Református gimnázium, Kiskunhalas, 1909
63 4. A fentartó testület kötelezi magát, hogy mindaddig, mig az államsegély fentebbi évi összegét az állampénztárból megkapja s mig ezen szerződés érvényben áll, a főgimnázium czéljaira az igazgatóval és vallástanárral együtt 13, azaz Tizenhárom rendes tanárt alkalmaz, akiknek egyenként 2400 korona alapfizetést, az első 10 évi szolgálat után 400 korona fizetési fokozatot, a második 10 évi szolgálat után ismét 400 korona fizetési fokozatot s öt évenként öt izben 200 korona korpótlékot és egyenként a velők egy fizetési osztályban lévő állami középiskolai tanárokat megillető lakáspénzt, mely kikötés azonban az eddig élvezett lakáspénz mennyiségét nem csökkentheti s ezenfelül a mindenkori igazgatónak cvi 600 korona tiszteletdijat biztosit. Ezenkívül tart és javadalmaz egy helyettes tanárt évi 2000 korona jutalomdijjal, továbbá egy rendes tornatanitót 1600 korona évi fizetéssel s 400 korona lakáspénzzel, mely fizetés 10 évi szolgálat után 200 koronával, 20 évi szolgálat után ismét 200 koronával s öt évenként öt izben 100 korona korpótlékkal emelkedik; azonkívül egy ének- és zenetanárt évi 1600 korona fizetéssel s 400 korona lakáspénzzel. Végül fedezi az iskolai vagyon kezelőinek, az iskolai orvosnak, igazgatótanácsi jegyzőnek és a két szolgának a költségvetésben megállapított illetményeit. Ezenkívül gondoskodni fog a főgimnázium czéljaira szükséges mindennemű helyiségekről, az épületek és felszerelések jókarban tartásáról, az iskolai helyiségek fűtéséről, világításáról, tisztántartásáról, az iskola vegyes szükségleteiről, az épületek tűzkár elleni biztosításáról és a könyvtárnak a költségvetésben felvett összegek szerint való gyarapításáról. 5. A fent megállapított 13 rendes tanár közül nyolczat — beleszámítva a rendes vallástanárt — autonom jogánál fogva az eddigi mód szerint törvényes kellékekkel és képesítéssel bíró egyének közül a kiskunhalasi főgimnázium fentartó testülete választ, ötöt pedig nyilvános pályázat utján a főgimnáziumi igazgatótanács, illetőleg az egyháztanács felterjesztésére, de jelöléshez nem kötve szintén törvényesen képesített és mindenesetre ev. reí. vallású egyének közül a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter nevez ki és pedig végleges alkalmazással. A miniszter által betöltendő tanszékek a következők: 1. klassika filologiai, 2. egy magyar és egy német nyelvi, 3. egy természettan és mennyiségtani, 4. egy természetrajz és földrajzi, 5. egy szabadkézi és mértani rajzi tanszék. A miniszter fentartja magának azt a jogot, hogy az általa kinevezett oly tanárokat, kiknek tanítói és nevelői működése az országnak ezen pontján üdvösnek nem mutatkoznék, visszahívhassa s valamely állami tanintézetben alkalmazhassa. Az intézet többi tanerőit és híva-