Kun-Halas, 1890 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1890-11-09 / 3. szám
November 9. KUN-HALAS. 1890. No-no! Hanem azért tótul is el lehet ám dalolni azt a nótát, hogy asz’ondja: „Vágyom olyan legény mint te ... Most is aligha el nem hóditja ez a moj inili Janó a kaezkiás kun dalia elől a kecskemét-bajai vasútat.----Meg aztán a kültelki iskolák! Minálunk már tavaly berendeződött Czebe-pusztán olyan iskola, mint a világ ; — most meg a Páhi-községhez tartozó tabdi szőllőkben emeltetett diszes iskolát a kalocsai érsekség,*) a megnyitás ünnepe most októberben ment végbe Mayer kalocsai püspök és a környék kath. lelkészei jelenlétében. De hisz itt arról beszélek, hogy ki az elevenebb,— pedig ma a halottakról szól az ének. — No hisz itt is volt, a mi ott is volt. Ki volt világítva mind a két temető, a lakosság egész nap hordta a koszorút, meg a gyertyát kedveseinek sirhantjára,"este pedig valóságos processio vonult egyik temetőből a másikba. Van azonban a mi igénytelen városkánknak egy specialitása, a mire büszkék vagyunk: a város költő- fiának, Petőfinek mellszobra. Ott áll a főutczán. az ág. *v. iskola bekerített kis díszterén, lombos akáczafák között. A talapzat egyik felére ez van vésve: „Petőfinek, 1861“, — másik felére: „Kis-Kőrös és Vidéke“. Ha hozzáférhetnék a városi levéltárhoz, talán megtalálnám, hogy kik járultak hozzá a halasiak közül e szobor emeléséhez. Minden évben megkoszorúzzuk e szobrot már- czius 15-én és november 1-én ; ez utóbbi napon pár viasz- gyertya is szokott égni a talapzaton, de a tegnapi ünnep túltett az előbbi évekén. Hazafias tanitóink nem sajnáltak sem fáradozást, sem költséget, hogy a halottak napját Petőfi emlékéhez méltóan ünnepeljék meg az idén, s a közöny jege meg lévén törve, talán csak igy lesz jövőre is. A szobron szebbnél-szebb, nemzeti-szinű-szalagos koszorúk csün- göttek, a felső kerek talapzatot egész virág-guirland övezte, s este a gyertyák egész serege világította meg az iskola ablakait és a szobrot, a fák között pedig szebbnél- szebb lampionok himbálóztak az esti szellőben. Miután szépszámú publikum gyűlt egybe gyönyörködni a lelketemelő látványban, rázendítette a tanitói kar Klopstock „Föltámadás“ ezimii hymnusát, melynek az őszi légben búsan rezgő hangjai mélyen a leikeikbe hatottak a jelenvoltaknak, s mint a visszhang, még sokáig füleinkben csengett a magasztos ének „halleluja“ és „feltámadok“ refrainje. Meghatottan távoztunk a szép ünnepről mind a hányán, s én, mint a ma referense kedves kötelességet vélek teljesíteni, ha helyi lap hiányában az Önök b. lapjában adok hirt e nem mindennapi eseményről. P. S. HÍREK. — ITj főispán. Megyénk főispáni széke a héten betöltetett. A hivatalos lap november 6-iki száma közli a király kéziratát, melylyel *) Hja ! a kinek Krisztus a barátja ! Szerk olyan, mely csak következménye az első jelentésének s aligha csalódom, ha azt hiszem, hogy e szokás eredete abban gyökerezik, hogy népünk is termékenyítő hatást tulajdonit az almának, mint a török nép s ezért eszi meg az uj pár épen akkor, midőn már az eskütétel által férjjé és feleséggé lett. Török mesékben gyakran olvashatunk az almának termékenyítő hatásáról. Egy király előtt, a ki épen azon búslakodott, hogy egyetlen gyermeke sincs, megjelenik egy zöld turbános, ősz szakálú dervis és almát ad neki azon utasítással, hogy felét a király, felét pedig a királyné egye meg. S valóban az alma megtette hatását: a királyné 9 hónap és 10 nap múlva gyermeket szült. A mi végre a vőfélyeket illeti, részemről ezekben azon régi regösök, hegedősök, vagy énekmondók utódait látom, kik lakomák alkalmával, hangszer kísérete mellett, vidám dalokat énekeltek; illetőleg azt tartom, hogy ezeknek szerepe időjártával arra a személyre szállott, a kinek tiszte volt a vendégek meghívása és az étkek felhordása. Hogy a felköszöntőket mondó és mulattató vőfély csakugyan a régi tréfás énekmondók utóda s csak később azonosittatott azzal, a kinek a hivogatás és étek- hordás volt a tiszte: bizonyítja az a körülmény, hogy hazánk némely vidékén a rendes vőfély mellett mégu. n. kis vőfély is szerepel, a kinek feladata csakis a vendégek mulattatása tréfás versekkel; más vidéken pedig a lakodalmi vacsora alkalmával, három jó énekes is van jelen. — Az imént közöltük vőfélyi versezetek hanem mondhatók is régieknek, de nem is a legujabb- kori termékek; mert egyik vagy másik részük az ország legtávolabb eső helyein is előfordul. X. ő Felsége Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét város főispánjává В e n i c z к у Fere n c z valóságos belső titkos tanácsost, a m. kir. opera és a nemzeti színház eddigi intendánsát nevezte ki és ez utóbbi minőségében szerzett kiváló érdemei elismeréséül a Szt.-István rend középkeresztjével tüntette ki. — Őszintén üdvözöljük az uj főispánt kinevezte- tése alkalmából, múltja elég biztosíték arra, hogy vármegyénk vezetése jó kezekbe került, s ezentúl is megtartandja vezérszerepét. — A hivatalos lapnak ugyanaz a száma közli a királynak másik kéziratát is, melylyel a fölség S z a- páry István grófV. belső titkos tanácsosnak, megyénk volt főispánjának kiváló érdemei elismeréséül az első osztályú vaskorona- rendet díjmentesen adományozza. — A megérdemelt kitüntetés örömmel tölti el a volt főispán tisztelőit. — Káplánjaink mindketten egyszerre távoztak el a héten. Liptai Imre Ercsire ment helyettes lelkésznek, Kovács József pedig Budapestre. Társaságunk rokonszenves alakjai voltak mindaketten; jó kivánataink kisérik őket. Helyöket Biró Mihály, néhai Biró Mihály tanítónak fia foglalta el. — Halasi fi külföldön. A budapesti ref. theologian végzett lelkószjelöltek jobbjai közül négyen mennek az idén külföldre. Mint értesülünk, köztük van Hamar István is, — ki ösztöndíjat nyervén ugyanoda megy, a honnan Andor bátyja tavaly tért meg, Skóczia fővárosába, Edinburgba, hol hires collegium volt már hajdanában, danában, ködös Brittaniában. — Józsa Antal munkatársunknak „Bó- n i s Ferencz“ czimű nagyobb elbeszélő költeménye, — melyet a tavalyi Farkass-Raskó- pályázaton az akadémia kritikája dicsérettel említett föl, s melyből a „Nemzet“ húsvéti száma már közölt egy szép részletet, most egész terjedelmében az „Athenaeum nagy nap- t á r á“-ban jelenik meg. — Áthelyezés. Simon Dóczy János, pénzügyőri fővigyázó Kun-Szent-Miklósra áthelyeztetvén, a héten hagyta el városunkat, hol szives modora miatt a vele érintkezők igen kedvelték e derék hivatalnokot. — Szász Károly inkognitója. Szász Károly, a dunamelléki ref. püspök — mint a „P. H.“-ban olvassuk — a kolozsvári ref. egyházkerületi közgyűlésre másodosztályú vasúti kupéban utazott le. Utitársai között volt két kolozsvári színész, kikkel hamar beszélgetésbe elegyedett ismeretlenül és segített nekik viczcze- lődni az akadémiai színmű bírálatok felett. Kedélyesen telt igy az idő, mikor egyszerre a társaság hangulatába nem illő, gondolkozó kedélyű ur került be egy állomásnál. Az idegen ur helyet foglalt és iskolai bizonyítványokat kezdett olvasgatni. Szász Károlynak sikerült azonban őt is beszélgetésbe vonni s az idegen később szívesen szóllott arról, hogy mi felett töpreng. A fia ugyanis Kőrösön tanult gimnáziumi tudományokat magán utón. Magán tanárai nem tanították a görög nyelvre, minthogy annak idején kilátás volt arra, hogy a görög nyelv örökké lomtárba tétetik. Most azonban vizsgát kell tennie s egy ref. intézet tanári kara a görög nyelvet is számon akarja kérni. Nem tud rajta segíteni semmiképen. Szász Károly informácziókat szerez magának az idegen fiának tanulmányi előmeneteléről s azt tanácsolja az apának, hogy tegyen fölterjesztést a püspöki hivatalhoz ez ügyben s ő biztosítja róla, hogy ott kedvező elintézést fog nyerni. Az idegen erősen kételkedett. Szász Károly ismételte, a mit mondott s hogy teljesen megnyugtassa az apát, még azt is hozzá tette: „Biztosíthatom róla, hogy jól lesz minden, azt ón mondom : Szász Károly dunamelléki püspök.“ Ez önleleplezós után az apa természetesen megnyugodott. A színész urak sem szidták tovább az akadémiát. — A színészek — mint múlt héten jeleztük — csakugyan jönnek. В á t о s i Endre igazgató a bérlet-gyűjtést a múlt héten már megkezdette. Tizenhat előadásra nyit bérletet 12 írt előfizetésért. Társasága — mint értesülünk —- e héten kezdi meg az előadásokat. — Téli ruhát a szegény gyermekeknek! Tessék csak figyelemmel kísérni a lapokat. Nemsokára megindulnak bennök a hírek azokról a „lélekemelő“ ünnepélyekről, melye) két gyöngéd „jó szívvel“ gyülésező nőegyletek, hazafiságot vacsorázó asztaltársaságok rendeznek itt is, amott is — felruházván szegény gyermekeket szép beszédekkel ruhák kíséretében, az az hogy rukákkal szép beszédek kíséretében, melyeket „meghatottságtól remegő hangon“ mond el a néptanító, vagy rebeg el a gyermekkertósznő erről a témáról: „Ereszszétek hozzám a kisdedeket!“ Tessék csak figyelemmel kisérni; igy lesz. — A mi polgármesterünk nem csinál ilyen teketóriát. Egyszerűen kibocsát egy gyüjtőivet: tessék adni! Nem is beszél sokat mellé. A ki valaha látott a téli zúzmarában elkékült arczocskákkal, vörös remegő kezekkel, hidegtől kisajtolt könnyekkel rongyokban, tátongó csizmácskákban vánszorogni apró gyerekeket; minek annak sok frázis! Itt a felhívás: „Városunkban több szegény sorsú lakos van, a ki gyermekét télviz idején kellő ruházattal ellátni képtelen; az élet bajaival küzdő szegény családapa, az özvegységben tehetetlen édes anya aggódva tekintenek a tél szigora elébe; — a ruhátlanság idézi elő a betegség különböző nemét, s gátolja a szegény ártatlan gyermek szellemi kiképeztetósót, amennyiben a zord időjárásban a ruhátlan gyermek vagy átfázik s betegségbe esik, vagy mulasztani kénytelen az iskolát. Társadalmi kötelességünk oda hatni, hogy az anyagilag sújtott szegény családokat, gyermekeket segítsük, különösen ruházattal lássuk el. — Újból fordulok oda, hol még könyörado- mány iránti kéréssel 18 év óta elutasítva nem voltam, hol hazánk különböző vidékeinek tűz, — viz-károsultjai is hathatós segélyt nyertek, folyamodok a lakosság jó szivéhez, emberbaráti szeretetéhez, s őszinte bizalommal kérem lakostársaimat, adakozzanak tehetsegük szerint a szegény gyermekek részére, tetszés szerint készpénzt, élelmet vagy ruhaneműeket. Az adományok netaláni hibás, selejtes minőségét nem róvjuk fel az adakozónak, köszönettel fogadjuk, fiú vagy leány gyermekek részére elkészíttetjük, átalakítva a rongyokkal is jót teszünk. A gyűjtést házankénti bejárással kiküldöttünk Thorma Antal a gyűjtő iv előmutatásával eszközli. Halas, 1890. november hó 5-én. Vári Szabó István polgármester.“ — Ipariskolába teljes 10 hónapig kell az inasoknak évenként járniok ; ennek a szigorú ellenőrzésére utasította most a kereskedelmi miniszter az iparhatóságokat. — Vájjon fütyölni meddig szabad nekik? — Későn! — „Hány éves“ ? kérdi a biró a héten egy szemrevaló majsai hajadontól, ki vádlottként jelent meg szülői kíséretében. — „19“; volt a remegő hangon adott felelet. — „Elmúlt, vagy csak lesz?“ — Erre a kérdésre hátrafordul a meglepett leány szüleihez: „Edös anyámók, ezt keetöknek jobban köll tudni“. — De a biró nem érvén rá e kocza-kérdéssel sok időt tölteni, bediktálja: „19 éves!“ — Kis idő múlva beszóllitják a tanút, egy hasonló formájú leányzót, ki ugyanolyan idősnek mondja magát, de a kérdésre határozottan kivágja, hogy ő csak lesz. — A biró bediktálja: „N. N. tanú 1 8 éves“. — Erre sietve közbeszól a vádlott: „Tekintetes úr, kérőm, ha mögengedi, én is csak löszök!“ — A kereskedelmi és ipar-kamara kültagjai választásához bizalmi férfiakul a polgármester — mint értesülünk — a kereskedők közül : Stimakovits Istvánt és Győrfi Józsefet, az iparosok közül: Gyenizse Mártont és Tóth Kálmánt ajánlotta. — Uj község. Ivánka Oszkárnak az Akasztóhoz tartozó Szent-Imre pusztában fekvő 8700 holdas birtokát — kis-kőrösi levelezőnk Írja — 827000 forintért vette meg egy vevőtársaság. A részletfizetési föltételek igen kedvezők, ebből magyarázható, hogy a vevők legnagyobbrészt a földmives osztályból valók, de vaunak köztük iparosok is. Különösen sok a tisza-vidéki közöttük, de vannak a társaságban kecskeméti, félegyházi, halasi, izsáki, tassi, makádi emberek is. A vevők maguk közt par- czellákra osztják a birtokot, s az eddigi úri lak lesz jegyzőjük lakása és a községháza. — Kívánatos volna, ha minél több ilyen település tarkítaná, élénkítené a pestmegyei roppant pusztaságokat, a melyeken kiabálja egyik falu a másikat, — de a másik meg nem hallja az egyiket.
