Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1899

- 4 ­A családi és iskolai nevelés között létező ez ellentétet fel­tüntetni s az iskola nevelési elveit a t. szülőkkel egy-két vonás­ban megismertetni: ez képezi czélját e soroknak. * Igen sok szülő azt a balvéleményt táplálja, hogy az iskola mindenható s a rábízott növendékből azt faraghat, a mit a szülő ép kíván. Ennek következtében azt hiszi, hogy szülői kötelessé­gének eleget tett azzal, hogy fiát az iskolába beadta, a tanpénzt lefizette, a szükséges könyveket megvette, többet nem szükséges gyermekével törődnie. Igaz, hogy sokszor nem is ér rá, mert hivatásszerű elfoglaltsága, társadalmi kötelességek, politikai moz­galmak, a kaszinó, kör minden perezét igénybe veszik s család­jának élni, gyermekei testi, szellemi és erkölcsi fejlődését figye­lemmel kisérni, arra befolyást gyakorolni, nem ér rá. Az alsóbb rangú szülő, ki maga középiskolát nem végzett, azzal nyugtatja meg lelkiismeretét, hogy ő úgysem ért ahhoz a sok könyvhöz; az ideges intelligens osztály meg unalmasnak találja a gyer­mekekkel való bajlódást, s ha van anyagi módja hozzá, házi ta­nítót, instructort fogad fia mellé s nehány forint árán összes szülői kötelességeit átruházza a nevelőre, instruetorra; ha pedig nincs módja hozzá, magára hagyja fiát. De ha várakozásaiban csalódik, ha fia megbukik, akkor úgy a közrendli, mint az in­telligens, a gazdag ép úgy, mint a szegény, egyhangúlag az is­kolát hibáztatja, mert állítólag nagyon sokat követel a szegény gyermekektől, mert rossz tankönyvekből s rossz módszer szerint tanít s mert a fiút — ki saját állítása szerint mindig tudott, — ellenszenvből, rossz indulatból megbuktatták. Némely szülőnek eredeti felfogását az iskola s a saját kö­telessége felől éles világításban tünteti fel magatartása fiának otthon tanúsított pajkossága, engedetlensége, hazudása s egyébb hibáival szemben. — „Ezt tanultad az iskolában!?“ — „Ezért járatlak én iskolába ! ?“, — így kiált fel. A fiúnak rosszasága miatt is az iskolát teszi felelőssé s ő maga nem tartja kötelességének fiát engedelmességhez, munkásságra, pontosságra, őszinteségre szoktatni, mindezt az iskolának kellene végeznie. De hát a mai iskolák legfeljebb csak tanítanak mondják, de nem nevelnek-

Next

/
Thumbnails
Contents