Városi katholikus Szent László reálgimnázium, Kiskunfélegyháza, 1924

Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen. I. Intézetünk főgimnáziummá fejlesztésének 30 éves jubileuma. A most lefolyt iskolai év intézetünk életében őrökre maradandó emlékű lesz. Három nevezetes momentum tette azzá. Az első, hogy most múlt el harmincadik éve annak, hogy az állam és a fenntartó város közös munkájának eredményeként a Kiskunfélegyházán addig működő algimnázium főgimnáziummá bővült, a másik, hogy ez évben múlt 30,-ik éve az első érettségi vizsgálatoknak s a harmadik, hogy evvel az évfordulóval esett össze az intézetben végzett növendékek 30, 25, 20, 15 és 10 éves találkozója Ez a három nevezetes körülmény késztette arra a jubiláns évfolyamokat, hogy együttes nagy találkozót tartva, fényesebb keretek között ünnepeljék a szin­tén jubiláló Alma Matert, megemlékezzenek a lefolyt 30 év minden nevesebb momentumáról s ahol kell ünnepeljenek és örüljenek, ahol kell gyászoljanak és szomorkodjanak kimerítvén a kegyelet­nek és tiszteletnek lelkűkben felhalmozott teljes kincstárát, mind­ezt ragaszkodásuk és hódolatuk jeléül rakva a jubiláló Alma Mater lábai elé. A nagy conceptióju ünnepség előkészitéséhez szükséges intézkedések megtételére egy bizottságot alakítottak a jubiláns év­folyamok, mely bizottság összeköttetésbe lépett a fenntartó testület­tel, kinek hozzájárulását megnyervén az intézet ünnepe ezáltal az egész város ünnepévé lön. Az előkészitő bizottság kebelében marült fel az a gondolat, hogy a város részvételének méltó doku­mentálásaként festesse meg Holló Lászlónak, a főgimnáziummá fejlesztett intézet első igazgatójának arcképét, melynek leleplezése a találkozó napján történjék meg. Ugyancsak itt merült fel még az az eszme is. hogy a Székelyudvarhelyan ezelőtt 30 éve végzett öreg diákok, a hontalan székelyek, ide jöjjenek össze találkozóra, kapcsolják bele a maguk bizonyára fájdalmas emlékeket keltő 1*

Next

/
Thumbnails
Contents