Kun-Halas, 1891 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1891-03-22 / 12. szám
Második évfolyam 12. szám. Halas, 1891. Márczius 22. КU N-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: közp. leányiskola épület. Heg-jelen minden vasárnap. TÁRSADALMI HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 4 fii, fél évre 2 fit, 3 hóra 1 frt. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr. Ki a gazdag ember ? —• Egy-két igaz szó gazdag gazdáinkhoz. —• Akinek innen a ini szülőhazánkbul módjában volt valaha bejárni fél Magyar- országot, legkivált a dunántúli és még- inkább a tiszáninneni hegyek vidékeit, látta az északkeleti felföld rongyos, piszkos falvainak meszeletlen kidőlt-bedőlt oldalú, dudvával födött, kéménytelen vityillóit, amiket ott „ház“-aknak neveznek; akinek emberien érző szive bele- fájdult az azokat lakó, istenadta nép sápadt, csenevész orczája nézésébe: hát a messzi, boldog szülőföldhöz tartozás büszke öntudata mellett, a lehangoló szánalom nyomott érzése is szükség- képen kell, hogy erőt vett légyen révedező lelkén. „Mindenütt jó — csak itt ne m jó — csak legjobb otthon.“ Ilyen formán variálhatta magában az ismeretes közmondást. Mikor pedig azt látta, hogy ez a földhöz ragadt nyomorék nép, — akinek a köbül kell törnie a maga keserves kenyerét. — a köz és magánéletnek itt sem kisebb terheit nagyobb lélekkel, nagyobb ön megadással és kevesebb pa- naszszal hordozza, mint a dús Alföld jóltáplált emberei a magáét: — hát szinte elkeseredés szállta meg a saját földiéi iránt. A „OK-HALAS“ TÁKCZÁJA. Ködös országból. ii. Edinburgh, 1891. márczius. Látták Önök a múltkor Edinburgh épületeit? T. i. leírva. Most nézzék meg, kérem, az építésük módját. Ezt látni igen különösnek tűnik fel, különösen pedig alföldi emberre nézve, ki egész életében csak vert falat látott. Halason már pénzes embernek kell lennie, a ki ráadja a fejét, hogy háza falait tiszta téglából építse fel, — de milyen pénzesnek kellene lennie, ha olyan házat akarna építeni, mint a minők itt vannak! Irt a vertfalnak vagy a vályognak még a nevét sem ismerik s a téglából épült ház is a legnagyobb ritkaság. Miből építenek hát akkor? Tiszta terméskőből; — de nem olyanból ám, mint a minő Halason is terem a homokba n, hanem a mit a hegyekből bányásznak ki. Az alaptól kezdve fel a 4-ik, 5-ik sokszor egészen a 9-ik emeletig — mert ilyenek is vannak itt — mind tiszta faragott terméskőből van itt építve minden ház. Ha készen van, egész hatalmas vár, mit akár ágyúval is ostromolhatnának. Ezeket a házakat ugyan bajosan nyomnák szót a mázsás hópelyhek — ha ugyan itt volnának, — mint a hogy ez a katasztrófa megtörtént neháuynyal odahaza, de bajos lenne a falát is kiásni, — a mi szintén meg szokott Hiszen Halason az utolsó kapás embernek is van olyan jó dolga, ha nem jobb, mint odafönt a telkes gazdának, aki ha bárom lánczra való kavicsos földecs- kével bir, hát már nagy gazda számba megy ! És ezek a szegény gazdák a közterhek viselésétől mégsem irtóznak a n n у i r a, mint a mi népünk közül akár a legjobb módúak, akik idehaza „szögén paraszt entbör“-nek nevezik ugyan magukat — büszke szerénységből, odáfönt azonban bátran nagyságos uraknak bivnák őket a vagyonaik után. Sőt el lehet mondani, hogy a felvidéki falvak szegény népe a közjóra való áldozatkészségben meg pláne messzi fölül is múlja a mi dúsgazdag „paraszt“ népünket. Ott, nehezebb munkával megszolgált kevesebb jövedelem mellett csakannyi adóhoz tart jiissot az állam, mint nálunk ; a megye és az egyház pedig határozottan többhöz, mint nálunk, mert ott jókarban vannak az utak, de tern, Lszotesen sokkal több pénzbe és munkába is kerülnek. Yallásbul pedig odafönt egyik se olcsó. Ott mindegyik felekezet hive sokkal d r á g á b b a n fizeti meg, mint mi, hogy a papja maga ne harangozzon. Állami, megyei, egyházi, iskolai adóját keservesebben izzadja ki ez a nép, a közmunkához több igával több napi kézi munkával járul mint a mi néesni néha-néha (?) a mi házaink falával. Bizony boldog ember az edinburghi háztulajdonos, mert ha egyszer felépiti házát, csak az unokájának kell majd arról gondolkoznia, hogy talán egy követ megigazittasson. Esztendei reparatió- ról szó sincs, ilyen ezimen nincs kiadás, — a vakolatot sem kell javítgatni, mert nincs, — minek is lenne az a szépen kifaragott kőre. Azon sem kell a házigazdának búsulnia, hogy ha kevés nádja találna teremni, miből fogja szegetni, duggatni, vagy épen újra nádaztatni a házát, mert ha egyszer felrakatta a hatalmas pala tetőt, 50—60 esztendeig rá sem hederit az idő bármely viszontagságaira. , Mivel minden ház egyforma kőből van építve, az egész városnak sajátságos egyhangú szürke szine van. Az egyhangúság abból is származik, hogy azok a mindenféle költséges díszítmények, a mik a mi szép házaikon vannak, itt nincsenek. Csak azokon a házakon lehet látni, a melyek nem skót stylben vannak ópitve, hanem úgy mint pl. a pesti házak. Igen sokba is kerülne a díszítés, mert a kőfalra természetesen csak kőfaragvány ékitósek kellenének. Erre azonban a skótok nem igen költenek, — hagyják a ház falát kivíil pusztán, dísztelenül, — inkább a belső szépítésére s kényelmessé tételére fordítják az igy megtakarított összeget. Ez utóbbi dologhoz értenek is, jobban mint mi, — mert hiszen mi többet adunk a külsőre, mint a belsőre, -- nem csak a házépítésnél, fájdalom egyéb más dolgoknál is. Tágas szobák, nagy, világos ablakok, czólszerű s képünk ; — e mellett papnak, tanítónak minden terményéből köteles adni; sok helyen még a jobbágyi viszonyból fen- maradt úrbéri váltságterheket is viseli ez a nép. Megbirja szegény, mert meg kell birnia. És mégis ez a nép az, mely fel tud lelkesedni. Összefog és saját erejéből épit és fentart, vagy restaurál iskolákat, templomokat. Persze csak szegényest, magához valót. Sőt nem egy faluban még nép-könyvtárat is lehet találni; olyan községet azonban elvétve sem, melyben — mint nálunk — a tanköteles gyermekek Vs-ad r é- s z e nemjáriskoláb a, egyszerűen csak azért, mert nincs hely hova zsúfolni őket. Bizony szégyen kimondani, de eltagadni nem lehet, hogy a mi dúsgazdag istenáldotta népünk emberében sokkal önzőbb lélek lakik, mint abban a felvidéki, tótbul magyarba oltott koldus ivadékban. Halljuk-e. mihálunk, hogy a mentül nagyobb vagyon gyűjtésén kivül valami másra, nemes közczélra, iskolára, egyházra nagylelkűen gondolna valaki? — Bizony nagy ritkán és akkor is csak valami elenyésző csekély összeggel. A mi emberünk, ha kifizeti a por- cziót és ha kálvinista, az egy forint egyházi adót, ráadásul pedig jól elátkozza nyelmes elrendezése minden résznek, — ezek jellemzői az angol lakásoknak. A lakásokkal kapcsolatban kell megemlítenem némely dolgokat. Első sorban is, a mi a téli idővel áll összefüggésben: a fűtés. Ennek egy, nálunk már nem divatos, módjához kellett hozzászoknom, t. i. a kandalló fűtéshez. Banya- kemenezónek, vagy egyéb fajta kályháknak hire sincs;— minden háznál kandalló fűtés van, a mi ugyan egészséges, de nem praktikus. Fát sem használnak, hanem csak szenet, még a főzéshez is. A főző tűzhely is tulajdonkópen egy kandalló, csak egy kissé átalakítva a nevezett czólra. Ez a tüzelésmód, mint mondám, egészséges ugyan, mert szellőzteti a lakást, de nem praktikus, mert: nagyon szellőzteti. A kandalló fűtés csak akkor ér valamit, ha jó hatalmas hasábfákat tüzelnek, gerjesztve vígan lobogó lángot, melynek erős lobogása csak ad elég sugárzó meleget, — de mikor a kandalló kicsiny, mint itt rendesen, a szón pedig csak pislog. de nem lángol, a szellőzés pedig igen erős, akkor bizony nem sok öröme telik az embernek a kandalló fűtésben. Örökösen táplálni kell a tüzet, ha csak tűrhetőleg be akarja is melegíteni az ember a szobáját, s el kell égetni egy nap annyi szenet, a mennyivel ,egy jó Meidingen kályha két nap is megérné. Én váltig disputátok ugyan a mi kályháink érdekében s a kandalló ellen, de a skótok nem hisznek nekem, a világon a legtökéletesebb fűtésmódnak tartván az övékét. Hát legyen nekik az ő hitük szerint, csak azután olyan telük ne legyen e kiváló fűtés- módhoz, mint a minő Önöknek van most, mert
