Református gimnázium, Kiskunhalas, 1914

42 úgy éreztük: március Idusa van. Mert mit is jelent a magyar embernek ez a bűbájos dátum? Nem csupán egynéhány lelkesülő ifjú diadalmámorát, nem csupán egy vérpezsdítő költeményt, nem csak az ezek nyomán fakadó lelkesedést: mindezeknél sokkal, sokkal többet jelent. Tündöklő szimbólumként jelenti: a magyar nemzetnek, a fénynek, az igazságnak küzdelmét, viaskodását elnyomói, a setétség, a bűn ellen. Ezért érezzük úgy, mintha a háború minden napja egy-egy március Idusa, egy-egy nemzeti ünnep volna. A szivárvány pedig folyvást ott pompázik a felhős égen s bennünk napról-napra fokozódik a kíváncsiság: vájjon az „égi híd" túlsó partján mi vár reánk? Győzelem, avagy leveretés ? .. . »Lesz még egyszer ünnep a világon?", vagy talán a „nagyszerű halál" következik, „hol a temetkezés fölött egy ország vérben áll" ? . . . Emlékezzünk 1 . . . Szabadságharcunk dicsőén, fenségesen kezdődött. S mégis ; „oly küzdelemre, mely világcsoda volt", mi következett ? „El kelle buknunk, meg kelle törnünk." De miért? Mert felette gyengék voltunk. Szegett-szárnyú rab-madárhoz hasonlítottunk, mely kisérelgeti, próbálgatja: „nem bírná-e szárnya még fel?" Sajnos, nem birta. Kirepült a szabadság csillogó, verőfényes tengerére, tele tüdővel szívta magába az üdítő, tengeri levegőt. De elkábult tőle, s kúszált szárnyaival csak a viz felszínén tudott vergődni. „El kelle buknunk — haj, minő tanulmány 1 — Meg kelle törnöd, — oh, mily áldozat 1 — hogy romjaidra s romjainkra hullván, adjunk, Igaz ! tenéked igazat." Tenéked, oh Széchenyink, tenéked, oh legnagyobb magyarunk, ki először izmossá, erőssé akartad tenni a rab-madarat, hogy szárnyai fentarthassák a lankasztó légben. Most már a madár megizmosodott. Inkább a mesés turulmadárhoz hasonlít. A turul-madárhoz, melynek szárnya csattogása menydőrgésszerűen zúg végig egész Európán s amely ahová lecsap, mintha maga Mars küzdene ott s vezetné a magyarokat diadalra, hősi diadalra. „Lesz még egyszer ünnep a világon." Igen, győznünk kell s győzni fogunk, mert részünkön vannak az igazak s az igazság, mert táborunk még az ellenségénél is erősebb 1 Hiszen velünk szellemek küzdenek : a mult és a nagy magyarok szellemei ! Velünk küzd a nagy Zrínyi szelleme, ki dörgő hangon riasztja vissza ellenségeinket. „Ne bántsd a magyart 1" Velünk küzdenek Rákóczy és a kurucok, hiszen most is pro libertate folyik a küzdelem. Most is Petőfi hivott a harcba : „Talpra magyar 1" Most is ő harsogja a kétkedők fülébe ; Félre, kislelkűek, akik mostan is még kételkedni