Városi katholikus algymnasium, Kiskunfélegyháza, 1876
e moru ugyan, de igaz, még az is előfordul az életben, hogy a szülők a tanítók személyiségeiről kicsinylőleg, becsmérlőleg nyilatkoznak gyermekeik előtt, a gyermekkel szemben követett eljárását, — anélkül, hogy értenének hozzá — helytelenítik s mintegy szítják gyermekeiket az irántai engedetlenségre s hálátlanságra. A tanítót nem mint olyant tekintik, kire legnagyobb kincsüket, gyermekeik boldogságát bízták, hanem mint egy alárendelt szolgai személyt, kitől megvárnák, hogy szeszélyeiknek hódoljon. Az ily szülőkön csak szánakozni lehet! Az engedelmességet, igazságszeretetet, tisztaságot, rendszeretetet, isten és szülék iránti tiszteletet, figyelmet, az idegen vagyon tiszteletét, annak elidegenítésétől való iszonyatot, szóval az egész erkölcsi érzület alapját már a szülői házból kell a gyermeknek az iskolába hozni; az iskola legszebb és legnemesebb feladata a tanulási kedvet és buzgalmat felkölteni, ismereteket tanítani, a jellemet és az erkölcsi érzületben lerakott érzelmeket tovább képezni, a gondolkodási tehetséget fejleszteni. Az iskola az anya, melynek szerető és gondos kezei mellett lép a gyermek először a világba, a tudomány tejével táplálva s megerősödve; a szülői ház pedig az atya, mely segítve támogatja az iskolát, ahol szükséges szigorúan s kérlelhetleniil, minden gyengeség s engedékenység, de egyszersmind minden szigorú túlzás nélkül következetesen haladva előre. Ahol ez nincs igy, hol a szülői ház az iskolával keveset, vagy éppen semmit sem törődik, ahol ez mindent az iskolára biz: ott a nevelés, hasonlóan a pinczebeli növényhez, melynél hiányzik az éltető napsugár s életadó eső, eltörpül. Ott minden tanterv javítás, minden tanfelügyelő hiábavaló. Ezekből meggyőződhettünk, hogy mindenekelőtt jó házi nevelésre, a család s iskola közti benső egyetértésre s összhangzatra van, szükségünk, hogy megadhassuk az ifjúságnak, mire elkeriillietlen szüksége van, az erős testet s egészséges lelket, hogy átplántálhassuk beléjök az erkölcsi és’ szellemi mélységet, jellemet és akaraterőt. A rendelkezésünkre állott tér nem engedte meg, hogy az itt általánosságban feltett eszmék részletes fejtegetésébe bocsátkozzunk s megkellett elégednünk azok általános körvonalozásával. Rövid tanulmányunkat a halhatlan emlékű Br. Eötvös eme szép mondatával rekesztjük be, melyet minden szülőnek mélyen leikébe kellene vésnie: „Az éppen legbusitóbb része végzetünknek, hogy éltünk azon szakában, mely egész jövendőnkre kihat, majdnem közönségesen a véletlennek, vagy mi roszabb, érzéketlen behatásoknak engedtetünk által s hogy mielőtt magunkat elhatároznék, egész jövőnk már nevelésünk által elhatároztatott Mert ne bízzék senki a gyermek könyelműségében s hogy mert felejteni tud, fájdalmai s örömei nyom nélkül menendnek át lelkén. Habár feledékenység választja is el a férfit élete első korától s ha az egyes emlék idővel eltűnik is s az egyes érzemény elveszti édes- vagy keserűségét: ő maga nem változott, csak az lép ki a túlparton, ki az innensőn beszállt; arany, ha salakját, salak, ha aranyát vévé el nevelése; vannak emberek, kiket egy szó, melylyel gyermekérzeményöket egykor sérték, embergyülö- lőkké tőn; mégis mi könnyelműséget tapasztalunk a nevelés körül?“ Ifj. Ulrich István.
