Református gimnázium, Kiskunhalas, 1929

23 ság pantheonjában. Ezért ünnepeljük most a nagy püspök emlékét is, amely prédikáeiós köteteinek fenkölt tanításai­ban és imádságainak szárnyaló áhítatában becses öröksé­gül maradt reánk. Végül pedig jóleső büszkeséggel mutathatunk rá azok­ra a kedves kapcsosokra, amelyek a nagy magyar köl­tőpüspököt hozzánk, városunkhoz fűzték. Azt már emlí­tettük, hogy életében a legáldásosabb fordulatot Bibó An­tónia fenkölt alakja idézte elő. Ez a nemeslelkü nő pedig városunk szülötte volt. Emlékét a boldog költő áhítatosi szeretettel örökítette meg, többek közlött egyik legszebb költeményében, a »Szép élek-ben. Második házassága egy­szersmindenkorra Halashoz kapcsolta. A régi Bibó-ház, majd a későbbi Szász-ház s általa ez a város második otthona, kedvenc pihenő helye lett. Ide menekült a hivatalos teen­dőket kipihenni, a múzsákkal társalogni. Halason írta leg­nagyobb hőskölteményét Salamon királyról s itt fejezte be műfordítói munkásságának koronáját: Dante Isteni Színjá­tékának remek fordítását. Megénekelte a fehértói erdő és tó szépségét, megszerette a nádas romantikáját és az er­délyi bércek szülöttéből ragaszkodó homoki ember lett Pe­dig ez nem kis do'og, ha elolvassuk »Szép e róna« c. költeményét, amely gyönyörű megnyilatkozása az Alföld! szépségein elmerengő és mégis a hegyekre vágyó, epedő lelkének. Később elhalványult lelkében a bérces szülőföld vágya s még 50 éves korában is vígan futott versenyt gyermekeivel a halasi homokban. A halasi ügyek iránt mindvégig szeretetteljes érdek'ödést mutatott!. Meleg barát­ság fűzte a tudós Szilády Áronhoz, akivel gyakran töl­tött meghitt órákat a halasi paróchián s ilyen alkalmakkor a szerény káplánszoba sem kerülte el kedves figyelmét. Gimnáziumunk ügyét is szívén viselte, ami kitűnik egyebek közt Szilády Áronnak Gyári ás Is Iván fögondnokW intézett egyik leveléből is. 1866-ban tárgyalták a püspökségen a halasi gimnázium VII. osztályának ügyét s ezzel kapcso­latban, mint Szilády írja: »Szász a szentmiklósi iskolát ha­szontalannak mondá a mienk fontosságához képest.« Sze­retetének szimbolikus megnyilatkozása volt az is, hogy ő tette le gimnáziumunk új épületének alapkövét. Ezek a mozzanatok természetes magyarázatát adják annak is, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents