Református gimnázium, Kiskunhalas, 1937

XI. Ösztöndíjak, jutalmak és egyéb jótétemények. a) Új alapítványok. Dr. Puskás József iskolánknak egykori növendéke 1936-ban el­halálozván, végrtndeletileg iskolánk javára 1.000 P-ős jutalomalapítványt tett, azzal a céllal, hogy ennek kamatait minden év végén egy vagy két jóviseletű és jól tanuló református vallású növendék kapja. Az alapítvány hozama ez évben 33 P volt, amit az alapító rendelkezésenek megfelelően ki is osztottunk. Iskolánk jólelkű volt növendékének hagyománya jóleső érzéssel tölt el bennünket; emlékét őrizni fogjuk. b) Adományok, ösztön- és segélydíjak. Év végén és évközben kiosztásra került adományok és alapítvány­jövedelmek : Ezek sorában mindenekelőtt a Vallás és Közoktatásügyi Miniszter úr által adományozott Horthy Miklós ösztöndíjról kell megemlékeznünk. Ebből két növendékünk kapott 200—200 P-t és pedig Balázs János és Zsemberi István V. o, t. A köztisztviselői ösztöndíjból szintén két nö­vendékünk kapott 100—100 P-t és pedig Bukovszky Jenő és Láng Pé­ter VII. o. t. Dr. Monszpart László ig. főorvos 200 P-s adományából 25—25 P-t kaptak: Zsemberi Ferenc 3. o. ö., Nagy Kolozsvári István 3. o. s., 20— 20 P-t kaptak : Gondos Gyula 4. o. ö., Varga Károly 3. o. s., Balázs Pé­ter 4. o. ö., Henni Géza 2. o. s., Láng Péter 7. o. s., 10—10 P-t kaptak : Zsemberi István 5. o. s., Miskolczi András 8. o. s., Pap Ákos 8. o. mint jó zenész, Bagó Dénes 7. o. t., mint legjobb tornász, Prókai Lajos 8. o. t., mint jó rajzoló. — A Diákszövetség 100 P-s adományából 20—20 P-t kap­tak : Tallér Antal 2. o. s., Bodor Tibor 8. o. t., mint a Szász Károly Ön­képző Kör legszorgalmasabb munkása, 10 P-t kapott Nagy Torma Gyula 8. o. t., két sikerült pályaművének jutalmazására, 5—5 P-t Mikus György 2. o. s., Varga Sándor 2. o. s., Bacsó Benő 4. o. s,, 27'40 P-t jutalom­könyvekre, 7'60 P-t a segélykönyvtárnak juttattunk. — Schwarz Mór és neje Práger Jozefin alapítványának 85'40 P jövedelméből 25'40 P-l ka­pott Kőrös Károly 2. o. s. mint jó előmenetelű és viseletű vadkerti ta­nuló, 25 P-t Bukovszky Jenő 7. o. ö., 20 P-t Balázs János 5. o. ö. mint jó gyorsíró, 15 P-t Neuvvirth István 8 o. t., mint jó tornász. — Darányi Sándor alapítvány 54 P kamatát kapta Tallér Gyula 3. o. ö. ruhasegélyként. — Gróf Teleki Mihály 50 P adományából 25 P-t kapott — 46 —

Next

/
Thumbnails
Contents