Református gimnázium, Kiskunhalas, 1907

24 Ugyanis Bocskay hirül véve, hogy az erdélyiek fejedelmükké választották, azonnal intézkedett, hogy a névleges fejedelemségnek érvényt is szerezzen. Gyulaífy Lászlót küldte le Erdélybe helytar­tónak, meghagyva neki. hogy a renitens városokat: Gyalut, Med­gyest és Segesvárt hódoltassa meg. Ezzel szemben az önkény­uralom fejei ellenállásra készültek, megnyerve ügyöknek Radul havasalföldi vajdát, a szászokat, az erős Szeben várával együtt, mely a ieactio megrémült embereinek főfészke volt. Maga Gyulaífy nem tudott boldogulni az ellenállókkal. Sorra vesztette el a csatáit. Megverték, elfoglalták összes táborkószletót Holdvilágnál, majd a kiiküllőmegyei Ebesfalvánál. Szerencsésebb kezű hadvezér volt Bogáthy János, ki bevette Medgyest, az idegen zsoldosokat szét­szórta. Azonban ő sem érte el a kívánt eredményt. A mit nem tudtak véghezvinni a vezérek, végrahajtotta azt maga a fővezér. Személyessen jelent meg a helyszínén és sorra hódoltatta az ellent­álló városokat. Gyaluból kiűzé a rácz és német helyőrséget — Segesvárt, a legrenitensebb szászvárost bevette, mely ténykedése által végkép megtisztította a kis hazát halálos ellenségeitől. A reac­tió kiirtva, országgyűlést hirdetett Medgyesre. Ezen országgyűlé­sen — melyen már mind a három nemzet jelen volt — választot­ták meg nemcsak névleg, hanem tényleg is fejedelemmé. Az országgyűlés szine előtt azonnal le is tette az esküt. Ez országgyűlés Erdély történetében egy új korszak, egy szebb jövő felvirradását jelzi. A rendek visszakapták nemcsak sza­bad választási, hanem törvényhozói jogukat is. Ez utóbbival már e gyűlésen éltek is. A rendek, köztük különösen a protestáns, s az unitárius papság a jezsuitákkal akart leszámolni. Egész erejökkel oda törekedtek, minden tettök oda irányult, hogy azt az „á t k o s" népséget, kik miatt „közel két évtizeden ke­resztül annyi gyász, annyi nyomorúság, sok kiomlott honfi vér, szolgaság és szenvedés" jutott osztályrészül, az országból kiűzzék. Azonban Bocskay sziklaszilárd törvénytisztelő erején e kívánságok hajótörést szen­vedtek. 0 maga jól tudta, hogy minden bajnak kútfejei ez „átkos páterek" voltak, de nem hatott reá semmiféle kérés, könyörgés és rábeszélés annyira, hogy a törvények útjáról leterítette volna.

Next

/
Thumbnails
Contents