Református gimnázium, Kiskunhalas, 1914

41 Tagjaink száma volt 81; még pedig 35 rendes és 46 pártoló. Tartottunk 5 rendes és 1 díszközgyűlést. Az utóbbit március 15-én, mikor is Kardos Sándor alelnök a következő, a tanári kar rendeletéből itt közzétett beszédet mondotta: Tekintetes Tanári Kar, Kedves Barátaim ! „Háború van most a nagy világban," borzalmas háború. „Mintha újra hallanók a pusztán, a lázadt ember vad keserveit, gyilkos testvér botja zuhanását, s az első árvák sírbeszédeit, a keselynek szárnya csattogását, Prometeusz halhatatlan kínját." Az ágyúk dörgése, a fegyverek ropogása, a haldoklók halálhörgése, a sebesültek kétségbeesett jajgatása valami borzalmas szimfóniában olvad össze, mely még a messze távolból is olyan szivettépően, olyan lelket marcangolóan zúg fülünkbe. Füstölgő romok, feldúlt hajlékok, üldözött menekültek tűnnek fel távolba meredő, feszülten figyelő szemeink előtt, s a vérrel festett kép összeszorítja szivünket. De csodálatos 1 Míg lelkünk egyik felét a borzalom tölti el fekete gyásszal, mély fájdalommal, addig a másik rész előtt egy glória-övezte, dicsőséges eszménykép lebeg s világít tündökölve : a hazaszeretet ideálja. Keresztültör ez fényével a sűrű, egymásra tornyosuló fellegeken s amolyan nyári, zivatar utáni hangulatba ejt bennünket, mikor sír az ég egyik szemével, a másikkal meg nevet. A hazaszeretet napjának sugarai megtörnek fájdalmunk könnyein s mit látunk ? Gyönyörű szép szivárványt, mely nem a térben, hanem az időben van elhelyezve s atnely szomorú jelenünket az ismeretlen jövővel köti össze. Mióta kirepültek a magyar kardok hüvelyeikből: e szivárvány azóta mindig fennt pompázik az ég bollozatján s mi úgy érezzük folyvást, hogy nemzeti ünnepünk van. Avagy nem március 15.-i hangulatba ringattak-e bennünket azok a sohasem feledhető, forró nyári napok, mikor a tikkasztó melegben is éreztük a hazaszeretet üdítő, márciusi fuvalmát, mikor először szólalt meg a haza hívó szava. „Egy szó nyilallott a hazán keresztül, egy röpke szóban annyi fájdalom; éreztük, amint e föld szíve rezdül, és átvonaglik róna, völgy, halom." Igen, az első érzés: a fájdalom érzése volt. Először csak sírtunk. Miért? Az csalta a mi szemünkbe is a könnyeket, amiért amaz emlékezetes március Idusán az emberek zokogva borultak egymás karjaiba. Mikor pedig véreink megkezdették a titáni küzdelmet, akkor is