Református gimnázium, Kiskunhalas, 1907
25 Igazságos ember volt, ki nem engedte magát a pillanat heve által elragadtatni. Minden tette, minden cselekedete a törvényesség bélyegét hordozza magán. Amint nem engedte, hogy a jezsuitákat az ország törvényei ellenére kiűzzék, habár az egész közhangulat ellenök volt. épp úgy orvosolta azokat a méltatlan sérelmeket, a melyeket az egyes protestáns felekezetek szenvedtek, e fekete csuhás had üzelmei által. Elrendelte, hogy a gyulafehérvári „öreg" templomot tartozékaival együtt, nemkülönben az összes erőszakkal elfoglalt templomokat azonnal adják vissza. Visszaadatta a kolozsvári unitáriusoknak főtemplomukat, s vele mindazt, amit Básta önkényűleg elvett. Sajnos, hogy a fejedelem közvetlen, bölcs, pártatlan kormányzása rövid ideig tartott. Magyarországi dolgai, főképen pedig a megindult kiegyezési tárgyalások visszahívták a felkelés színhelyére. A medgyesi országgyűlés után nemsokára elhagyta Erdélyt, s többé nem is jelent meg a rendek körében. Helyettesnek, illetve kormányzónak Rákóczy Zsigmondot nevezte ki. Azért a távolban sem szűnt meg atyailag gondoskodni a kis hazáról. Hogy menynyire szivén viselte az egyházi emberek sorsát, mutatja a Kassán kiadott papi özvegyek diplomája. Ebben a tettében is úgy fénylik az ő pártatlansága, mint a nap sugarai, melyet semminemű más fény, tűz nem tud elhomályosítani. Hiszen ő, mint Erdély első „orthodoxus fejedelme", saját egyházát, — melynek oly buzgó tagja volt, — a többi felekezetekkel szemben előnyben részesíthette volna ! ! Nem, ő csak szabadságát adta vissza, azt a szabadságot, a mely az igazhivő haldoklót a sir szeléről is visszahívja az egyházi élet küzdő terére. Es ez tökéletesen elég volt arra, hogy a romokban levő egyházat új életre keltse. Az az adomány, a melyet az özvegyek és az árvák ezen diploma alapjain élveztek, minden felekezetnek szólott. Ez adatott a a kálvinista egyháznak úgv, mint a lutheránusoknak, úgy az unitáriusoknak, mint a róm. kath. klérusnak. Mily nagy különbség van a protestáns fejedelem, s VII-ik Gergely között! !