Városi katolikus Szent László gimnázium, Kiskunfélegyháza, 1941
4 tisztelfetés“ elől, amely azónban lassan terhessé válik számára. Kezdi érezni, hogy ezek az alkalmi szónoklások jók ugyan a népszerűség biztosítására, de elvonják az igazi munkakörtől, a mélyebben szántó irodalmi, esztétikai munkától és a pedagógia bensőségesebb örömeitől. Egy kiránduláson szerzett, megfázásból eredő, hosszú évekig lappangó betegség jelei is mind erősebben és erősebben mutatkoznak az egyébként edzett szervezetben, és visszavonulásra kényszerítik a lélek lobogó becsvágyát. Súlyos operáción esik át, amely 1938-ban három hónapi betegszabadságra kényszeríti. A műtét sikerült ugyan, de a munkaszomjtól hevült lélek nem tudta bevárni az elgyengült test teljes megerősödését. Négy évig folyt a harc a beteg test és az alkotnivágyó lélek között. Közben még születtek finom lélekvirágok, nagy nekifeszülések, hősies elszánások, de már búban születtek. A szónok testét páncél tartotta egyenesen, a tanár csak kocsin volt képes az iskolába menni, de járta az egyetlen élet útját, A halál útját! Mert a test szolgája ugyan a léleknek, de a szolgával bánni kell tudni. A földi lét határát a test ereje szabja meg; testünket óvnunk kell, hogy lelkünk küldetését betölthessük e világban. Szirák Ferenc életének nagy tragikuma, hogy nem tudta küldetését befejezni. Fiatalon, szellemi erőinek teljességében ragadta el a halál. 1942. március 22-én halt meg a kórházi ágyon. Hisszük, hogy méltóbb helyre jutott, mégis befejezetlennek, torzónak érezzük életének művét. Példát veszünk tőle a minden poklokon keresztül való kötelességteljesítésre, mégis könnyesen sajnálkozunk fölötte mint olyan emberen, aki ezt az egyetlen életét itt a földön nem tudta méltóképpen gyümölcsöztetni. * * Habár a kifürkészhetetlen isteni akarat derékba törte Szirák Ferenc földi pályáját, mégis nagyjelentőségű és városunk keretein messze túlérő az a munkálkodás, amelyet intézetünk volt tanára a kultúra ápolásáben és terjesztésében kifejtett. Sokirányú tevékenységének két legfontosabb ága a szónoklat és az irodalom-esztétika, de figyelemreméltó a filozófia és a pedagógia terén végzett munkája is. Egy időben sokat foglalkozott a néprajz és néplélektan kérdéseivel, s vannak szépirodalmi próbálkozásai is Érdekelte a kultúra és a művészet minden területe, a társadalmi és az egyesületi élet minden megnyilatkozása. Megpróbáljuk most kb. ebben a sorrendben ismertetni és — ha nem is szakavatott, de tárgyilagosságra törekvő fővel — értékelni Szirák Ferenc életének művét, megjegyezve, hogy ez a sorrend sem minőségi, sem időrendi rangsorozást nem jelent. Egyidőben, egymást nem gyengítve sarjadtak ki Szirák Ferenc szellemének gazdag televényéből a különböző gondolatvirágok, és legfeljebb annyi a különbség, hogy amíg az egyik terméssé érett, a másik még csak szirmait bontogatta. Akik visszagondolnak Szirák Ferenc működésére, benne legtöbbnyire csak a szónokot látják, az „ezüstszájút“, aki elbűvölte hallgatóságát ékes nyelvével, gondolatainak pompázó díszeivel. Valóban nagy gyönyörűséggel hallgattuk őt számos esetben a legkülönfélébb alkalmakkor. Beszélt a tanári kar és az ifjúság előtt (Szent Imréről), srónokolt az egész város közönségének (Március idusán, Jókai centennáriumán, Az országzászló felavatásán, Díszközgyűlésen stb. stb.), beszédeket mondott a katonáknak (A honfoglalás magyarjáról), az iparosoknak (Az iparosság múltja és jelene), az öregcserkészeknek, a dalosoknak. Beszélt gyűléseken, jubileumokon (Constantinum, Petőfi- daloskör), temetéseken (Porst Kálmán, Móra Ferenc, Gampel Béla), fehér
