Református gimnázium, Kiskunhalas, 1913

9 de az életnek, a való emberi életnek fölemelő igéit magasztos tanúságait. És mint nevelő is — orvosa maradtál te az ifjúságnak. Mint a hogy a testnek orvosa behatolni igyekszik a vér- és izomsejtek elemeibe, rendszerébe: úgy mélyedtél te bele — mint a lélek művelője — annak rejtelmeibe, az akarat és érzelemszálak szövevényeibe s igyekeztél azt a lelket, az ifjúságnak zsenge lelkét — a maga egyéni természete szerint idomítani, fejleszteni, nemesíteni — és ha úgy kellett — gyógyítani is. Gondos nevelői kezedet ott tartottad, ott nyugtattad te mindig az ifjúság lelki világának ütőerein. Ezért tudtad te azt — sokunknál alaposabban megismerni — és ami egy nevelőnél oly annyira fontos — helyesen megítélni. Maga az ifjúság pedig boldogan érezte, tapasztalta ezt az ő megértetését és valami csodás, meleg ragaszkodással viszonozta azt a jóindulatot, mely benned nem egy szigorú, rideg birának, hanem a szeretettel nevelő édes atyának és jóakaró barátnak vonzó kepét ragyogtatta előtte. Ezzel a képpel fog élni a te emléked tanítványaid lelkében. Ennek a képnek tükrében látjuk mi azt a gazdag örökséget, mely itt, ez intézetben végzett munkálkodásodnak ragyogó bizonyságtétele marad mindenben. És ebből a képből, ennek édes emlékéből merítünk enyhülést, vigasztalást is most — válás nehéz pillanatában, most érezzük, hogy emlékeddel mint magunk, úgy intézetünk is csak gazdagabbá lett. Ezzel a megnyugvással bocsátunk végső útadra — megfáradt vándortársunk. Pihenj csöndesen — odakint a temetőben! Isten veled! Bátory Gábor