Kun-Halas, 1891 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1891-05-24 / 21. szám
Május 24. KUN-HALAS. 1891. A törvény értelmében oly helységekben, hol az egyiptomi szembaj igy úrrá lett, minden évben muszáj egy-egy általános trachoma-vízi tét tartani. Két éve már, hogy erről itt minálunk megfeledkeztek. Igaz, hogy ez a manőver pénzbe keníilne. De mit nyom ott a latba 300 frt, hol arról van szó,, hogy e csekély összeg kiadásával a következő generáció nagyon is fenyegetett testi épségét megmenthessük. Bizony nem köszöni meg az a következő ivadék, ha a teli pénztár mellé velejáróul egyszersmind a valószínű vakságot is örökül hagyjuk rá. Ne sajnáljuk tehát a város ily fontos közegészség ügyi kérdésében a közköltséget. De ne sajnáljuk az egyesek büntetés diját sem. Mert bizony-bizony, ha mindazon egyének megbüntetve lettek volna, kik a minapi trachoma-vizsga alkalmával szembajosoknak találtattak és az orvoslás kötelezettsége alól erőszakosan kitértek: ma már lenne pénzünk a törvény által is előirt, de a saját városunk közegészségügye érdekében is megtartandó általános trachoma-vizitációra. Gyors és erélyes intézkedést várunk, s különösen ajánljuk ez ügyet azok figyelmébe, kik részben hivatalos állásuknál fogva, részben pedig emberiességi szempontból tanúságát adták érdeklődésüknek. A város közgyűlése. — Május 19. — Elment a polgármester, lemondott az alpolgármester, lett egy helyettes polgármester, lemondott a helyettes polgármester, s most már van egy polgármester-helyettes, a ki tulajdon- képen nem polgármester, mégis ő a tulajdonké- peni polgármester. Az ördög érti ezt a dolgot. De furcsa egy mesterség lehet az a polgár ■ mesterség, — ha ezt a sokféle változását a viselőinek minden megrázkódtatás nélkül szíveli. A város-házának még csak az egyik sarka se rert- dült meg a válságok hatása alatt. Szépen rendesen megy azért minden a maga utján, még az „ügymenet“ is. Sőt fúrott kutunk is lesz még egy a polgármester hire nélkül. Apropó! ez a szerencséje. Legalább ő rá nem foghatják rá, mint az elődjére, hogy a maga fejétől csináltatta, ha véletlenül — drága illata lesz. nak, hogy „sírva vigad a magyar.“ S minthogy e mondás ma már inkább csak hagyományszerü, a magyarnak sirva-vigadásáról akkor lesz világos fogalmunk, ha Közép-Ázsia törökjeinek sirva- vigadását is megszemléljük. A török-tatár népek nagy ismerője, Vám- béry, adott ki egy XVI. századbeli török époszt, melynek tárgya Sejhani Mehemmecl khánnak középázsiai hódításaiból van merítve. Maga az éposz Írója, Mohammed Szálih, szintén részt vett e hódításokban Sejbani oldala mellett s igy az eseményekről ólethü képeket tudott festeni. Az egyik énekben egy lakomát ir le a költőkatona, melyet Sejbani adott öcscse Mahmud szultán tiszteletére, mikor Endidsáut elfoglalva és sok foglyot magával hurczolva visszatért Sza- markandba. E lakomán maga a költő is jelen van s igy festi le énekében: „Mikor Mahmud szultán Sejbani győzelmének hírét kes-i palotájában meghallotta, nagyon megörült. Fölkerekedett azonnal, hogy a khánnak, — akarám mondani: a világ fejedelmének — üdvözletére siessen. Megérkezett Szamarkandba, hol a khán őt nagyon szívesen fogadta, tiszteletére nagy vendégséget adott, összes kíséretét meghiván a lakomára. Összegyűlvén a fejedelmi vendégek, dobok pörgése jelezte a lakoma kezdetét. A vendégek körökbe csoportosultak s minden kör előtt kumiszszal telt tömlők állottak, hogy vidám kedvre hangolják a városi lakókat. Volt aztán olyan mulatság, volt A gyűlés pedig igy folyt le: A polgármesterség. I)r. Hahó Mihály főjegyző az ülést megnyitván, bemutatja Török Elek helyettes polgár- mester lemondási kérvényét, melyben betegsége miatt fölmentésót kéri. Az elnöklő főjegyző felhívja a közgyűlést, hogy a szükséges intézkedést tegye meg. Deák Péter sajnálattal veszi tudomásul Török Elek lemondását; a helyettesítés kérdésében pedig az a véleménye, hogy mivel a főjegyző a múlt alkalommal előadott, s kellően méltánylandó indokainál fogva a helyettes polgármesterséget el nem fogadja, s mivel a polgármester e hó végén úgyis haza érkezik: ne válasszon a közgyűlés helyettest, hanem kérje föl és bízza meg Dr. Babó Mihály főjegyzőt mint ilyent, hogy a polgármester megérkeztéig vezesse a hivatalos ügymenetet. Dr. Babó Mihály főjegyző mint elnök fölhívja a képviselőket az indítványhoz való hozzászólásra, de miután a közgyűlés ezt egyhangú helyesléssel fogadta, ő a maga részéről a következő kijelentést tette: Deák Péter ur indítványa értelmében helyettes polgármester nem választatnék, tehát annak jogkörébe a főjegyző mint ilyen — ha az ügyvezetést átveszi is — nem lép be: nem gyakorolhatja a polgármestert illető jogokat, különösen a fegyelmi hatalmat, de természetesen a felelősség sem száll átt reá. Ilyen értelemben — tekintettel arra, hogy az ügymenet fennaka^ dást nem szenvedhet, — készséggel vállalkozik a hivatal vezetésére mint főjegyző, mindenkor feladatának tekintvén a közönség és a város érdekeit szolgálni. A IV. tized kútja. Már az ősszel folyamodtak a 4-ik tizedbe- liek, hogy ivókutra volna szükségük. Akkor a képviselő-testület megbízta a tanácsot, hogy a Gál Gábor és Szatmáry-féle házak közötti téren kutat készíttessen. A megtartott árlejtés szerint az ásatás és a téglaanyag 200 fiiba került volna. — Mo$t, hogy a régi-temető téren furott kút készítője készleteivel együtt kéznél volt, az érdekelt lakosok újabb kérvényt adtak be, hogy a tervezett kút szintén furott tegyen s a költségek fedezésére egyszersmind adakozások utján közel 800 irtot ajánlottak. — A tanács érintkezésbe lépett a kutmesterrel, s ez 500 írtért késznek nyilatkozott 40 méter mélységű kút fúrására, mely ajánlatot elnöklő főjegyző a tanács pártoló véleményével terjesztett a közgyűlés elé, utalván arra, hogy mivel ásott szivattyús kút is 200 írtnál többe kerülne, a furott kút nagyon csekély többlettel fogja terhelni a város pénztárát, minthogy 300 irtot a közvetlenül érdekeltek adnak. A többlet csak a napszám és az, eszközszállitás költsége lesz. Mészöly István, id. Gál Lajos, Dr. Dobozy István, Schilling Ede felszólalásai után a közolyan lakmározás, milyent a világ még nem látott! Volt ott isten tudja hányféle zenész s az mind igazi művészettel játszott. Az egyik a hetsaz-dalt hangoztatta, másik a nijaz-áriát ját- szo'ta a khánnak; a harmadik olyan dallamokat pendített meg, melyek a szerelmi bánatnak gyógyszerei; negyedik iraki melódiát játszott, mert a khán ezt szerette legjobban. Az egyik vendég a zenét, másik a dalt hallgatta szive vonzalma szerint. Néhány zenész meg eziterát pengetett, S bűvös hangjuk elrabolta eszemet, ügy meghatott e hangoknak varázsa: Két szememnek elveszett a világa, Pezsgett a vér minden élő eremben, Az érzelem nem fért meg a szivemben : Szemeimből kiesalta a könnyeket Es e sirás a lelkemnek jól esett! Bámult a khán, csodálkozott fölötte, Hogy kedvemben könyemnek folyt özöne. Aztán őt is elfogta az érzelem S nem is tudott eltávozni mellőlem. Oda jöttek mind a többi bégek is, Meghatotta a bűvös hang őket is: Velem együtt sírni akart mindeník, Ereztük, hogy a sirás oly jól esik . . . így vigadni látott engem fej’delmem, Könyekbe' tört ki belőlem jó kedvem.“ Ilyen volt a „sirva-vigadás“ Közép-Azsia törökjeinél a XVI. században, Sejbani udvarában! S ezeket az embereket, akik Sejbani udvarában gyűlés kimondotta, hogy furott kút készíttessék s megbízta a tanácsot a szerződés megkötésével. A közgyűlés ezzel véget ért. Földmivelési iskola; vinczellér-képezde. — „A gazdagság utjá“-nak III-ik része. — Értekezésem III-ik részéül a föl d m i - velósi iskola szükségességének tárgyalása jutott. — Dehát mire nekünk az a sok iskola?! Hisz’ már van óvodánk; katholikus zsidó, és községi elemi iskolánk; még tanyai is; — van iparos tanonezok iskolája; leány -nevelde; — sőt gimnáziumunk is. Ide s tova a szabók is Halason szerezhetnek oklevelet: nem muszáj érte Parisba kutyagolni. Ki fog akkor kaszálni, kapálni, ha mindenki diák lesz?! — Bocsánat! — Ne csavarjuk csak el az igazságot! Még az egyetemek sokasága sem tehetne szükségtelenné nólkülözhetővó — épen itt a mi 112 ezer holdas határunkon — egy földmivelési iskolát. Hisz’ ez ép’ gazdálkodó közönségünk helyes és teljes kiképzését czélozná. Már pedig csak nem fogja eltagadhatni senki fia, hogy mi itt Halason kiválólag, sőt csaknem kizárólag földmi velő nép vagyunk. A mink van, azt mind szántó-vető embereink keresik. Nem segít ebben nekik sem gyárunk, sem bányánk, sem halászat sem vadászat; amennyiben ilyes számbavehető produktio intézményünk nekünk nincs is. Ilyenekben szegény ami 12 Q mértföldnyi határunk. De legalább amink van, azt becsüljük meg. Gyarapitsuk, — sőt fejlesszük és tökélesbitsük tovább. Mint minden téren, a mezőgazdaság terén is folyton halad a *oha megnyugodni nem tudó emberi elme. Folyton újabb és újabb eszközöket talál fel terhes munkái ^megkönnyítésére. Kieszeli a módját, mint zsákmányolhatja ki a föld termő erejét gazdaságosabban. Különösen pedig siet kilesni: mit lehet és kell kultiválnia, hogy szomszédjai élelmességével szemben a versenyt kibírja, vagy azt még le is verje. Csakhogy az általános haladással csakis értelmes emberek tarthatnak lépést. Csupán a jól kifejlett intelligentia bírhat azzal a disting- vált érzékkel, hogy az idők jelét megérthesse. A tanultnak a fejivei lehet okosan beszélni; A csiszolatlan, a tartalmatlan elmével ellenben lilába igyekeznénk megértetni, hogy „tempora m utantu r“: ők ugyan nem változnak semmit. Hiába mutatnánk rá az általános haladásra: hiába disputálnók rá a jobbat, liaszno sabbat, a czélra vezetőbbet: ő azokat eldobja, megmarad apái szokásai mellett amiben felnőtt. Vas eke, vas tengely, vetőgóp vagy más eféle, már szinte köztulajdonná vált találmányok is — mint a magyar — szintén sírva vigadtak, az eposz szövegébe nyomott kép egészen magyaros öltözetben mutatja. — Kővári László, „A magyar viseletek és szokások“ szerzője igy ir a régi magyar dolmányról. A dolmány kétféle volt: rövid és hosszú. A rövid csak csípőig ért, mig a hosszú tovább folyt s nem egyéb, mint a mit ma attilának, zrínyinek nevezünk. Mint minden ruhadarabunk, zsinórba volt szegve, gallóra fennálló, elöl sajtás és szőr-, ezüst-, arany-szövetü gomb, melynek száma azonban a 12-őt soha sem múlta felül . . . Az ifjak könyökben vágott dolmányt is viseltek, mi a himeetes ingujjakat szabadon hagyá. A dolmányt csípőjükön övvel szőri ták.“ Mintha a tudós szerző ezt nem is az erdélyi magyarok, hanem Sejbani törökjeinek nemzeti viseletéről mondaná, annyira rá illik e leírás a török óposzbeli képre. Sejbani a középen ül kókszinü dolmányban, mely körülbelül térdig ér s melynek gallóra, eleje, szegélye és majdnem könyökig érő ujja csupa zsinór csupa sujtás! Dolmánya elején 6 gomb, arany szálakból kötve, mig derekát szintén aranyos öv veszi körül. A mint dolmányának rövid ujjai elvégződnek, láthatóvá lesz az aranyhimzésü piros ing. — Ha tehát e török eposznak említett énekét olvassuk s a benne levő képet szemléljük, azon tanulságot szerezzük, hogy van még egy másik „sujtásos nemzet“ is, s az is szintén „sirva vigad.“ Thury József.
