Református gimnázium, Kiskunhalas, 1937

tületek készítésével tágíthatja képzelő erejét, majd a felsőbb osztályok­ban bútor és épületrészek vetületeinek a rajzolásával jó előtanulmányt kap és nem marad el a vetületi rajzolást lépten-nyomon használó ipa­rosembertől. A kötelező délelőtti rajzórák anyagán kivül a délutáni rendkívüli rajzórán készült munkák is kiállításra kerültek. Az alsó osztályos tanu­lók rendkívüli rajzain kivül a rajzórán készült kézimunkákat is láthattuk. Az agyag és papírmunkák (hajtogatás, kivágás, fűzés), stanniolon készült egyszerű domborművek mellett, a könyvkötési és ragasztási feladatok, továbbá a morseszalagból készített csillagtárgyak (kosárkák, képkeretek, stb) voltak azok. amik különösen feltűnést keltettek. A rajzkiállításon kaptak helyet a plakát- és fényképpályázatra beér­kezett pályamunkák is. I. A plakátpályázatra beérkezett 15 pályamunka. Az első díjat Vá­rossy Péter VII. o. tanuló, a második díjat Hegedűs Lajos V. o. t., a har­madik díjat Papp Béla VII. o. t., a negyedik díjat Goór Imre VII. o. t. kapta. Különösen feltűntek Várossy ragasztott plakátjai, akinek az út­mutatása és ötlete bizonyára buzdításul fog szolgálni a jövőben több tanulónak. A díjak értékes könyvek voltak. II. A fényképpályázatra beérkezett 10 tanulónak kb. 60 drb. legna­gyobbrészt nagyításban elkészített munkája: A főváros szebbnél-szebb részletei mellett, helyi vonatkozású, vagy cserkésztábori képekkel, tájké­pekkel, csendéletszerű beállítású képekkel szerepeltek a tanulók. Az első díjat (krokodilbőrkötésű fényképalbum) Fráter András VII. o., a második díjat (bronzplakett és egy tekercs film) Ján József VII. o., a harmadik díjat (két tekercs film) Rácz Péter VII. o., (kéttekercs film) Goór Imre Vll. o„ (fényképtartó és egy tekercs film) Szekulesz Péter Vll. o. (fény­képtartó és egy tekercs film) Seidner István IV. o. tanulónak ítélte oda a bírálóbizottság. A kezdők első díját pedig (egy fény képtartó) Urhegyi Antal IV. o., a második díját (egy tekercs film) Lindmayer Károly V. o. a harmadik díját (egy magyaros kalács) Szilágyi Tibor 111. o., a negyedik díjat (egy kis magyaros kulacs) Kis Tibor IV. o. t. kapta. A munkák jutalmazását Grósz fotószaküzlet, Hattyú drogéria, Hürth A, Ferencné könyvkereskedő és Vanyiska fotószaküzlet tette lehetővé azzal, hogy a fent kiosztott díjakat minden ellenszolgáltatás nélkül bo­csátotta a rendezőség rendelkezésére. Még meg kell emlékeznünk arról is, hogy a rajzkiállítás fényét nagy mértékben emelték Doroszlay Gyula kalocsai tanítóképzőintézeti rajztanár kerámiai munkái. Több mint száz szép, színes váza, hamutartó, bonbonier, tortatál állott a kiállításon a közönség rendelkezésére. A változatos és újszerű kiállítást június 5—15-ig nagyszámú közön­ség tekintette meg.

Next

/
Thumbnails
Contents