Református gimnázium, Kiskunhalas, 1909

68 örömért, a mit nekik szerezhettünk, hálás köszönetünket nyilvánítjuk az ifjúság nemes lelkű barátainak: Kolozsváry Kiss Sándor fürdő­tulajdonos urnák, Silling Ede polgármester urnák s általa a város kö­zönségének, a rendező tanároknak: Fülöp Sándor és Nagy Kálozi Sán­dor uraknak, a megjelent fényes közönségnek, s az alább névszerint is fölsorolt szives adakozóknak. A sok jószivü adomány lehetővé tette, hogy 54 szegénysorsu tanu­lókat díjtalanul vagy féldijjal vihettük ki a mulatságra; az elengedett dijak összege 117 K. S még azonkívül 163 K 14 f.-ünk meg is maradt, a miből 20 koronát növendékeinknek a szóbeli érettségi vizsgálat alatt rendezett kirándulásaira költöttünk, a többit pedig öt éve megkezdett majáiisi alapunkhoz csatoltuk. Az alap összege evvel együtt a tanári kar elé beterjesztett részletes számadás szerint az 1910 évi junius 25-én 551 K 82 fill, vagyon és 6 K követelés volt. Ajándékoztak: Horváth Imre 12 kor. és 1 akó bort; Sokét József 1 hordó sört; Szalay László és Borbás Imre 1 hektó bort; Zilah István 1 hektó bort; Czurda Vilmos 1 hordó sört; Keresztes József 1 hordó sört és 25 üveg bort; Csefregi István 1 hordó sört és 25 kg. jeget; Halász D. Sándor 1 hordó sört; Kolozsváry Kiss István né és Dr. Kolozsváry Kiss István 1—1 hordó sört; Herman Dénes 1 hordó sört; Klauber J. 50 üveg szódát. Felülfizettek: Dr. Hegedűs Kálmán és Silling Ede 20—20 kor., Ko­lozsvári Kiss Sándor 6 kor. Dr. Nagy Mór, Dr. Török István, Kozics István, Szatmáry Sándor, Hermán Dénes 4—4 kor. Farkas Elek, Mol­nár Mihály, Kolozsváry Kiss Ferencz, Balog Ferencz, 3—3 kor. Gyeni­zse Istvánné, Bzurda Vilmos, Dr. Kolozsváry Kiss István, Fetter György, Kolozsváry Kiss Pál, Benedek Albert 2—2 kor özv. Vajna Sándorné, Ka­nabé Dénes, Zilah István, Balogh Mariska, Thorma Kálmán, Paczolay Ist­ván, Dr. Pászit Pál, Halász D. Sándor, Valachy Gyula, Grosz Adolfné, Kovács Károly, Nagy József, Kőváry Antalné, Keresztes József, Borbás Imréné, Berki Antalné, özv. Grosz Ferenczné, Halász Károly 1—1 kor. Modok Balázs 40 fillért. Kirándulások. A szóbeli érettségi vizsgálat alatt a tanuló ifjúságot helyi kirándu­lásokra vittük. A kirándulásokon az I—VII. osztály minden tanulója résztvett. Nagy József dr. és Nagykálozi Sándor tanárok vezetésével. Junius 15-én a város keleti határán menve rendszeres menetelés­sel edzettük lábainkat. Árnyas, erdős helyeken megpihenve, déli 12 órára már vissza jöttünk. Ezen nap délutánján a rossz idő miatt a kirándulás elmaradt

Next

/
Thumbnails
Contents