünkből miránk halasiakra származik, hogy con- servativ csökönyösségünk ellenére megtanított és tanít még folytonosan bennünket egy kincses bánya felismerésére és kiaknázni tudására. Ezért nem kellene annak szálkának lenni sokak szemében ! — Node ez csak mellesleg lett mondva. — Elég az hozzá, hogy a gyiimölcsó- szetből óriási hasznunk van már eddig is és hihető, hogy tiz esztendő múlva még tízszer akkora lesz. Akkorra elhisszük, amit már kezdünk tudni, hogy a nagy arányban és különösen kivitelre alkalmas fajokkal való gyümölcsészkedés tiz- szerte-huszszorta pénzhajtóbb foglalkozás, mint az ilyen mostani átabotába való elegy-belcgy munka. Tiz év múlva talán már nevünk is lesz a világpiaczon. Ma még nincs. Ma még mindig csak kecskeméti, körösi számban veszik és árulják Budapesten a baraczkunkat, almánkat, a nemzet minden egyes tagját kiilön-külön szerencséssé, boldoggá, gazdaggá és bölcscsé lehet tenni, mig ezt zsebéből el nem veszti. Már pedig oly nagy mennyiségben fogom tudni előállítani, mint a szappanos a szappant: egész táblákban. Lágy állapotában majd czórnával fogjuk apró kis koczkákra elszeletelni, hogy jusson mindenkinek. A tanács egyhangúlag mondta ki a verdiktet : — Jó lesz, biz’ a jó lesz. Hát aztán mi kell hozzá? — Hát legelőször is vagy tízezer napszám a különböző anyagok, füvek, gyökerek összehordására. — Az kismiska ! Van egy ötezer kasza- kapa-kerülőnk; azokat igába fogjuk — s két nap alatt meg van a tízezer napszám. — Ezen felül két napi engedély, hogy bárkinek a földjén szabad legyen ásni bárány- pirositót, szappangyökeret . . . — Mit? Dejszen! az még a tulajdonosnak sincs megengedve. Ezt világosan elrendeli a szabályrendelet 15-ik §-a, hogy aki fenti növényekből csak egy szálat is kiás a határban, tolvajjá — aki kiásatja, orgazdává minősítendő; 20 írttól az elöljáróság kónye-kedve szerint pénzbirságolható s 3 évi fogházra Ítélendő. — Hát tormát ásni szabad-e? — Egy újabb módositvány szerint azt se. — Hát penetefüvet? — Azt se. — Hát darulábsalátát? — Azt se. { cseresznyénket. Node ez elvégre nem annyira a zsebünknek, hanem inkább csak a hiúságunknak árthat; mindazonáltal ezen szépséghibáján is okvetlenül kell és lehet is segíteni gyümölcsészetünknek. A konyhakertészet is kezd felcseperedni, kivált azóta, hogy a Dobó-féle kertészet kedvet és iránytadó sikere erre a jövedelmi forrásra is ráfordította figyelmét egyelőre ugyan még csak — gazdasszonyáinknak. És mi meg vagyunk győződve, hogy egy uj évtized múlva már, jóval kevesebb zöldséget fogyasztunk sárközi és szegedi meg szabadkai földről, s igy kevesebb pénzzel tömjük ezek árában az idegenek zsebeit, mint eddig. Egyike a leghasznosabb gazdasági mellékfoglalkozásoknak azonban mindenesetre a baromfitenyésztés; kivált itt nálunk. hol sem az ól, sem a szükséges szabad hely, sem pedig a felügyelet pénzbe nem kerül; mindez kikerül a gazdaságból, de meg a felhasznált magtáplálék sem sokra rúg, miután itt nálunk, nagyterületen élelmüknek 2/3-ad részét maguk keresik meg a baromfiak. A hátralevő Vs rész pedig nem is érték, mert rendesen a piaczra el nem vihető rósz gobonát adjuk oda nekik, sőt még ha a jó minőségűt adnók is oda : akkor is csak tojás, toll, és hús alakjában vili- nők piaczra a gabonánkat. Már eddig is tömérdek sifonirra meg egyéb menyasszonyi kiházasitásra való szép összeget lekopasztanak évente gazdasszonyáink a libákról, meg kötnek a kendő sarkába tojásból, csirkepárokból, pulykakakasból. E jövedelmet idővel meg lehetne legalább ötvenszcrezni, ha nagyobb arányokban és mint nyomtatásban mondani szokták, „ok- és szakszerűen“ űzetnék nálunk a baromfitenyésztés. Meg kellene tanulnunk, hogy húsra más, és tojásnyerésre ismét más-más fajok az alkalmasok és hasznosok. Tyúkokból a mi elegy-belcgy paraszt példá— Pedig csakis ezen vajákos füvek nagy mennyiségű extraktumából keverhető össze azon szer, mely gyógyhatású vegyalkata lenne a böl- csesóg kövének. — De hát mit is vétetlek ezek az ártotlan gazok, hogy ekkora tilalom alá kerültek? — Semmit, hanem nekik kell védelmezni a határt.-—Mi ellen? Sáska-járás ellen? Tán a sáskák eldöglenek a szaguktól? Hát a többi állatok akkor hogyan maradnak mégis életben? —- Nem az ellen: — futó homok ellen. Ezeknek a gyökerei megkötik a sivatagot. Ugyanazért ezelőtt nem tóm’ hány száz esztendővel elrendeltük, hogy be kell ültetni a határt szappan- és pirosító gyökérrel. Azóta be van lepve tőlük az egész határ. — Es mi nagy hasznot hoznak ezek a becses növények?-— Hát mit mást, minthogy nem engedik elrepülni a homokot a mi határunkból. — Akkor hát a homoknak lehet itt nagy becse ? — Csak lesz idővel, mikor századok múlva a fenti burjánok trágyái alatt kanaánná válik. — De hisz’ akkor mért nem ültetik be fával a határt? Annak a gyökerei is megfogják a homokot. Agai még jobban feltartják őket re- píilósökben, mint a fü. Trágyája pedig jobb a fűénél. — E mellett a fákat már ma is lehet hasznosítani; kivált a gyümölcsösöket. — Igen de, először is a fákat gondozni is kell; mig fenti gyökerek vadon tenyésznek. Másodszor pedig, ha az egész határt befásitjuk: hol legelnek a marháink ? — Ahán? — De a hol a jószág élhet, ott nyaink helyett „úribb“ — nagyobb husu vagy sokszorta jobb tojó — fajtákra kellene szert tennünk, mint pl. spanyol, kochin, bráma, plimuth, stb; hidaknál az erndeni, pomeráni, toulousi; — kacsákból peking, roncni fajtákra ; pulykákból pedig inkább a bronz színűeket kellene tenyésztenünk. Mindezek részint húsra nézve nagyobbak és finomabbak, keresettebbek, tehát drágábbak, részint aránytalanul sokkal több tojást szolgáltatnak, mint a közönséges paraszt fajták. Mindezek pedig, amiket föntebb elmondottunk, most a vásár alkalmával jutnak eszünkbe, mert ilyenkor halljuk leginkább a közönség panaszát — a „rósz“ vásárok ellen. Ezeknek a rósz vásároknak azonban jórészt magunk is okai vagyunk. Igyekezzünk hát jobbat csinálni magunknak portékáink javítása és olyanoknak piaczra szállítása által, amelyek keresettebb czik- ket képezvén, megcsappant jövedelmünk forrását kiszélesítik és újabb bő táplálékkal láthatják el. Sz. B. Múlt vasárnapul zárünnepély. Sablon, régen kijárt kerékvágás minden- * ben, — csak az időjárás produkált újat: egy darab őszt nyár közepén. Máskor a gimn. ifjúság zárünnepe valóságos nyári toalet-bemutató; most azt a néhány hölgyet is, a ki világos lenge ruhákban adta a melegvérüt, szinte kívánkozott az ember valami jó meleggel bepólyálni. Ez a szeszélyes idő meg a Sóstói mulatság okozták bizonyára, hogy az ünnepély külső képe kissé halványabb volt a múlt évinél. Sablont említettünk. A programúira értjük. Énekkel nyitják meg, azután feláll egy fiatal ember és lepergeti valami papirosról a titkári jelentést, a mi édes-keveset érdekel, — utána muzsika, majd felállnak egymásután a szavalok és vagy jóizii kaczajra, vagy szánakozó mosolyra indító ágálást produkálnak; — ezek után osztogatják a jutalmakat, s a közönség közt eldefili rozó nyertesek mutogatják, ki hogy tud hajlonlegelőnek is kell lenni. Ott pedig az ehető fü épen úgy megköti a futó homokot, mint ezek az az ehetetetlen giz-gazok. Aztán meg ezek az ő vastag gyökereikkel elszívják a táplálékot a jó füvektől; sőt el is nyomják azokat. Hisz pld. a pirosító gyökér, meg a penetefü úgy nőnek, akár csak a dudva. — Aztán meg, uraim, én mint botanikus megismertetem Önökkel ezen növények szaporodási természetét. Ezen dudvák mindegyike hoz pár ezer magot. Ha már most felszedjük is a határba őket úgy, hogy csak minden századikat hagyjuk a földben, ez a következő évben a meg- puhitott talajon megháromszorozza a tavalyi termést; sőt esetleg meg is tizszerezi. Hisz’ igy amilyen szapora növények — nem irtás esetén — belepik az egész határt. Utoljára még zöldséges kertünk sem marad. A tanács egyik másik tagja már-már hajlott az agg bölcs tanácsára. Ekkor azonban a leghatalmasabb elővette a megtámad hatatlan érvet. — Eh. lári-fári! Akár giz-gaz, akár nem : mi csak azért is plántálni fogjuk nagy határunkon a bárány-pirositót szappangyökeret, tormát, penetefüvet, darulobsalátát •— és nem engedjük őket irtani, kiszedni, mert e növények az ősök iránti tiszteletet költik fel az ifjúság és késő unokák szivében. Amennyiben mind e plánták a földművelés alpári mesterségét fumigáló őseink egyedüli termény ágai voltak — a kutya-tejjel egyetemben. Szóval ezek: kun-gyökerek. — — —■ E nemes sovinizmus az oka, hogy a bölcsesóg kövének elkészítéséhez eszköz nem adatott annak, aki a módját már fel is találta. Szabó.
