Református gimnázium, Kiskunhalas, 1905

7 letben: legyen A és B egy-egy szó, vagy fogalom; mondatbeli kapcsolatban (A-\-R<); ha azonban összetétellé válik, akkor m (A+8), a hol az m a metaphorát, a jelentésváltozást jelzi. íme az egyik módja, még pedig a leggyakoribb módja az ö. keletkezésének. Hogy a keletkezés többi módját Paul elméletében és nyelvünkre való vonatkozásában megismerjük, foglaljuk össze röviden Paul elméletét.

1) A nyelv alakilag rendesen az ö. útján fejlődik. Az indogermán nyelvekben kétféle ö. van; a régebbi réteg még az alapnyelvben keletkezett, az újabb szemünk előtt fejlődik még pedig következetesen: eredetileg önálló elemeknek mondattani kapcsolatából (aus der syntaktischen Aneinanderreihung ursprünglich selbständiger Elemente). A mondatrészek gyanánt alkalmazott mellékmondatokból is keletkezhetik ö., pl. quamvis, quilibet, ubivis. Ugyanígy ö.-lé válhatik az a főmondat, a mely értelmileg függ más mondattól s esetleg mint közbevetett mondat használatos. Pl. ilicet, scilicet. Azonban más, önálló főmondatok is ö.-ekké válhatnak metaphora segítségével. Leggyakoribb ez az eset a parancsoló mondatoknál: Fürchtegott, Vergissmeinnicht, s az újlatin notabene, vademecum, nolimetangere. Lássuk, érvényes-e mindez a mi nyelvünkre is. Alárendelt mondatból lett ö. aligha van a magyarban; mi legalább nem találtunk. De „hiányos, relatív mondat'

4 s „egy határozói mutató névmás" néhány esetben ö.-lé fejlődött: ú^y ahogy, amennyite-annyira, addig-ameddig stb. Azonban ezek alaktani értelemben alig nevezhetők ö.-eknek.

2

) Közbevetett, értelmileg alárendelt főmondatból fejlődhettek : jóllehet, tudniillik, beh nem-szeretem gyerek vagy, többsina nadrág stb. Főmondatokból egész sereg ö. fejlődött a magyarban; s 1) I. m. XIX Kap. : Entstehung der Wortbildung und Flexion. 1) Zolnai i. m. NyK. XXIII. 43. s köv. 11.