Kun-Halas, 1891 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1891-05-24 / 21. szám
Második évfolyam. 21. szám. Halas, 1891. Május 24. KUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: közp. leányiskola épület. Megjelen minden vasárnap. TÁBSADALiI HETILAP HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szára ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, 3 hóra 1 írt. Nyílttól’: 3 hasábos petit sor 10 kr. A trachoma. Mindenki tudja, kogy ez egy Egyiptomból beszármazott rettenetes veszedelem ; hogy szaporaságával már csaknem egész Dél-Magyarországot meghódította, hogy épen városunkban rnár-már kiirt- hatatlan gyökeret vert: és azért még sem veszi komolyan sem a közönség, sem a hatóság. Csak aféle jövevény „gyiitt-ment“- nek tartják, akivel nem érdemes foglalkozni. Nem félnek tőle, hogy még állandóan meg is települhet köztünk, ha nem óvakodunk tőle, elég éberen. Nem akarják elhinni, hogy minél jobban befészkeli magát, annál bajosabb vele elbánni; hogy szaporaságával csak az ellenőrzés nehézsége nő ; — és pedig hatványozottan. Olyan ez, mint a házi tolvaj. Lehetetlen eléggé őrizkedni tőle. Észrevétlen lopódzkodhatik be az otthonos helyiségek akármelyik zugába, s mire nyomára jövünk garázdálkodásának, már érzékenyen megdézsmálta legféltettebb kincsünket, vagy sokszor teljesen meg is foszt attól: — s szemünktől. Igen ! Nyomorúságos világtalanok, fekélyes szemű rut alakok százezreivel, — millióival akarja ez a cudar nyavalya benépesíteni a Duna-Tisza síkjait, mint ahogy Kairó utczáit elundokitotta. Egyike ez a legveszedelmesebb szembajoknak — énen azért, mert ártalmatlannak tetsző első megjelenésivel a közönséget, sőt magát a szenvedőt is tévedésbe ejti. Pedig ha egyszer elhatalmasodott, nincs az a chemia, mely ellenszert találjon rá; nincs az az operáció, mely ezt a legbecsesebb érzékszervünket megmentse. Sőt több: még az ideje-korán gyógykezelés alá fogott egyéneknél is a lehelő legmakacsabb (több esztendős) ellenállást fejti ki a legkipróbáltabb szerekkel szemben is. E tünetek aztán az okai a legveszedelmesebb bajnak: annak t. i. hogy a közönség humbugnak tartja az egész trachoma-ügyet; s a korlátoltabb felfogású osztálya a népnek absolut bizalmatlansággal viseltetik az egész szemorvoslási processzus iránt. Es ez különösen nagy baj azért, mert ez a vélemény nemcsak előítéletessé, de makacscsá is teszi a t. publikum ama bizonyos (Halason nagy) százalékát. Az ily megesökönyösödött embert aztán erőhatalommal sem lehetne rávenni, hogy magát orvosi vizsgálatra ráadja. Azaz: pardon! erőhatalommal lehetne. Sőt épen ez is a tartalék-meny- kövo a miniszteri rendeleteknek. Csak az a bibi, hogy a §§-ok meny köveinek legjobb villámhárítói maguk a hanyag kormány-közegek. Már legalább, ha a hatóság mindenütt olyan erélyesen hajtja Szivem lesz a birodalmad, királyszéked az ölein, Hűbb jobbágyra nem akadsz a kerek földön kivédem ; Az adómat kifizetem kéretlen: ■— Mihez nein kell exekutor: ■— olvasattan ezrekben. Pazarékes palotába vezettek aztán tégedet Fejünk fölött magas ég lesz ott a fényes menyezet, Lábunk alatt a padozat zöld selyem: Úgy sétálgatsz karonfogvást, nevetgélve majd velem. Palotában különös kis szobáeskád is lesz neked: Sárga subám egyik szárnya; ott enyelgek majd veled. A boldogság kicsi fészekben megfér: Mink is hát csak majd megférünk egy subába kettecskén. Deleidre a jószág, ha szárnyék mellett elhevert, Szógafán a királyasszony maga készít eledelt: Dográcsba főtt friss töpörtyüs tarhonya, Török császár öregapja se eszik olyat soha. Esteienként előveszem méla szavú furulyám, Tudom is én olyankor mi fura álom borul rám: Ingó-ringó nóta szárnyán a lélek Elszáll tőlem, azt se tudom: élek-e vagy nem élek. végre azokat, mint pld. a mi városunkban is: ugyancsak nem panaszkodhatnak a trachoma bacillusai, hogy a létérti küzdelemben valami erős harezot kell viv- niok az önző emberiséggel. Bizony pedig sajnos, hogy annyira nem veszik komolyan e bajt, — addig, inig elejét lehetne venni annak, hogy teljes polgári jogot nyerjen. Persze, hogy nem szólunk itt a trachoma orvosokról. Hisz’ épen szerkesztőségünk a naponkénti tanúja: mily lelkiismeretes gonddal sietnek minden délelőtt az orvosok a fehérházhoz, kötelességeik hü teljesítésére. De mit ér ennyi, ha ők csak azokat kezelhetik, kik önmagoktól is jelentkeztek ; vagy kiket a városi főorvos az iskolai vizitek alkalmával trachomásoknak talált és bejegyzett. Hát a pusztai szembetegeket ki gondozza ? Hol vannak azok a pusztai gyülekezőhelyek, hova a trachomások kezelésére az orvosok kijárnának? Kijelölte-e már az egészségügyi bizottság ezeket a helyeket? Vájjon a képviselő- testület elrendelte-о már a szigorúan végrehajtandó intézkedéseket? S megadta-e az utasítást az első fokú egészségügyi hatóságnak ?! Ki gondozza továbbá azt a számos embert, kik az első-utolsó általános trachoma-vizit óta e nyavalyát elragadhatták ? Hogyha egy szép fehér cseléd akkor mellettem ülne, Tudom ö is fel az égbe velem együtt repülne, De hiába repülnénk be az égbe Ott se néznénk mi másüvé, csak az egymás szemébe. Vezér ürüm mért ráztad meg olyan nagyon kolompod, Fényes álom-királyságom de hirtelen elomlott! Se király, se jobbágy nem vagyok már én: — Nincs mellettem az én édes, az én kedves aranyhajú királyném! . . J. A. Sirva vigad a magyar. Ezzel a példabeszéddé vált mondással jellemzi maga a magyar nép kedélyének alaphangulatát. S ha a nemzeti zenének minőségét az ethuographia terén érvényesíteni akarjuk, legbiztosabb útmutató lehet magának a magyar népnek nyilatkozata, mely szerint a „sirva-vi- gadás“ nemzetünknek faji sajátsága. Ezt az alaphangulatot még Ázsiából hozta a magyar, mert hiszen ottani rokonaink kedve is a sirva-vigadás- ban nyilatkozik. Tudvalevő például, hogy a krimi tatár a szomorú, elógia-szerii zenében leli kedvét, csak ez tudja érinteni igazán érzelme húrjait. Sőt Közép-Ázsia törökjeinél, az özbegek-nól is megtaláljuk azt a jelenséget, melynél szebb illusztrácziója nem lehet a mi közmondásunkA „КТШ-HALAS“ TÁECZÁJA. Pásztor ember nótája. Messzi hangzik, szépen szól a vezérürüm kolompja Szerelmetes szivem szavát a világnak Mkongja. Nevetnék is, rihatnám is: — azt kongja: Én vagyok egy göndör hajú, aranybárány bolondja. Göndör hajú szőke kis lány, ha elvetted eszemet Legalább már add cserébe érte szelíd szivedet. Megbecsüllek, isten gyanánt imádlak, Fogadj engem, szeress engem, nevezz engem bubádnak. Király lenni nem kívánok, isten látja telkemet, így is, иду is egyszer csak a sötét sirliant eltemet, De királyné, ha te lenni kívánnál: Különb koronát teszek én fejedre egy királynál. Veszek neked szép magyaros, gyöngyös-arany fejketöt, Azzal koronázlak majd meg az egész násznép előtt, Csókom lesz a fölavató szent kenet, Éjjel nappal иду tisztellek, mint jóltevö szentemet.
