Református gimnázium, Kiskunhalas, 1940

90 ben elárusítottak kb. 200 Szeretetszövetségi Segítsetek c. naptárt, és 200 példányt a Kiskunhalasi Reformátusok Képes Naptárából. Dr. Máthé Elek : Seregszemle amerikai reformátusok között c. füzetéből 100 pél­dányt terjesztettek, de terjesztették a Népbarát és Külmissziói Füzetek c. sorozatok kiadványait is. Végül a Károli Biblia megjelenésének 350. éves évfordulója al­kalmából terjesztettük az Országos Bethlen Gábor Szövetség kiadásá­ban megjelent „A vizsolyi Biblia előljáró beszédét" 25, és a vizsolyi templom dombornyomásos képét 80 példányban. Konfirmáltak ez évben : Babó Benő, Bacsó József, Csécsei Ferenc, Csont Kázmér, Eőri Kálmán, Gaál Andor, Gera József, Hajdú László, Halász Lajos, Hadházi Balázs, Hadházi Sándor, Hován László, Hőgyi Jenő, Jónás Márton, Kis Imre, Kun Attila, Makay Károly, Modok Fe­renc, Nagy K. Antal, Paprika Benő, Szabó Árpád, Szendrey László és Tóth Dezső 4. o. tanulók, összesen 23 tanuló. Iskolánk minden erejével és minden életmegnyilvánulásával, órá­kon, ünnepélyeken, az ifjúsági körökben és azokon kívül egyaránt szol­gálta a hazafias nevelés szent ügyét is, s arra törekedett, hogy kitö­rülhetetlenül beoltsa a fogékony gyermeki és ifjúi szivekbe a haza és fajszeretet érzését. A tanárkar minden kínálkozó alkalmat megragadott a hazafias érzés erősítésére s öntudatos nevelő munkával törekedett a faj és hazaszeretet erősítésére. Ebben az évben, amikor hazánk elra­bolt területeink egy részének — Erdélynek és Délvidéknek — vissza« csatolásával újból jelentős mértékben meggyarapodott, különösen sok alkalom adódott a hazafias érzés elmélyítésére. Ezekkel az örömteljes eseményekkel kapcsolatosan is minden alkalmat megragadtunk a hazafias érzés és fajszeretet fokozására. Ennek az érzésnek elmélyítését szolgál­ták azok az alkalmak is, amikor az ifjúság a maga önként felajánlott áldozatával bekapcsolódott egy-egy komoly nemzeti ügy (telepítési mozgalom, árvízkárosultak segélyezése, a visszacsatolt Erdély részére való adakozás stb.) szolgálatába. A tanulók komoly áldozatai és a nagy időkhöz méltó viselkedése mutatja legjobban, hogy az ifjúság a meddő és hiábavaló szóhazafiság nálunk annyira elterjedt betegségéből kezd kigyógyulni s a mai időktől megkövetelt komolysággal és csele­kedettel kíván a maga erejéhez és képességéhez mérten bekapcsolódni a nemzetépítő nagyszerű munkába. 2. Tanulmányi állapot; az elvégzett anyag. A tanítás az állami tanterv szerint, a jóváhagyott tanmenetek alapján, megfelelő eredménnyel folyt. Az előírt anyagot — helvenként némi összevonással minden osztályban és minden tárgyból sikerült elvégezni. Tanulmányi eredmény szempontjából legjobb az V. o., legrosszabb a VII. o.

Next

/
Thumbnails
Contents