Kun-Halas, 1891 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1891-01-04 / 1. szám

Január 4. KUN-HALAS. 1891. ség pl. moly az adóügyek össze­visszasága s a birtoknyil­vántartás rendezetlen volta miatt a lakosságra hárul, olyan megszokott do­log már, hogy szinte az tűnnék fel fur­csának és kényelmetlennek, ha mindenki pontosan és kellő időben megtudná, hogy mennyi az adója. Azt a vesződséget és munkát tehát melylyel ennek a dolognak rendbehozatala jár, minek venné magára valaki ? A város népoktatásának ügye a vármegyében a legutolsók között áll. Miért? Némelyek azt mondják, hogy csak a tanfelügyelő rosszakarata tünteti fel ilyenül. E kifogásnak azonban hitelt adni nem lehet. Népoktatásügyünk hátra van azért, mert annak rendbehozatalával eddig nem törődött senki. Mikor egy- egy felsőbb hatóság e miatt felförmed és fenyegetőzik, hogy ha a dolgon nem se­gítünk, majd igy meg úgy: akkor csi­nálunk valamit, hogy tessék lássák, hanem hogy a bajt gyökeresen és alap­jában orvosolni akarnók, arra még csak hajlandóság sem mutatkozik. A múlt években valaki (gondolom az illető tisztviselő) előhozta a közbiz­tonság rendezésének szükségességét. Volt is aztán szó róla vagy egy hétig, de aztán a vita abban élesedett ki, hogy az éjjeli őrök dudáljanak-e vagy ne. Elhatá­roztatván, hogy dudáljanak, ezzel letűnt a napirendről az éji rend kérdése. S hogy közbiztonságunk most olyan a milyen állapotban van, az valószirníleg annak köszönhető, hogy a régi hires zsiványok lassankint elhalnak, s még eddig nem nevekedtek újak helyettük. Városunk a j á r v á n у о к fészke, s nagyon hihető, hogy valamint a kolera Indiában keletkezik s onnét kiindulva járja be aztán a világot, azon módon a typhus főfészke Halason van s innét in­dul ki időnként körútra az országban. — Maga buksi. Hát egyszerűen azért, mert a budapesti gyorsvonat megáll ugyan Önöknek is, de a tejet, azt már nem adja le. A gyorsvonat mozgó postája azért „mozgó“ posta, hogy elmozogjon a maguk orra előtt. Az már csak fütyül Halasnak. így tesz ni: . . . Rózike e szónál egy csókolni való — fügét mutatott. Levélről leven szó és fügét tapintván a szem: eszem villanyos szövőszókjón e két tárgy fogalma hirtelen oly művészi szójátékká szövő­dött egybe, hogy egy pillanatra a bibliai szent fügefa levelet véltem magam előtt káprádzani égi fényességben, melyet is — megismervén az én szülő városom szégyenét — hamarosan a kí­váncsiságom elé teríték. Vagyis nem kérdezős­ködtem tovább „államtitkok“ után. Még az éjjeli vonattal hazarándultam, és itthon álmodtam a Rézike felől reggeli 9 óráig. Hanem ekkor aztán ugyancsak furcsára ébredtem sábeszi álmaimból. Ekkor kézbesítette t. i. gyors­lábú Gyenizse Merkuriusunk azt a Szabadkára benézett ajánlott levelet. Abban pedig ez vala Írva: „ózimbora! Számításom szerint e sorokat este 6 órakor már olvasod. Az éjjeli vonattal jö­hetsz. Hozz magaddal egy százast. Nekem most épen egy fityingem sincs. Ha te nem vagy ott­hon; jöjjön a „társad“ — de szintén száz forin­tod magával. Tudod, hogy álmaim mindig telje­sülnek. Most is álmodtam: 68. 36. 84. 86. 11. Öt szám. Bizonyos, hogy kijön a bécsi húzáson. Játszunk egy kis Farkas Menyhértet — mutyi- ban. 480 ezer forint fele 240 ezer. Ez mind a tiéd. Ne feledd, hogy szombat délelőtt 9 órakor már zárlat vau. Akkorra itt legyen valamelyőtök a pénzzel. Máskép szörnyű napra ébredünk az álomból. Szervusz! barátod: Rákóczy Pinkász.“ Mindenki tudja, hogy ez mitől van: a posványtól, mely a város mellett, sőt a város közt elterül. De ámbár, hogy ezt mindenki tudja, azért senkinek esze ágá­ban sem fordul meg, hogy ezen segíteni kellene és lehetne. Stb. stb. Persze, hogy az ilyen dol­gokat nem lehet elintézni egy-egy akta alakjában, melyet az ember kedélyes be­szélgetés és szivarozás közt a hivatalban átfut, s aztán signaturájával ellátván, az elintézettek közé helyezi. Ezen és ehhez hasonló számos ügyek rendbehozatala buzgó és kitartó munkát kívánna, s azontúl erélyt és némi lelkesedést, meg olyan ambitiot, mely érdemes feladatok megoldására kedvvel vállalkoznék. Erre volna szükség városunk ügyei­nek intézése körül. S helyzetünkben bi­zonyára nem volna bámulandó, ha nem a pályázó tisztviselő adna programmot a választóknak, hanem ez utóbbiak álla­pítanák meg a programmot s azzal a kérdéssel keresnének pályázót az egyes állomásokra : vállalkozol-e ezeket végre­hajtani vagy nem ? * ^ ^ A hóemberek. — „А В C“-beli naiv olvasmány nagy gyerekeknek. — Aladár és Béla igen jó barátok voltak. Szü­lőik háza egymás mellett volt, s a két fiú min­dig együtt játszott azon a térségen, mely a két úri ház előtt elterült. Játszani azonban csak ak­kor szoktak, midőn már iskolai feladataikat ren­desen elvégezték. Mert mindakettő igen szor­galmas és jó tanuló volt. A tanító ur igen sze­rette Aladárt és Bélát. Mivel mindig jól tudták leczkéiket és engedelmesek voltak, a tanító ur megdicsérte őket, és igy szólt a többi tanu­lókhoz : — Látjátok Úiaim, mily szép a jó magavi­selet és a szorgalom. Kövessétek ti is e társaitok példáját, hogy örömére legyetek szerető szülőiteknek és a jó Istennek. Mikor pedig a többi tanulók páronként el­mentek az iskolából, a tanító ur ott tartotta Ala­dárt és Bélát egy kis ideig és igy szólt hoz­zájuk : A többit tetszik érteni. Rákóczy barátom nem inában nagy hős az álmok országában. Az öt szám csakugyan kijött. Tessék megnézni Kohn kollégám boltja előtt. Ott van a tábláján, a mi nekem most már fekete tábla. 240 ezer forintom oda! Ez ennek csakis egyesegyedii! az az oka, hogy a gyorsvonat postája fügét mutat Halasnak. És még ez lett volna az egyetlen — — „vigasztalásom.“ Ha én nem, legalább a testi lelki barátom se nyert. De még a vigasztalás angyala is fügét mu­tatott tegnap már nekem. Akár most már mást se áruljak a boltomban. Óh én szerencsétlen füge­kereskedő ! Mintha minden káposztakövem a mellemre kívánkozott volna! . . Tegnap, mondom, megint kaptam egy le­velet Budapestről. Persze az is tegnapelőtt volt feladva. Ez meg igy szól: „Hallja az ur! Az ur nem ajándékozott meg rongyos bizalmával egy rongyos százas ere­jéig. Nem is kell. Kaptam mástól. Nyertem is vele 480 ezer ropogós forintot és egy vérbéli földi angyalkát ráadásul. Hiszen tetszik tán is­merni bizonyos Goldfinger Rézit Szabadkárul. Nos, a kisasszony elég okos szivü arra, hogy megcsináljon velem egy ternót az élet nagyi utriján. Már válaszolt is, hogy elfogadja kezemet, szi­vemet, ami önnek nincs, mert ön egy nagy — szamár. Ezt Írásban és tanú előtt jelenteni ki, hogy ha beperel: vissza ne tagadhassam. Áldoz­hatok a ternóból 5 pöngöt a becsületsértésért. Rákóczy Pinkász s. k. Előttem: Szőke Barnabás mint tanú.“ — Kedves fiaim! Ma megdicsértelek ben­neteket, de azért el ne bízzátok magatokat. Csak azért tettem ezt, hogy a többi gyermekek elé, kik nem oly u r i gyermekek, mint ti, példa­képen állítsalak benneteket. Ti, édes fiaim, azért mert jók vagytok, mert egymást és társaitokat nem bántjátok, mert egymásra és társai­tokra nem hazudoztok és nem vá­daskodtok, — ti azért még nem érdemeltek dicséretet, mert ezt nektek igy kell csele­kednetek azért, mert úri gyermekek vagytok. Ti már otthon szülőitektől látjátok, hogyan kell magatokat egymás iránt szépen, illedelmesen viselnetek. A többi n e m u r i gyermekek előtt csak azért dicsértelek ben­neteket, hogy azok se legyenek egymás iránt és mások iránt durvák. De azért el ne bízzátok magatokat fiaim. Most elmehettek szépen haza. Ezen idő óta a nem úri gyermekek ipar­kodtak mindenben Aladár és Béla példáját kö­vetni ; egymással barátságosan bántak, egymásra nem hazudoztak, nem vádaskod- t a k, egymás ruháját, arczát be nem pisz- k i t о 11 á k, göröngygyei, sárral nem do­bálóztak. A tanító ur igen örült az ő jó gyermekeinek. * Egyszer télen nagy — nagy hó esett. A gyermekeknek épen akkor nem kellett iskolába menniök, mert karácsonyi szünidő volt. Aladár és Béla együtt játszottak a hóban. Hólapdákkal próbálgatták, hogy melyikük bir magasabbra dobni. Bélának egyszerre valami eszébe jutott. — Tudod mit, Aladár, csináljunk hóembert! — Jó lesz, jó lesz — feleié Aladár — csi­náljunk hóembert! — Ide állítsuk jobbra a rácsajtó mellé — mondá Béla — és csinálunk neki szép sza­kállat, nagyot. — Nekem nem kell szakállas hóember, — szólt Aladár — és ide állítsuk ball* a, úgy szebb lesz. — Azért is jobbra, és szakállas ! — Azért is balra, és nem szakállas! — Akkor én nem játszok. — Én sem játszok, tudod! Ezzel mindegyikük hazafutott. De kis idő múlva előjöttek és haragos pillantásokat vetve egymás felé, elkezdték kiiiön-külön a havat gömbölyíteni. Aladár a térnek egyik oldalán, Béla a másikon. Mikor már a hógömbjeik na­gyobbodni kezdtek, egyre nehezebben bírták mozdítani, végre abban kellett hagyniok, mert egymaguk nem bírtak vele. Ekkor megláttak a tér egyik oldalán egy csapat parasztfiut, kik játszottak, kereszteket csináltak a firis hóban. Aladár odafutott hozzájuk és hívta őket, hogy segítsenek neki a hóembert csinálni. Mikor Béla észrevette, hogy Aladár otthagyta hógömbjót, befutott a házba, kihozott egy csomó szenet és teledobálta vele Aladár hógömbjót. A paraszt­fiuk ezt látták, nevettek és azt felelték Aladár­nak, hogy nem segítenek neki, mert az övé nem oly szép, mint a Béláé. Áladár erre meg sem nézve mi történt az ő gömbjével, befutott a házukba, kihozott egy nyaláb szenet és látván, hogy most már Béla csábítgatja a parasztfiukat, teledobálta Béla gömbjét, aztán ő is odafutott ismét a fiukhoz s most már mindaketten egyszerre hívták őket. — Nekem segítsetek — szólt Aladár —- nézzétek a Béla gömbje tele van piszokkal. — Nem igaz •—- kiáltá Béla — az Ala­dárét nézzétek milyen ocsmonda.-— Még te is beszólsz — mondá Aladár, kezéről a szénport Béla arczába szórva — hisz neked az arezod is kormos. —• Hát te ? —■ kiáltá Béla vógighuzva ke­zét Aladár arczán — [meked még a füled is kormos! A parasztfiuk igen jóiziit kaczagtak a két fiú feleselósón és igy szóltak: — Nem segítünk nektek, hisz ti minda­ketten kormosak vagytok; megcsináljuk mi a hóembereket, a hogy nekünk tetszik. Ezzel otthagyva a két kormos úrfit, hozzá­láttak a parasztfiuk és hamarjában csináltak sok hóembert, elsőbb egyet aztán a másikat együt­tes erővel, s mikor már annyi hóemberük volt, a mennyien ők voltak, mindegyikök a hóé ra­berének a feje tetejére ült s on­nan öltögettók nyelveiket a két gyászvitézre. Ezek pedig fólrehuzódva törölgették kormos kényeiket bekormozott orczáikról. Haec fabula docet.... —mm—

Next

/
Thumbnails
Contents