Református gimnázium, Kiskunhalas, 1909
69 Másnap 16-ára pirtói szélfutta homokbuczkákat foglaltuk el erős hadakozással; a honnan kifáradt tagjaink feliiditése végett a Sóstót kerestük fel, melyben a tanulók felügyelet mellett fürödtek és csolnakáztak. Délután 1 óra körül tértünk csak haza a kirándulásról. Ebéd után jó hosszú pihenőt tartva a vásártérre mentünk, hol játékokat rendeztünk. A következő napon 17-én jött a leghosszab ut a fehértói. E kirándulás ahol az I. és II. osztály felmentést kapott, azonban szép szám mai voltak az önként vállalkozók is. 13 kilométer hosszú ut megtevése után értük el a fehértói erdőt, melynek közepén, az erdészlak udvarán ütöttük fel tanyánkat. Itt meg is reggeliztünk s utána az egész erdőt átbarangolva a fenyvest kerestük fel, melynek iiditő levegőjében és árnyéka alatt pihenőt tartottunk. Utána a tavat kerestük fel, keresztül csatongolva az ágas-bogas erdőrészeken. A tópartján kellőleg lehűlve, az összes tanulók megfürödtek. E fürdés után tanyánkra mentünk és mohó étvágyai költöttük el ebédünket; egy kis pihenést is tartottunk s utána a viharos felhőtől sarkalva gyors menetelésben siettünk haza felé, ugy hogy a podgyászos kocsinknak akadtak kifáradt kisebb vendégei. E gyors menetelésünk köszönhetjük, hogy még a vihar kitörése előtt haza értünk, mert utána már félóra múlva zugó zápor hullott volna a nyakunk közé. A jövő iskolai évben a kirándulásokat rendszeressé tesszük. Adományok. Köszönettel és hálával emlékezzünk meg intézetünk mindazon jóltevőiről, kik adományaikkal ez évben is felkeresték iskolánkat. Első sorban emlékezünk meg iskolánk volt tanáráról, néhai Gaál Lajosról és feleségéről, néhai Thuróczy Jankáról, kiknek nevét hátramaradóik a főgimnáziumnál és polgári leányiskolánál következő alapitó levéllel örökítettek meg. Mi néhai idős Gaál Lajosról mérnök és hitvese Gaál Lajosné Thuróczy Janka volt kiskunhalasi lakosokonak alulírott gyermekei, illetve unokája, atyánk és anyánk, illetőleg nagyatyánk és nagyanyánk emlékei megörökítendő, az irántuk való szeretetből és tiszteletből, a kiskunhalasi református egyház részére ezennel két rendbeil örökalapitványt teszünk és pedig: 1. a helybeli reform, főgimnázium részére 1000 azaz egyezer koronát, „néhai id. Gaál Lajos mérnök alapítványa"-czi men és tesszük ezt a czélból is, hogy a boldogult számos éveken keresztül a halasi főgimnáziumnak tanára és igazgatója volt, ki halála napjáig oly szeretettel