Református gimnázium, Kiskunhalas, 1936

hogy mi legyen hát a családi vallásos nevelés célja: válaszunkat különbözőképen fogalmazhatjuk. Ha a keresztyénség belső mivoltát, lényegét tekintjük, válaszunk ez : krisztusi életre kell nevelni. Imitatio Christi. Krisztus követése.»Krisztus szavaival kifejezve: Amint én cselekedtem, ti is aképen cselekedjetek. Arra kell törekednem, hogy a reám bizott gyermek gondolkodásában, érzésvilágában, külső magatartásában, külső és belső élettevékenységében Krisztushoz hasonló legyen, s életét Isten által irányított munkában, szolgálatban égesse el. Ha viszont a gyermeket, mint az anyaszentegyház tagját nézem, a nevelői tevékenység célját igy határozhatom meg: a gyermekből az egyház hűséges tagját kell nevelnem. Arra kell törekednem, hogy gyermekem öntudatosan vallásos legyen, ne legyen közönyös, de ugyanakkor vigyáznom kell arra is, hogy ne váljék türelmetlenné más vallású testvéreivel szemben. Azt jelenti ez, hogy a vallásos nevelésnek konfesszionálisnak, felekezetinek kell lennie, de egyúttal keresztyénnek és vallásosnak is. A tapasztalat azt mutatja, hogy nem sokat ér az a vallás, amelyik csak ilyen szólamokban éli ki magát: mindnyájan egy Istenben hiszünk, mindnyájan egy Istent imádunk, a fő, hogy becsületesek legyünk, mindegy, hogy melyik felekezethez tartozunk, és hogyan imádjuk az Istent. Ez a vallás csak takarója az ember vallási közömbösségének, kopottságának, felületességének, ürességének, tartalomnélküliségnek. Az erős, igaz hitet felekezeti nevelés szüli. Neveljük tehát gyermekeinket reformátusnak, evangélikusnak, katholikusnak, mert egyedül igy óvhatjuk meg vallási közömbösségtől, vallási szintelenségtől. De ne neveljünk türelmetlen, felekezeti öntudattal túltelített, vallás nélküli embereket. Mert az a vallásosság, amelyik csak mellét tudja verni, (milyen jó ref., kath. vagyok én,) de soha nem él úrvacsorával, nem megy templomba, legfeljebb csak Szilveszterkor, nem adakozik, és nem imádkozik, csonka és torz vallás, s az ilyen ember soha nem érzi meg a vallás igazi belső mivoltát és gazdagságát. Az ifjú amúgyis hajlamos a felekezetiességre, meg kell azért tanítanunk arra, hogy ha igazán keresztyén, vallásos, krisztusi lelkek vagyunk, felekezeti eltérések ellenére is találkoznunk kell más hitű testvéreinkkel, mert egy nagyobb 'közösségnek, a nemzetnek árt a türelmetlen szellemű ember. Milyen legyen nevelési módszerünk ? Milyen legyen az az eljárás, melyet e céljaink elérése érdekében követnünk kell? Elméleti pedagógiai tanultság mindenesetre csak előnyére és 14