Kun-Halas, 1891 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1891-01-04 / 1. szám

Második évfolyam. 1. szám. Halas, 1891. Január 4. KUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: kozp. leányiskola épület. Megjelen minden vasárnap. TÁRSADALMI HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szára ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, 3 hóra 1 frt. Nyílttól': 3 hasábos petit sor 10 kr. TISZTELT OLVASÓINKAT fölkérjük, hogy a január 1-én lejárt elő­fizetéseiket megújítani szíveskedjenek. Helybeli t. előfizetőink nyugtáit e héten szétküldjük. Vidéki előfizetőink kényelmére postautalványt csatolunk. A lap ára: egész évre 4 frt, félévre 2 frt negyedévre 1 frt. A „KUN-HALAS“ kiadóhivatala. Tisztujitás előtt. Városunk közönségének, mely a legközelebbi napokban fogja megválasz­tani elöljáróit, módjában van most a pá­lyázók részéről kiváló előzékenységben részesülni s egyszersmind az illetők nyilatkozatai alapján tájékozódni a felől, hogy a megválasztandók hivatali köteles­ségükben mi módon és mily elvek szerint szándékoznak eljárni. A tisztujitás előtti idő az Ígéretek és a programmok kora s ilyenekben akár Írásban, akár élőszóval terjesztessenek elő, van alkalma most mindenkinek tetszése szerint válogatni. A hivatalkeresés alkalmával tett Ígérgetéseket nagy gyarlóság volna ugyan készpénzül venni, — valószínűleg ezek alkalmából keletkezett ama régi A „KUN-HALAS“ TÁHCZÁJA. Puccs 240,000 flór! Kapjuk és adjuk a következő levelet, ajánl ván azoknak a figyelmükbe, akik tán tehetnének róla, hogy többé ilyen szörnyű eset ne essék a mi városunk égboltja alatt, legalább majd a nyári hosszabb napokon. Jó: előre gondoskodni. T. Szerkesztő ur. Képzelje, tönkre vagyok téve. Meg vagyok csalva, ki vagyok játszva és e mellett még meg is vagyok alázva, meg is va­gyok sértve a legérzékenyebb oldatomon : a be­csületemen, amely oldatom pedig nekem is az, a mi Achillesnek a sarka. Kétszáz ezer meg negyvenezer forintom­nak fuccs, vége. Elröpült. A markomból vették ki. Kik? Tudom is én..Valaki, Senki. Mindenki. Az állam, a vasút, a MAY. a posta, a város, ------­de én vagyok a káros! Oda van. Oda vagyok. Jaj... ügy történt, hogy a múlt pénteken az es­teli vonattal bezónáztam Szabadka városába a sógorom sógorának a kisebbik — szebbik — unokahuga meglátogatására, a ki ott p о s t á s- kisasszony. Egy felbontatlan ajánlott ele­ven levelet vittem neki a bal czvikker-zsebem alatt, hogy majd feladom nála, neki, hozzá czimezve. Mondok: bontsa fel, hisz ő tudja csak a nyitját; olvassa el és adjon express választ — fizetve azonnal. Hisz tetszik engem érteni. (A kisasszony borzasztó szép kisasszony; — 4000 frt a hozománya, báresz Geld; árva lány. ügy hívják, hogy Goldfinger Kézi.) A vasútról egyenest nyargaltam a főpos­tára, A szivem vitt. Hát természetes, hogy rö­rnondás, mely így kezdődik: ígérd meg, ne add meg, — mindamellett ilyenkor mégis tájékozódni lehet némileg azon irányok felől, melyeket városi köz­ügyeink menete a legközelebbi években venni fog. Mert habár nem tekinti is szentirásnak az ember azt, a mit a kor­tesbeszédek mondanak : a pályázók czél- jai, tervei, eljárásai, a melyeket megvá­lasztatásuk esetén követni szándékoznak, ezekből némileg mégis kiviláglanak. A mennyire ezek alapján a jövendők méhibe bele láthatni, konstatálható, hogy leendő tisztviselőinket valamely maga­sabb törekvés vagy kiválóbb czélok nem igen háborgatják. A város mindennapi ügyeinek jól és pontosan leendő elinté­zése, ez természetesen benne van min­den ígéretben, a szorgalmas munkálko­dás, ügybuzgó dolgozás, a pártatlanság és részrehajlatlanság a felek iránt s álta­lában az olyan dolgok, a melyek magától értetődő követelmények minden tisztvi­selőben. Valamely ezek fölött álló jelen­tősebb programmpont, egy-ogy kiválóbb, s már régen szükségessé vált alkotásra való vállalkozás, avagy csak ilyennek hire is nincs a levegőben. Pedig „nem csak kenyér- r el él az e m b e r‘\ mondja az irás. Az. hogy mily szorgalommal intézik el a hivatalok a hozzájok került aktákat, pültem. Ott voltam. „0“ is ott volt. Egymás előtt voltunk. Viszontlátás, mosoly, köszöntés, bók .... Szóval: éldelegtünk. Lelkünk összeforrt a lyukon keresztül. Ámbár hogy a Kézi lelke egy­szerre két nyeregben ült. A hivatalnoki székben meg ón bennem. Én kurizáltam, 0 pedig egyik fülével hallgatta mézédes szavaimat, másik ke­zével pedig nyomogatta a frissen érkezett leve­lek hasát a bélyegzővel. Szavaim hatásának kinyomata természe­tesen a lenyomatokon is meglátszott. Az erősebb emóczióknál a billegvas is erősebben csattant; a festékes dátum jobban meglátszott. Oh, micsoda dátum! „Szabadka, 90. decz. 19. este.“ Ez az este az ón boldogtalanságom hajnala! — Nini, kiált fel O, ez a levél meg önnek szól. — Nekem? — mondok ón. — Önnek, mondja Ö. Itt a czim : „T. ez. J. Mandeltort & Oomp. káposztakő- kereskedő uraknak К. K. Halas. Ajánlott.“ — Hát adja ide, kérem, — kérem ón. — Nem szabad, — tiltakozik Ő. — Már miért nem? — kérdem ón. — Mert Halasra van czimezve — feleli Ö. — De hát miért jött Szabadkára? — kér­dem ón. — Mert igy dukál, — feleli Ő. — Nem értem -— mondom én. — Mindjárt megmagyarázom, — mondja O. — És megmagyarázta. Tudja — aszondja — ez a levél Pesten volt feladva, ma délelőtt. Érti ? __? hogy az év végén a beadott ügydarabok mind fel vannak dolgozva, és egyetlen egy sem megy át belőlük a következő évre: szép, szép, dicséretes és elisme­résre méltó, s e magas számok bámu­latot is keltenek bennünk még pedig úgy az illető tisztviselők buzgalma, mint a számtani összeadás és sokszorozásban való jártassága iránt. De habár a legfé­nyesebb kimutatásokat közölhetik is tisztviselőink év végén az általuk feldol­gozott ügydarabok mennyiségéről, min­dig fölmerül az a kérdés, volt-e azok közt olyan elintézett ügydarab, melynek elin­tézése hosszú évek sorára biztosítja a fejlődést és haladást váro­sunknak. Be fogja vallani mindenki, hogy ilyen ügydarab emberemlékezet óta nem fordult meg a nálunk erre illetékes kezek közt. Azon nagy és fontos kérdések közül, melyeknek megoldása föltétlenül szüksé­ges a város fejlődésére, egy sem volt még csak komolyan szóba sem hozva soha. Ezek olyan ne-nyulj-hozzám-virágok voltak, a melyeknek a bolygatásától fázott és irtózott mindenki. Hagyják a következő generatioknak, addig pedig a közönség csak viselje a súlyát a hátramaradásnak, hisz lám viseli is minden nagyobb zúgo­lódás nélkül, mert már megszokta. Az a tömérdek baj és kellemetlen­— Hát ennélfogva előbb ide Sza­badkára kellett neki „befutnia.“ Már érti? __?? — Jaj, de nehéz feje vau. — Hát azt tudja ugy-e, hogy Budapestről reggel 8 órakor indul egy vonat erre felé? — Öhön. — No hát az csak nem hozhatta a maga levelét, ugy-e, mert ez 8 óra után volt feladva, így van? — Ehe. — Már most hát, csak a délután induló gyorsvonat postájával jöhetett. No.? — Áhá. Most már értem. És tévedésből ide Szabadkára „továbbittatott.“ — Oh, dehogy is tévedésből. Egész sza­bályszerűen van ez igy kérem. A Budapes­ten déli 12 óráig feladott és Ha­lasra c z i m z e 11 levelek előbb in i n- dig Szabadkát „érintik“ és csak innét mennek át rendeltetési he­lyük r e. Ami azt is jelenti, hogy Önök Hala­son a fővárosból soha se kapják meg leveleiket a feladási napon, jól lehet Halas közelebb esik egy ugrással, mint Szabadka. Érti most már? — Most már ? — Most már tökéletesen! Persze hogy értem. Hogy ne érteném, m é g ha nem fór is a fejembe. Mert, ha az egyszeri halasi ur Jászberénybe indultában u t- ba ejthette hajdanán Fehórtót; mért ne csinálhatnának ilyen vargabötüt a mi leveleink is. Nekünk még a leveleink is urak: passzióz­hatnak. Hanem azért, nini, mégis nem árulhat­ná-e el azt az államtitkot, hogy m i é r t is kell hát voltaképen a mi leveleinknek erre a föld­körüli útra vállalkozniok ?

Next

/
Thumbnails
Contents