Városi katholikus algymnasium, Kiskunfélegyháza, 1882
6 tenuta és descensus, filtreas domos habentes szók vannak egymás ellen állitva, mintegy jelezvén a külömbözést a magyar és kán viszonyok között, 1530 körül, Oláh Miklós érsek idejében az érsek munkája szerint: a kánok a beszállított boron kivül használják a bózát; tehát egyenesen a kánok vannak megemlítve a magyarokkal ellentétben. Ugyan az a bóza ez melyről az mondatik 1826-ban egy, „Hasznos mulatságok “-ban felvetett kérdésre Márton Pál orvos által, ki több ízben járt Törökországban s a török szokásokat jól ismerhette, hogy : a magyar és török bóza név hasonlósága reá vezet a bóza ismeretére, mely most is közönséges ital a töröknél és tatároknál s a bóza hihetően igen régi ital, de tudtával ma (t. i. 1826-ban) már ezzel Magyarországban sem a kánok, székelyek, vagy magyarok s itt lakó más népek nem élnek. Ha a kánok ezzel a XVI. században éltek, azt vagy régi lakhelyükből hozták magokkal vagy pedig a XVI. században itt lakott törökök s tatároktól vették át. Leirja még ezután elég részletesen a bózának készítés módját. Gyárfás István ezen közleménynek a kánok tatársá- gára vonatkozását czáfolja a „Jászkánok nyelve és nemzetisége“ czimü akadémiai értekezésében s azt mondja, hogy „valamint a Magyar és Erdélyországból kiűzött hussiták, mert a krimi tatárság határain Csöbörcsök várost építve, bráha nevű tatár italt készítettek és használták : úgy a jászkánokat is a kumisz és bóza italok használatáért török-tatár nemzetiség és nyelvüekké tenni nem lehet, mert külömben minden ez italokat használó nemzetek tatárok lennének; mit pedig az ellenvélemé-# nyüek magok sem fognának elhinni.“ — Én ezt megengedem s nem is kötök Oláh Miklós e közleményéhez föl- tétlen bizonyitó erőt, de kell, hogy feltűnő legyen azon mód, melylyel a kunokat említi az érsek s daczára, hogy a magyarok is élvezik ez italt s ekképen úgy tűnik fel e közlés, mint a melylyel Oláh kiakarta emelni azon külömbözést, mely a kánok és magyarok között fenn áll; s még inkább megerősödünk azon véleményünkben, hogy a kánok nem valának magyarok, ha olvassuk azon adatot, melyet a fáradhatlan jászkán specialista, maga Gyárfás hoz fel s melyben a kánok épen úgy külömbüz