Községi katholikus Szent László reálgimnázium, Kiskunfélegyháza, 1932

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen, I. Intézetünk múltja. Intézetünk majdnem egykorú a török hódoltság idején elpusztult és el­néptelenedett Félegyháza lT43-ban történt újjászületésével. A város lakossága a maga erejéből már 1809. évben magánjellegű négyosztályos grammatikális iskolát állíttat fel. Ennek 182E február 2T-fői kezdve „gymnasium minor“, kisebb gim­názium a neve, nyilvános jellegű, törvényes bizonyítványt állíthat ki. 1854. május 30-án az intézetet a felsőbb hatóság bezáratta, mert a város a tanárok fizetéséről és az iskola átszervezéséről anyagiak hiányában nem tudott gondoskodni. A város közönségének kérésére a helytartótanács 1862. szeptember 4--én megadta az engedélyt az algimnázium visszaállítására, mintegy nyolc évi szünetelés után. Neve ezentúl „Kiskunfélegyházi városi róni. kath. algimnázium“. A tanulók létszámának rohamos emelkedése azonban arra bírta a város közönségét, hogy ezen középiskolát tovább fejlessze. Az 1890. év augusztus 26-án tartott városi közgyűlés az algimnáziumot 8 osztályú főgimnáziummá fejlesztette. A főgimnázium jelenlegi új épületének felavatása a milléniumi ünnepségek soro­zatában 1896. november 28-án folyt le. Az új intézet homlokzatán az új iskola címe díszlett: Kiskunfélegyházi városi róm. kath. főgimnázium. Az 1922/23. tanévben vette fel iskolánk a „Kiskunfélegyházi községi kath. Szent László főgimnázium“ nevet. Az 1924/25. tanévben pedig a reálgimnáziumok közé sorozfatott (francia modern nyelvvel). Az intézet e tanévvel (1809/10—1932/33), a nyolc évi szünetelést leszámítva, a 115-ik tanévét fejezte be.

Next

/
Thumbnails
Contents