Református gimnázium, Kiskunhalas, 1905

Ezeket a mondatokat így ejtették régen is, így ejtik ma is: Zí£j/etértenek az hívek. Fenmo.\'ü.á emlékezete. Megemészt az /.stenharagjának tüze. Kit o/jyerősentartunk, mint az /engeren járók az vasmacskát. íme itt ugyanazon mondatrészeket ejtjük egybe, mint az előbbi példákban, de ezek közt találunk olyanokat, a melyek csakugyan ö.-ekké váltak: egyetértenek, fenmarad, istenharagja, vasmacska. Miért lett ezekből ö, és miért nem lett a keveset értett, földön maradt, király haragja és alánéző macska félékből ? Mind a két felekezet példánkban megvan a mondatbeli egybetartozás és egybeejtés. Azonban, ha páronként összehasonlítjuk őket, kitűnik, mi nincs meg az egyik csoportban és van meg a másikban, a minek jelenléte az egybeejtett összetartozó mondatrészeket ö.-lé teszi: keveset ért — egyetért; földön maradt — fenmarad ; király haragja — istenharagja; alánéző macska — vasmacska. Az utóbbi példák jelentése lényegesen megváltozott; az ért, marad, harag, macska szók nem ugyanazt jelentik, mint az előbbeni példákban, vagy, hogy helyesebben fejezzük ki a dolgot: az ö.-lé vált két szó nem azt jelenti, a mi a külön két szó jelentésének összege volna. Egyetért nem .idem unum intellegit, hanem consentit, fenmarad nem auf etwas bleiben, hanem unter den Menschen bleiben, vagyis a fen már nem valódi helyet jelent, isten haragja --= fűimen és végül vasmacska sem eiserne Katze, hanem Anker. Mindezekben a példákban többé, vagy kevésbé világos metaphora van és ez teszi az ö.-t ö.-lé. Két mondattanilag egybetartozó szóból csak akkor lesz tehát összetétel, ha jelentésbeli különbség fejlődik ki az egész és az alkotó részek között, ha az egész mást jelent, mint részei együttvéve. Kép-