Kun-Halas, 1890 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1890-11-30 / 6. szám
November 30. KÜN-HALAS. 1890. esak olyan képességek juthattak volna is a kormány rudjához, mint a minők most ott álnak, s aránylag rövid idő alatt tagadhatatlan sikert voltak képesek felmutatni, hol volnánk azóta már közügyeinkkel. így örülnünk kell, ha egyáltalán sikerül odajutnunk vagy egy évtized alatt, a hol mindjárt eleinte állhattunk volna. „Halas etnográfiájához.“ Lapunk egyik barátjától kapjuk a következő sorokat: A „Kun-Halas“ 8-ik számának tárcza-közleménye, mely szerint T h u г у József tanár úr „Halas Néprajza“ czimii nagy etnográfiái művön dolgozik, bizonyára örömmel tölt el mindenkit, a ki népünket s egyúttal az irodalmat szereti. A fiatal tudós elismert jó neve elég biztosítók ugyan arra nézve, hogy az idézett munka adatai a leggondosabb utánjárással lesznek összegyűjtve, mindazonáltal mégis megeshetik, hogy az ő kutató figyelmét is elkerüli népünk életének, szokásainak egynémely mozzanata. Több szem többet lát. Arra akarok tehát a halasi népóletből ellesett néhány vonás megrögzítésével példát mutatni itt az érdeklődők elé, hogy mi laikusok is segíthetünk ám a tudósnak. Nincs kétség benne, hogy ő jónóven fogja venni tőlünk az adat-gyüjtós fáradságos munkájában való ezen belekontárkodást még akkor is, ha már ő azzal, mire figyelmét felhívjuk, régen tisztában volt. Ebben meg abban a hiszemben, hogy „a nép életében igen sok jelenség, ami ma már csak puszta szokás, hajdan csakugyan nem volt üres, tartalom és értelem nélkül való cselekmény“, — vagyok ón bátor két „pillanatnyi fényképet“ bemutatni jeles tudósunknak. Egyik az, mely szerint népünk, ha az este beálltával világot gyújt, bizonyos kenetteljes si- pogó hangon, következetesen mindig „jó estét“ köszön, még pedig— sezópenafigyeleinre méltó — abban az esetben is, ha már egyszer, közvetlen a gyertyagyújtás előtt, illette is vendégeit vagy hozzátartozóit ezzel a köszöntéssel. Itt, mintha nem a napszakához alkalmazott jó kívánság lenne ez a szokás, hanem magát a világosság árasztó tüzet illetné s igy ennek is, mint tűzimádásra emlékeztető jelenségnek, eredetét s jelentőségét, a messzi pogány korban kellene keresnünk. Legalább nekem igy tűnik fel. Feltevésemben megerősíteni látszik az a tapasztalásom, hogy e szokással csakis törzs-magyar és különös, kiváltkó- pen kun-nópfaj által lakott vidéken találkoztam: ellenben hiába kerestem pl. a Felföldön, melynek lakossága, ha helylyel-közzel magyar is, nem a régi pogány ősök egyenes leszármazása, hanem kevert vagy épen idegen vórü, ajkú és szokásu szülők nemzedéke, mihez képest az ősi nép - hagyományoknak nem is lehet természetes örököse és öntudatlan vagy kegyeletes megőrizője. A másik, amire a tudós tanár úr figyelmét irányítani óhajtom, az a szintén általánosan bevett szokás, hogy mikor anípa kutnál ivóedényót megtölti, tartalmából egy locscsantást mindig visszaád az anyaföldnek. Ennek az eljárásnak pedig nem a tisztaságszeretósi érzés az indító oka, — mint első pillanatban gondolnék, — hanem az apárul fiúra maradt szokás hatalma, azé a szokásé, melynek eredeti alakja az ősidőkben még az imádat egyik nyilatkozása, a cultus egyik alkotó része: a Föld — istennek adott áldozat egyik módja volt. Ma már csak mintegy öntudatlan, önkónytelen szokás az egész. De hogy, csakugyan nem a tisztaság ösztönéből származik, abból látható, hogy pl. a korsónak száján át locscsantja ki a vizet a parasztember, mindazonáltal a csücskén iszik. Lehetne még egy pár ily aprólékos, de az etnográfusra nézve talán még is jelentőségteljes megfigyelést fölemlitenem, de attul tartok, hogy ezzel móginkább magamra vonhatom a túlságos naivság gyanúját, mint a föntebbiekkel; ami aző tán — mivel véletlenül nem férjhez menend- lányka vagyok — még kinevettetósemre adna esetleg okot. Ámde a franczia póldaszó szerint „a kinevetós ől“. Már pedig ón élni akarok. Mert jó minékünk szemeinkkel látni a napot — és olvasni majd a Thury úr szép könyvét, melyből, ha még egy pár részletet közölne a „K u n Hala s“-ban és hozzáadná az egész anyag elrendezésének vázlatát a fejezetek czimóvel: hát még jobban megjönne rá az érdeklődésünk szája ize, és mégjobban nekidurálnók magunkat a fo- gadatlan „munkatársalkodásnak“, a mi körülbelül olyan szerep a szerző mellett, mint a ki- bicz a kártyajátékban, néha használ, néha árt. —zs— A „Hét“ időváltozásai. I. Az első napja -- mint a mosolygó menyecske - még ragyogó fényes volt. Valamelyik homok dombon verebet is láttam fürdeni a porban. Nemcsak láttam, beszéltem is vele. Rákiáltottam, hogy hess „az útból, ne porolj az orrom alá!“ — Nem mók én! — csiripeli vissza a szemtelen. •— Térj ki te, mert ón nagyobb ur vagyok nálad. — Ühm! — mondok, — ón ugyan szegény legény vagyok, de hátha valami virilis vetődnék erre: annál is nagyobb urnák képzelnéd magad ? — Annál is! — Ejnye, hogy a Manó vigyen el! De a polgármesternél csak nem leszel tán nagyobb ur? — Halason még annál is!! — No szógám, ehhez a nagy-urasághoz szürke köpönyegecskód kopott egy kicsit. — Akármilyen, csakhogy van ! mindenem van, a mi kell; — látod-e : még téli fürdőm is, már a milyen nekem dukál, — de hát a tietek hol van ? . . . Sokat csiripelt még ez a tollas ördög gőzfürdőről, köszvónyről, rheumáról, részvénytársaságról s egyéb nyavalyáról, de biz’ ón utó végre — mi tagadás benne — kitértem a veréb előtt|; — mert hát nem akartam vele disputába elegyedni, hogy de bizony nekünk is van téli fürdőnk-------az asztalfiában .... П. . . . Hanem a közepe, már t. i. a Hétnek, — lucskos, volt, pocsókos; ellágyult, mint a pityergő asszony. Az ember akárhogy sietett, a ragadó sárban csak alig győzhette valamivel sebesebben, mint akár a-------sürgöny kihordó. Apropos - Sürgöny! — Tetszik tudni, hol van a főtrafik?— Nem? No persze, Önöknek nincs szüksógök trafikra. De hát azt tetszik tudni, hol van a „temetkezési“ bolt? No, ugy-e; mert erre már Önöknek is szüksógök lehet. — Nos, kérem, e mellett van a főtrafik. Egészen jól vannak összekombinálva. Az egyik azt szállít, a mit mi változtatunk hamuvá, a másik azt, a miben magunk változunk hamuvá .. . ... De mit fecse — — —. Persze, ha ilyen lucskos az idő! Pedig tulajdonkép a főtrafikról is csak az a krónikába való, hogy mellette van a főposzt-kisztli; a posztkisztliből is az a krónikáha való, a mi nem volt belevaló, — de mégis belekerült. A Polikrates gyűrűjéről mondja a mese, hogy egy hal gyomrában találták meg. Látták Önök, mekkorát bámult az a szakács, a ki ezt a halat fölbontotta? Nos, még ennél is jobban bámult Lévai levólnök a héten, mikor a posztki szt- liben — lel vala egy forintot és egy megfogalmazott táviratot.-------A ki pedig a sürgönyöknek e legmodernebb továbbítási módját öntudatlanul kieszelte, az S. M. fakereskedő szolgálója vala, ki — mivel az volt a parancs, — hogy adja fel, feladta mint a levelet és döngetó a szekrényt, hogy adjanak neki vissza a forintból. A legjobb viccz benne az, hogy a távirat rendeltetési helyére jutott — igy is. — Önök eddig azt hitték, hogy csak Baross léptethet életbe forgalmi reformokat? .... III. .... A vége a hetünknek megint csak asszony-tempoju volt. Elsőbb, csütörtökön makacsul, keményen fagyosan tartotta magát; az „önálló csizmák“ csak úgy kopoktak az Istenadta flaszteren; hanem már péntekre virradóra, kaczórkodni kezdett s az ólmos esőben olyan sikamlósságokat engedett meg magának, hogy jó erkölcsű ember majd hanyatt vágódott tőle. Hm! Hm! ne tessék semmi rosszat gondolni, csak úgy beszélik. Mit? Hogy elesett valaki és puffant? Nem! Csak megesett és csattant. — Személyek: egy ur és egy asszonyság, — Színhely: az asszonyságnak az arcza, melyen az ur nem karnagyi pálczával, hanem ötágú N у i r-ettyüvel verte az ütemet ahhoz a nótához: „Hagyj el, ne maradj itt, Az ördögnek kellesz itt!“------------és túladott rajta ezen a nem szokatlan utón, mivelhegy „ezen a nem szokatlan utón t. i. kishirdetósek utján szerezte, most már talán a-------— hetediket. Hogy mi lehetett az oka? Valószínűleg a menyecske akarta feltenni a —- — kalapot, pedig ehhez az iparczikkhez mindenütt csak az urnák van kizárólagos joga, — Ozupasz! mondaná Róka Menyhért a Gigerlikben. Oda se neki! elmossa az eső, mint az egész hetet. Jogász urak! Milyen házasság is az ilyen? „Polgári“ házasság, — b a g a t e 11 házasság, vagy plane-----------fényit ő?? К i a m a n ó. HÍREK. — Az aradi emlék. Városunk mint tudva van, a vértanú-szobor leleplezése ünnepére küldöttség utján koszorút tétetett le a szobor talapzatára. Arad városa ennek elismerése jeléül a héten egy példányt küldött a városnak azokból a bronz érmekből, melyeket az ünnep emlékére veretett. — A művészi kivitelű érem előlapján a szobor főalakja, a babérkoszorút tartó Hungária van ábrázolva, mellette e felirat: „1890. október 6.“; hátlapján tölgy- és olajágak övezte paizs, ezen a 13 vártanu neve; a paizs fölött: „Arad“, alatta: 1849. október 6.“ — feliratok. — Rébék Lajos bácsi és a miniszter nem igen lehetnek egy véleményen, mert mig Lajos bácsi a mérnöki minősitésre elegendőnek tartja, hogy valakinek jó „egyaránysu“ lépése legyen: addig az illetékes miniszter úr ő excellentiája úgy látszik egészen máskép gondolkozik. — Pedig Lajos bácsi szerepelt is már egyszer ezzel a minősitvónynyel abban a minőségben, — ahogy maga jószántából nem egyszer jóizüen elmesélte. Az unokabátyjait osz- toztatta akkor. Hanem első intrátára mindakettő- nek volt valami kifogása a tudományos művelet ellen. Úgy találták, hogy nem eléggé a mértani igazság törvényei szerint kezeli a lábait hossz- mérték gyanánt. Egyiknek nagyon méltóságos rövidséggel, másiknak szerfölött atyafiságos hosszúsággal lépkedett volna. Hol aprózta, hol meg szalajtott a lába. Úgy segítettek hát nem kevés leleményességgel a dolgon, hogy a hitelesség kétsógtelensége kedvéért, jóféle lószőr-nyűgöt alkalmaztak a rögtönzött indzsellér úr lábikráira. „Eddig, ne tovább!“ így aztán most már tökéletes egyforma szeletekre osztódott Fehértó, hogy akár Halácsi bácsi se csinálta volna különben. Meg is voltak elégedve mindahárman a sikerült munkálattal. — Lajos bácsi még mai napig is ereklye gyanánt tartogatja a kötőfékből font mérnöki diplomát. De hát, sajna, ez immár végkép érvényét vesztette, mert — mint most már tréfán kívül és sajnálattal, de teljesen megbízható forrásból konstatáljuk — a minisztérium még azt a „földmérői oklevél“-et sem tartja elegendőnek a mérnöki kvalifikáczióra, amelynek alapján a tavasszal Papp László úr városunk mérnökévé választatott. — Most már hát, ha a megyétől az ide vonatkozó határozat leérkezik, erre az állásra uj pályázat lesz hirdetve. — Jótékonyság. A takarékpénztár, — mint az első virilishez illik is —, 178 irtot szavazott meg jótékonyczélokra. Ez összegből 20 forintot kap az ovoda, 80 forintot a kórház, 128 forint pedig szegény iskolás gyermekek ruházatára van szánva. — A Vári-Fúró ügy. Emlékezetes még bizonyára olvasóink előtt az az ódiózus história, melyből kifolyólag Vári Szabó István polgármester Fúró Lajos városi képviselő ellen rágalmazás miatt följelentést tett. A törvényszék vád alá helyezte akkor Fúrót, a kir. tábla e végzést helybenhagyta, most pedig a Oúria, — mivel két egybehangzó vádalá-helyezési határozatellen fölfolyamodásnak helye nincs, — Fúró további felfolyamodását visszautasította, — s ennek folytán — mint lapunkat értesítik —, a kalocsai törvényszék, január 16-ára ki is tűzte a vógtárgyalást. — A főgimnázium ifjúsága amaz estélyét, melyről már említést tettünk, deczember 19-én szándékozik megtartani. Lesz zene, ének,
