Református gimnázium, Kiskunhalas, 1909
62 a kiskunhalasi ev. reí. egyház, mint a kiskunhalasi ev. ref. főgimnázium fentartó testülete között a nevezett főgimnáziumnak segélyezése iránt az 1883. évi XXX. t.-cz. 47. §-a értelmében köttetik. 1. A kiskunhalasi ev. ref. egyház, mint a kiskunhalasi ev. ref. nyolcz osztályú főgimnázium fentartója belátván azt, hogy nevezett főgimnáziumot saját erejéből, illetve alapitványaiból a kor és törvény követelményeinek minden tekintetben megfelelőleg fenn nem tarthatja, maga kérelmezte a vallás- és közoktatásügyi in. kir. minisztertől az 1883. évi XXX. t.-cz. 47. §-a alapján a megfelelő államsegélyben való részesítését s azt a maga illetékes egyházi főhatóságának, a magyarországi ev. ref. egyház egyetemes konventjének beleegyezése és helybenhagyása mellett a törvényes jogfentartásokkal s kötelezettségekkel önként elfogadja. 2. E végből a "/• alatt mellékelt normál költségvetésben kimutatván egyfelől a tanintézetnek saját alapjaiból és jövedelmi forrásaiból származó bevételeit, melyek mindössze 60619 korona összeget képviselnek, másfelől a törvény és korszerű igényeknek megfelelő szükségletét, mely 92619 koronát tesz ki, az ezen összegnek egybevetéséből kitűnő hiány pótlására 32000 korona, azaz Harminczkettő ezer korona évi államsegélyt kér és vesz igénybe, melynek az állami költségvetésbe való felvételét és abban állandó maximális tételül leendő megtartását mindaddig, mig azt a főgimnázium fentartó testülete egyházi főhatóságának beleegyezésével az idézett törvényczikk 47. §-a értelmében igénybe veszi, a vallás- és közoktatásügyi miniszter ezennel megígéri és ha a törvényhozás a szerződésileg kikötött összeget megszavazza, a 32000 korona segélyösszeget előleges negyedévi részletekben a kiskunhalasi m. kir. adóhivatalnál állandóan utalványozza, ahol azt a kiskunhalasi ev. ref. főgimnázium pénztárosa az egyházközségi főgondnok által ellenjegyzett hivatalos nyugtára elszámolás kötelezettségével felveszi. Viszont a kiskunhalasi ev. ref. főgimnázium fentartó testülete is kötelezettséget vállal, hogy a tanintézet részére a csatolt költségvetésben felsorolt jövedelmeket ezentúl is biztosítja. 3. Minthogy az iskolának saját vagyonából s egyébkénti bevételeiből származó jövedelme az állami hozzájárulás összegét túlhaladja, az 1883. évi XXX. t. cz. 47. §-ának d) pontja értelmében a főgimnázium felekezeti jellege és önkormányzati jogköre épségben fentartatik, a tanintézet felett való összes igazgatási jog az idézett törvényszakasz a) b) c) pontjainak és azok alapján az alább következő pontozatok meghatározásai mellett továbbra is a fentartó testületet, illetőleg annak egyházi főhatóságát illeti s a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter csakis a főfelügyeleti jogot fogja gyakorolni a segélyzett iskola irányában,