Kun-Halas, 1890 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1890-11-09 / 3. szám

November 9.

1890.

Ezzel szemben:

Félegyháza tiszti fizetésekre kiad = 24,200.—- „ alkalmazottak és szóig. = 10,088.-—

„ biztosok s cselédek ruház. = 1,409.—

„ elemi iskolákra = 21,519.08

„ úti költségekre == 1,500.—

„ irodai szerekre — 2,300.—

Összesen = 61,016.08

tehát Félegyháza közigazgatási kiadásai csaknem két annyit igényelnek, mint Halasé, sőt a tiszti fizetések még a kétszeres összeget is meghaladják.

Nem szemrehányást akarunk ezzel tenni Fólegyházának, sőt nyíltan elismerjük, azon város áldozat-készségét és kijelentjük, hogy e tekintetben méltó példányképül tekinthető, s csak azt akartuk beigazolni, hogy:

a halasi költségvetés nagy takarékossággal, az itteni körülmények számbavételével lett egybeállitva, s épen ellenkezőjét bizonyítja az összehasonlítás annak, mi a múltkori vezérczikkben mondatik.

Nagy tévedés a pótadót megállapított °/0-ban (százalékban) fejezni ki, mert ez nem csupán a kiadás mérvétől, hanem az alapul vett állami adók nagyságától is függ, s hogy már Félegyháza példája is álláspontunkat és —r. tévedését (? szerk.) igazolja — kétségtelen, ugyanis :

Halas bevétele 41,782 frt 04 kr., fedezetlen hiánya 41,169 frt 96 kr., — ezzel szemben Félegyháza város költség- vetése, — daczára annak, hogy 165,092 frt 63 kr. (tehát Halashoz viszonyítva közel négyszeres) bevétel felett rendelkezik, — mégis 58,070 frt 68 kr. fedezetlen hiányt mutat, jóllehet Halas bevételét látszólag emeli a különböző pénztáraknak átfutó tételként előirt forgalma, mi a félegyházi költségvetésnél elő nem fordul.

A számadások világossá teszik, hogy Halas város költségvetése a város szerény bevételei daczára mérsékelt defi- czitet mutat; igaz, hogy a múlthoz viszonyítva emelkedés tapasztalható, de ha az élet fokozódó igényeit, a napról napra

ősöm. A jegy-pénz adása tehát ma már puszta szokás, de lehetetlen, hogy eredetileg is az lett volna. Nem más ez, mint a házas élet azon előző fokának maradványa, melyen a magyar is még vette, vagy vásárolta a feleségét. Hiszen ez állapotnak még másik emléke is fen- maradt az e 1 a d ó-lány és vő-, azaz v e v ő-le- gény elnevezésünkben s mint mindenki tudja, a földnek nem egy népénél még ma is komolyan üzleti dolog a házasodás. — A jegy- pónz-adással függ össze s annak csak folytatását képezi az a szokás, hogy a menyasszony ágyáért kell valamit fizetni, — miből már egész határozottan kitűnik, a vétel cselekvénye.

Tovább menve visszafelé az ős és primitiv korba, a nővételt megelőzte a nő rablás szokása, mely időben a férfi nem békés megalkuvás útján és a leány apjának fizetett összegért jutott feleséghez, hanem erőszakosan rabolta el egy másik törzsből, vagy nemzetségből. Egyenesen a leánynak elrablása is a szülői háztól — mint puszta menyekzői szertartás — szokásban van nemcsak több primitiv népnél, hanem hazánk több vidékén is: — de ennek maradványát, illetve változatát kell látnunk az imént emlitett szokások közül többen is, pl. abban, hogy mikor a vőlegény és társai a menyasszony ágyáért mennek, nemcsak szalmakötéllel elzárják az utat, hanem a menyasszonyt is elbújtatják; s még inkább abban, hogy esküvő után, este és avató után vissza igyekeznek lopni a menyasszonyt. — Bizonyos, hogy a mint más népek életében, úgy a magyar nép történetében is volt olyan kor, melyben a házasodás nőrablás utján történt s ennek a kornak emlékét őrzi úgy a ma már csak színlelt rablás, mint a krónikáinkban Hunor és Magyar nőrablásáról följegyelőtérbe toluló kulturális és gazdasági érdekeket csak lehetőségig is kielégíteni akarjuk, — lehetetlen elzárkózni az elől, hogy nagyobb kiadásokat állapitsunk meg; főleg ha figyelembe vesszük, hogy az újabb törvényes intézkedések a terhek legnagyobb részét az államról a községekre, városokra hárítják át, ugyany- nyira, hogy ma holnap eljutunk a szélsőhatárig, melyen túl a községek anyagi ereje kimerül.

Ez az oka annak, hogy a városok kiadásai folyton emelkednek, ezért azonban az elöljáróságokat okolni nem lehet, az csakis a közviszonyok nyomasztó hatásának tulajdonítandó első sorban, de hogy városunk még ez által sincs túl terhelve, azt kimutattuk a fentiekkel, készséggel beismervén, hogy bizony utódainknak is hagyunk elég végezni valót.

—УE nem érdektelen elmefuttatásra —r. munkatársunknak lesz alkalma megadni a választ ama közleményeiben, melyeket múlt heti czikke Ígért. Részünkről csak annyit jegyzünk meg, hogy hiszen mi,-------„a bor árát kértük!“ —

— — Czikkirónk szeme nem annyira azon akadt meg, a mi a költségvetésben sok, hanem azon, a mi nincs: „Semmiféle maradandó alkotás, semmi nagyobb- szerű kulturális czél . . .“ Szóval azt kívánta, hogy ha már van defíczit, a mit pótadóval fedezünk, legyen produktiv defíczit. S hogy ez lehetséges volna, azt —y. ur elismeri, hisz — a mint mondja

— városunk nincs túlterhelve. De azt meg nem fejti statisztikájával, hogy hát mért nincsenek azok a magasabb czélok szem előtt tartva. Egyébiránt múlt heti czikkünk inkább a jövőre tekintve kezdett a város háztartásával foglalkozni, minthogy a mostani költségvetés már

KÜN-HALAS.

_________

zett monda. Ismeretes dolog, hogy a menyasz- szonyt a rómaiaknál is színlelt erőszakkal ragadták ki anyja karjai közül s férje házához órkez- tekor a küszöbön átemelték, mely szertartás a szabin nők elrablásáról szóló mondában fenma- radt történeti valóságnak emléke és symboluma. A görögöknél hasonlóan szokás volt, hogy a térj tettetett erőszakkal vitte haza menyasszonyát, miközben ennek sikoltoznia, a rokon nőknek pedig védelmezniük kellett.

Visszatérve tárgyunkhoz, ha azt halljuk, hogy a menyecske a férje bátyját ö r e g b i к uramna k, az öcsesót pedig kisebbik uramnak nevezi: önkónyteleniil is eszünkbe jut az egykori polyandriának az a neme, midőn a fitestvóreknek még egy, közös feleségük volt, mint ezt több régi és részben mai népről is tudjuk. Az emlitett magyar elnevezés mindenesetre a házas élet azon fokának emléke.

Az emberiség legprimitívebb állapotában mint tudjuk, a nőközösség uralkodott, vagyis a nő köztulajdon volt, mindegyikhez egyenlő joga voll minden férfinak. Mikor ez állapotból kezdett kibontakozni az ember, azaz kezdetét vette a tulajdonképeni házas élet, olyanformán, hogy a nő a társaság tulajdonából átment egy férfi, vagy egy család tulajdonába: egészen természetesnek tartották, minden egyes házasság-kötés alkalmával, a közös-jog megváltását, még pedig olyan alakban, mint több régi és mai népnél tényleg szokásban volt és van, mely szerint a menyasszony a nász éjjelén előbb mindenkié s csak azután lesz és marad a vőlegényé, illetve férjéé. — A közös jog megváltása később, az erkölcsök finomodásával, az egész társaságról, községről egyesekre, t. i. főnökökre, papokra ruháztatott át. — Még később a közös

bevégzett dolog; de hogy szépen végzett dolog volna, azt egy másik kevésbé szépnek a mellé-állitása épen nem bizonyítja.

— Még vigasztalásnak is gyönge az, hogy másnak is fáj a fejecskéje.

KÖZÉRDEKŰ ÉRTESÍTÉSEK.

— A 48-as honvédek segélyért a folyamodásaikat leginkább az országos honvédség élyzö-egylet elnökéhez szokták küldeni. De mivel az elnök gyakran távol van, a kérvények sok idő múlva intézteinek el, és zavarok keletkeznek. Ezért figyelmeztetik most az. öreg honvédeket, hogy folyamodásaikat mindig az országos hon véd- scgélyzö-egylet kezelő hivatalához (Budapest, hé p v i s elöli á z,) czimezzék. A kérvényekhez csatolni kell: 1., a honvéd-igazolványt, — 2., a keresztlevelet, — 3., orvosi bizonyítványt, — 4., adókönyvet; — ha pedig adókönyv nincs, akkor szegénységi bizonyítványt. ■—• Az özvegyeknek ezeken kívül még az esketési bizonyítványt is kell csatolniok.

— A virilisek 1891. évre szóló névjegyzékét, — melynek elkészültéről szóltunk, — a tanács több lényeges és törvénybe vágó alaki hiba miatt visszaadta pótlásra az összeíró bizottságnak. — E bizottság a jegyzék összeállítása ügyében holnap, 10-én d. e. 9 órakor tartja ülését.

— Adó-tárgyalás. A nyilvános számadásra kötelezett egyletek adójának az 1890.—1892. évekre való kirovása, valamint a 111. oszt. kereseti adó megállapítása végett a bizottsági tárgyalások holnap, 10-én lesznek Kis-Körösön; és pedig Halas városára, továbbá Kis-Körös, Vadkert, Sükösd és Szeremle községekre nézve.

— A vásárra, — mely jövő héten, f. hó 16-án és 17-én lesz — m ég ne m szabad hasított kórmű állatokat behajtani. így határozott az alispán a város ama fölterjesztésére, melyet mull heti számunkban említettünk.

— A mi vásárunkkal összeesik а к и n - szent -mi kl ősi országos vásár is.

A szomszédból.

(— Ki a legény ... ? — Petőfi szobra halottak napján. —)

Kis-Körös, november 2. Kis-Kőrös! — Persze, hogy önök odaát csak úgy félvállról emlegetik ezt a felső szomszédjukat azért, mert nem egészen olyan telivér kunok a magyarjai.

jog tényleges megváltását a symbolikus eljárás váltotta fel s bizonyára ennek, a közös jog jelképes megváltásának maradványa és emléke az u. n. menyasszony-táncz, mely abból áll, hogy mikor a menyekző estéjén a leányt bekötött fejjel mint új asszonyt bemutatják, előbb minden jelen levő férfi tánczol vele s csak azután kapja meg a leendő férje s akkor is csak úgy, hogy legtöbb pénzt dob a tányérba.

Azt hiszem nem tévedek, ha a jég y- kendő adásának szokását vallásos, illetőleg babonás eredetű cselekvénynek tartom. A kendőnek eredeti jelentősége ugyanaz lehet, a mi a talp alatt, a csizmában hordott ezüst pénzé; vagyis a leány eredetileg azért adhatott kendőt jegyesének, hogy ezzel a különféle megrontásoktól megvédje. A jegykendőt piros pántlikákkal átkötött csomagban szokták átadni. Azt a hitet pedig, hogy népünk a kendőt és pántlikát csakugyan a különféle megrontások ellen való óvó s védő eszköznek tartja, más szokásokban is feltaláljak. így pl. Szeged vidékén a gyermekágyat fekvő asszony ágyát elzáró szúnyoghálóra piros kendőt szoktak dobni a ßoszak elűzésére. Piros pántlikát szoktak kötni a kis csikó nyakára is, azért, hogy szemmel meg ne verjék.

Népünk az a 1 m á t a szerelemnek nemcsak symbolumául, hanem indító okául, fölger- jesztőjóül is tekinti s ezért a legény, ha egy leányt meg akar nyerni magának, almát ad neki. De az almának még egy másik szereplésével is találkoztunk elbeszélésünkben, azzal t. i. hogy a jegykendős rúd hegyére tűzött, aranyporos almát esküvő után ketté vágják s felét a vőlegény, felét pedig a menyasszony eszi meg. Itt már más lehet az alma jelentősége, ámbár