Városi katholikus algymnasium, Kiskunfélegyháza, 1876
s varások s büntetések által iparkodnak egyenessé tenni. Végül ha iskolába küldik, szivére kötik a tanítónak, hogy inkább legyen a gyermek erkölcsös, mint tanult. Azonban éppen ezen erkölcsös nevelés nagyon hiányzik a mai ifjúságnál. Gyakran tapasztaljuk ugyanis, hogy a gyermekek, — ha még oly gyöngéden s tisztán kerültek is ki a természet kezéből — durva, érzésnélküli környezetre biz- vák, kik beszédjük s bánásmódjuk által a gyermek minden behatásnak engedő érzületére akkéqt folynak be, hogy az egész életén át sem törölhető többé ki. S ami még sajnálatra méltóbb, vannak oly szülők, kik szenvedélyeiktől elvakitva gyermekeik jelenlétében oly tettekre engedik magukat ragadtatni, melyek ezek érze- lemvilágát elrontják, megmérgezik s egész ferde útra terelik. S amily kevesen vannak a nemes szülők mintaképei: épp oly kevés gyermekre akadunk, ki a szülői házból mocsoktalan, romlatlan szívet, tiszta gyermeki lelket, jámbor érzést hoz magával! Sok és nehéz hibát követnek el a szülők gyermekeik körül még a legsar- Kalatosabb erény, az engedelmesség felköltésében, mert hiányzik nálok a nélkülöz- hetlen s szeretettel párosult szigor; elhanyagolják az őszinteséget, szemérmességet, tisztaságot, igazságszeretetet, az istentőli félelmet, a korosabbak becsülését s az idegen vagyon iránti tiszteletet, mely utóbbi sokszor jobb házból való gyermekeknél is szomoritó mértékben található fel. Nem ritkán akadunk gyermekekre, kik a jó és rósz legegyszerűbb fogalmát nélkülözik, makacsság-, konokság-, a hazudság s csalásrai hajlam-, gyermeki bizalom s odaengedés helyett bizalmatlanság- s daczossággal lépnek a szülői házból az iskolába, .............szóval olyanok, kiknél mindazon erkölcsi alap hiányzik, melylyel egy erkölcsös, rendes családból származott gyermeknek bírnia kellene. Csoda-e azután, ha ily gyermekek, kik a visszás nevelés által már el vannak rontva, többé-kevésbé hozzájok hasonló pajtásaik társaságához szegődve, koruk növekedtével a romlottság lejtőjén mindig tovább haladnak, mig minden orvoslás késő lesz?! E szomoritó képet nem akarom tovább ecsetelni, hanem csak odamutatni, miszerint igaz az, hogy minden nevelészet alapja a házi nevelésben rejlik! Végül ha a gyermek iskolába lép is, mint előbb, csak a szülői ház leszen azon talaj, melyben az ifjúság erkölcsös és szellemi nevelése tenyészik s az iskola csakis akkor haladhat sikeresen, ha a szülői házzal karöltve megy kitűzött czélja felé. Ekkor is a szülőknek kell folytonosan a gyermek szemei előtt példaként lebegni, hogy igy a rósz társaságok veszélyétől meg legyen óva. De ha a tapasztalást tekintjük, igy találjuk-e ezt? Fájdalom, nem! Bármily engedetlen s pajkos is a gyermek, a szülők szívesen hunynak szemet, mert — mint mondják — oly okos, eszes, élénk és sokatigérő kis teremtmény. Lépten-nyomon hallja az ember a szülőktől, hogy gyermekeik neveletlenségét szépítsék: „hiszen mi is csak olyanok voltunk“; de ezek nem gondolják meg, hogy igy gyermekeik erkölcsi fejlődésére s jellemére kártékonyán hatnak. A szülői ház közreműködése nélkül az iskola csak félig felel meg föladatának. Mily gyakori eset az is, midőn a szülők „hála istent“ mondanak, hogy gyermekeiket hazulról eltávolitva az iskolába küldhették, azt hívén, miszerint minden további kötelezettség alól, a gyermek nevelését, felügyeletét illetőleg, megszabadultak. Ha pedig az általok óhajtott siker elmarad, a szülők jogtalanul az iskolát, az iskola pedig jogosan a szülőket okolja. Sőt szó-
