Kun-Halas, 1891 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1891-06-28 / 26. szám
Junius 28. KUN-HALAS. 1891. télén igazság, hogy bármely jelesek legyenek is a hivatalt viselőnek személyes tulajdonságai, azok legfeljebb csak az ő hivatalának idejére nyújthatnak némi biztosságot, márpedig nekiek azon időre is ki kell figyelmüket terjeszteni, midőn helyükön más fog ülni, s épen ezért nemes feladatuk oly intézkedések megtétele és javaslatba hozatala, melyek biztosítják azt, hogy a nép joga és szabadsága szellemi és anyagi jóléte védve és elősegítve leend, bár nem a kezdeményezők lesznek is hivatalnokok, az pedig, hogy a jövendő esetleg sokat fog kárhoztatni abból, mi most jónak és üdvösnek látszik, ne tartsa vissza elöljáróinkat, mert ők sem feledhetik, s a közönségnek is tudnia kell, hogy ha őseink a jövendőre nem figyelve csak önmagukról gondoskodtak volna, nyomorult helyzetben lenne most városunk, s atyáink bölcsességét aligha áldanánk, s már azért is tennünk kell jelenben a jövőrét is, mert kétségtelen, hogy annak ép úgy meg lesz a maga nagy terhe, mint meg van a jelené, — s ha alapot nem teremtünk számára, félő. hogy városunk leroskad alatta. Óva intjük tehát mindazokat, kik közkérdések intézésébe befolynak akár intézkedési, akár tanácskozási jogkörrel, hogy véleményeik nyilvánításakor mellőzzék az indulatosságot S' elfojtva a szenvedély hangját, jellemezze szavaikat a higgadtság, általában pedig úgy a városi képviselők, mint a lakossághoz tartozó józan férfiakat közjó érdekében még arra kérjük, hogy szakítva a — fájdalom rendszerré fejlődött, eléggé meg nem róvható — eddigi magatartással, hagyjanak fel a mások ügyei intézésének nehéz munkájára utaltak, s különösen az elöljáróság tagjainak is hátmegetti ócsár- lásával, gyanúsításával, s az egyes tisztviselő szellemi és vagyoni gyarapodását ne az előítélet szemüvegén keresztül bírálják, hanem vegyék számban ki-kinek indította Konstantinápoly felé Ehrenreichstein Farkas uramat két évi adóval — vagy bocsánat! — tiszteletdijjal, természetesen nem egymagát, hanem egy császári követhez illő kísérettel. Ehrenreichstein Farkas uram pedig vevén a honoráriumot és járulékait, legelőször beszólt az esztergomi török béghez, a kit — a megállapított szokás szerint ezer aranynyal s nehány serleggel és kupával ajándékozott meg. Következett a budai pasa, a kinek már három ezer arany járt, több serleg, nehány értékes fegyver és óra ráadásával. A budai pasa egy csapat török katonát adott kíséretül, nehány hajót bocsátott rendelkezésére s utitársu! rendelte melléje kincstárának ellenőrét, a becsületes Ali efendit. a ki a követség élelmezéséről gondoskodott; mert Budától a török kormány költségén szoktak utazni a portára küldött követek. A dunai útnak Belgrádnál szakadt vége, honnan miután a belgrádi pasa is megkapta az őt megillető ajándékot — ki kocsin, ki lóháton folytatta útját Nis-en és Filip- popoliszon keresztül. Drinápolyba érkezvén a császár követe itt gazdag lakomát adott, melyre természetesen hivatalos volt Ali efendi is. Törökös szokás szerint az asztalokat földre terített szőnyegek helyettesítették s ezek körül foglaltak helyet a vendégek a földre kuporodva. Ehrenreichstein Farkas uramról nem lehet mondani, hogy valami nagy ellensége lett volna a bornak, sőt egyenesen konstatálni lehet, hogy határozott kedvelője volt. Minél több étel került sorjában asztalra, akarom mondani: szőnyegre, annál magasabbra emelkedett jó kedve is. azon természetes oknál fogva, hogy az ennivalókra innivaló is kellett. Mikor aztán a lakoma már a képességét, szorgalmas munkásságát, a takarékossági iránti érzékét, s ha van valanelyik ellen alapos kifogás, azt ne pletyka alakjában terjesszék, hanem tessék az illetővel szemben illetékes helyen és intézkedésre hivatott hatóság előtt nyíltan kirukkolni, mert nekünk meggyőződésünk az, hogy a bűnösnek bűnhődnie kell, az ártatlannak becsületébe pedig belegázolni sem nem szabad, sem nem tisztességes. Ugyan ki várhatja azt, hogy a gya- nusitott, rágalmazott, ok nélküli meghur- czolásoknak kitett tisztviselő megtarthassa munkakedvét, nemes ambitióját ?! azt hisszük senki, pedig nekünk elöljáróink jóra sarkalló férfias önérzetére, s annak teremtő erejére feltétlen szükségünk van úgy annyira, hogy azt nem csökkenteni, hanem fokozni minden jóravaló polgár szent kötelességének tartjuk, mindaddig, inig tettei és viselkedésével be nem bizonyította a tisztviselő, hogy a bizalomra érdemetlenné vált, és ne feledjük soha, hogy magunk ügyében a képzettek tanácsadása nélkül alig tudunk intézkedni, ugyan hogy lennénk akkor mindannyian képesek a nagy előkészületet jog és törvényismereten kívül még gyors felfogást is igénylő közkérdésekben eligazodni, s oly intézkedést hozni javaslatba, mely közmegnyugvást teremthetne. Az ember legdrágább kincse a szabadság, melynek egyedüli biztosítéka a rend, törekedjünk ennek fentartására. s támogassuk azokat, kik ezért törekesz- nck, dolgoznak, s jólétünk előmozdításán fáradoznak. Veritas. A torna iskoláinkban, „Zárünnepély“ ezim alatt megjelent czikk- ben a múltkor azon való örömének adott kifejezést valaki, hogy miután a gimnázium uj palotájában födött téli tornacsarnok is lesz': annál fogva majd ezután a testi nevelés ott már semmi hiányt sem fog szenvedni. vége felé járt s ő egészen nekihevült a szőllő nedvétől: egyszerre felállt, fölkapta az előtte álló, csordultig töltött ezüst serleget s Ali efendi felé fordulva gúnyos mosolylyal szólt hozzá: Egy köszöntőt mondok a kedvedért. 1 ’udod-e, hogy ezt a serleget kinek egészségére karom kiüríteni ? Észrevehető volt a beszédén, de a szemeiből is ki lehetett olvasni, hogy olyant akar mondani, a mivel lefőzze a gyűlölt törököt. — Nem tudom; válaszolta a török egykedvűen. — Egy hős egészségéért iszom — folytató a követ, fürkésző szemekkel lesve a hatást a török arczán —■ a kinek párja nincsen sem császárom, sem szultánod vitézei közt; a kinek kardjához hasonló kard több nincsen s a ki még mindig győzött akorhova ment. Ha szeretnéd tudni, ki az: N á d a s d у Ferenc z uram. Éljen! Erre az egész társaság fölállott, mindenki meghajtotta magát és ismételte az óljent. Csak a török maradi ülve; neki nem lehetett éltetni azt a magyar vitézt, a ki csak nehány évvel előbb is, 1586. és 1587-ben olyan sok kárt okozott nekik a Dunántúl. De a követ köszöntője nem hogy elkedvetlenítette volna, hanem inkább úgy látszott, hogy kapóra jött neki épen Nádasdy Forencz vitézségének emli- tése. Kuvaszul mosolygott. Ehrenreichstein uram, elbizakodva abban, hogy a török erre nem tud kadencziát, még egy serleget hozatott, tele töltötte borral s Áli efendi kezébe nyomta: •— Már most rajtad a sor köszöntőt mondani. A török nem vonakodott, sőt kantáros volt rá. Nem tudom azért-e, hogy alkalma nyílt a Ebben az örömben persze a nevelésügynek minden igaz barátja természetszerűen osztako- zik a czikkiróval. Csali az a kérdés, hogy a torna egy magában, és a mai rendszer szerint egyáltalában megfelel-e a testi nevelés legjobb elveinek ? Erre a kérdésre óhajtanék én felelni ez alkalommal. A testi nevelés czélja: előmozditani a test növéséit és fejlődését, hogy igy aztán kifejlett, óperős testben ép lehessen a lélek is. — A melyik gyermek nőni és fejlődni akar: annak táplálkoznia és mozognia kell; ha ebből a két óletföltételből hiányosan veszi ki a maga részét: akkor satnya, tagbaszakadt, hamvábaholt marad, elesenevószedik. Tehát minden gyermeknek táplálkoznia és mozognia kell. Táplálkoznia pedig nemcsak kenyérrel, hanem vízzel és levegővel is; — mozognia meg nemcsak a négykézlábmászás. hanem járás-kelés, futkározás és nehezebb testi munka által is. Amint azonban nem czélszerü a gyereket megtömni a kenyérrel, mint kukori- czával a libát, se pedig tölcsérei bele tölteni vödör számra a vizet s légszivattyúval belefuj- tatni a levegőt: azonképen a testi fáradalmakra se kell hajszolni erőszakkal és természetellenes gépies módon. Az embernek tagadhatatlanul, ha több nincs, egy veleszületett ösztöne okvetlenül van s ez az önfentartás ösztöne. Ez az ösztön kiván- tatja meg vele, sőt parancsolja rá a táplálkozást és mozgást. Ez a kettő ikertestvére, kiegészítője, segítőtársa egymásnak. Mindkettő benne van a gyermeknek alaptermészetében. Es ha nem követeljük, hogy a táplálkozást természetes szükségeinek és egészséges hajlamainak ellenére végezze, azonképen nem tanácsos tőle azt sem kívánnunk, hogy mozgásának alapja más legyen, mint amire ösztönénél, egyéni hajlamánál fogva kedve szerint önmaga és önmagától is szívesen vállalkozni akar. Micsoda pedig már az az ösztön, amelyik a gyermeknek a mozgásra impulzust ad? Felelet : a játék-ösztön. Ami mozgása a gyermeknek ezen kívül esik, vagy nem ebből az ösztönéből ered, az rá nézve csak kiszabott kötelesség, teher, unalom, kényszer,kín, gyötrelem, iga vagy rabság. A rabmunkának pedig olyatén növelő, fejlesztő hatása a testre, hogy az még a lelket is üdítse — egyáltalában föl nem tehető. Ilyesféle rabmunka pedig, nemcsak nálunk, hanem országszerte is. a mindennapi úgy nevezett „rendszeres tornázás.“ neki megtiltott bor ivására, vagy tán inkább azért, hogy felülkerekedhessek a gyauron. Felállott és kezébe vette a serleget, azután a bizonyos diadalérzet hangján ezt mondta: — Halld tehát, követ uram, az én köszöntőmet! Az én szultánom vitéz bégjei és pasái annyian vannak, hogy ha akarnám se tudnám elszámlálni őket. Azt sem mondhatom, hogy közülök valamelyik kitünőbb a többinél; mert mindnyájan bebizonyították már igen sokszor hősisógüket. En csak egy szegény к ö z v i t é z egészségéért ürítem e poharat, annak a vitéznek egészségéért, a ki az általad dicsőített Nádasdy Ferenczet, mikor az a Sebes nevű erőd alól m egfutott, utána vágtatva lándsájával ruhán keresztül a nyeregkápához szegezte. Kn ezért a névtelen hősért iszom! Ezzel kiürítette a serleget. Ehrenreichstein Farkas uram pedig dühösen felugrott: — Ez hazugság! Kitől hallottad ezt? Az ittas emberből egyszerre dühöngő őrült lett. Az egyik serleget a másikhoz vágta, az asztalt azonnal elhordatta s mint a bőszült oroszlán járt fel s alá. Csak akkor csillapodott le a haragja, mikor megérkeztek Konslantinápolyba. Drinápoly- tól idáig egy szót sem szólt Ali efendihez. * így tudódott ki aztán, hogy Nádasdy Fe- rencz uram — bármilyen vitéz ember volt is —- egyszer életében mégis megfutott. Mert a mint Ali efendi visszatért Budára, elbeszélte ezt a drinápolyi epizódot egy másik becsületes töröknek, a ki épen tollforgató ember leven, hűségesen leírta könyvében. Ebből tudtam meg én is és — szigorú titoktartás terhe alatt — tovább adom. T.
