Kis Dongó, 1964 (25. évfolyam, 3-24. szám)
1964-12-05 / 23. szám
NEGYEDIK OLDAL Kis Dongó 1964. december 5. ÖSSZEPRÉSELT BOR Sok ibor termett Göcsejben, s a (göcseji ember fünek-fának panaszkodott, bogy több bora lett, mint (amennyi edénye van. Mikor vége lett a szüretnek, azt kérdi tőle a szomszédja: — Na szomszéd uram, hát lett-e sok bor? J — Lett bizony, valami húsz akó! —• Hát hordó mennyi volt? — Valami tíz akó. — Hát mit csinált a másik tiz akó borral? — Már biz én mind a húsz akót beleszoritottam a tiz akós hordóba!--------*«§§&»-------NYUGODTAN HAL MEG — Igaz az, hogy nekünk nem kell dolgoznunk a mennyországiban? —• kérdezi egy haldokló paraszt, — Semmiesetre sem! — vigasztalja a mester. .— Hála Istennek! — nyugszik meg a haldokló. — Már én attól féltem, hogy nekünk kell ott fenn mennydörgetni.--------------«ej -------------A NYAVALYATÖRŐS A kísasszonyhabzó fogpasztával mossa a fogait. Belép a szobalány és meglátja a habzó szájacskáját. —Tekintetes asszony! . . . Tekintetes asszony! — szalad az anyához. — Tessék már gyünni, a kisasszonyt a nyavalya töri.---------------------------------KÉP SZÖVEG NÉLKÜL DOKTOR PEH ÉS DOKTOR TSE Yü-Pei, a bolond kalandjaiból, régi kínai történetek nyomán. Élt a kínai fővárosban egy orvos, Doktor Peh volt a neve. .Ez felszereltetett a házára szép sárga bambuszból egy árbocot, (amire fel volt erősítve egy egész finom szövésű kis gyékénylap és erre hatalmas betűkkel volt ráirva: “Doktor Peh, a Felkelő Nap Birodalmának legnagyobb orvosa/’ Hamarosan hemzsegtek minden helyiségében, udvarában a betegek, nyavalyások és megszállottak. De egy szép napon aztán üresek maradtak a pokrócok, párnák és heverek, senki se pihent le ezekre és egy gongütés sem jelzett újabb pácienst. Fölöttébb csodálkozva dugta ki a doktor az ablakon biliiárdgolyóhoz hasonlóan sima fejét és fürkészve figyelte az utat föl és lefelé. És ekkor természetesen észrevette, hogy mi történt. Pár lépéssel távolabb az ő házától egy hatalmas, vörös papírból készült cégtábla lógott ki egy ablakból, és óriási betűkkel állt rajta a következő: “Doktor Tse, egész Ázsia legnagyobb orvosa.” És a betegek nagy tömegben ácsorogtak az ajtó előtt, beeresztésre várakozva. — Ennek meg kell adnod a magáét, — gondolta az orvos, egy ideig maga elé meredve, majd a cégfestőórt küldött. Ez aztán egy még nagyobb cégtáblát rajzolt neki, ugyancsak lángoló vöröset, amire ez volt festve: “Doktor Peh, a legnagyobb orvos az egész világon.” Nem sok időbe telt és a betegek máris hoszszu sorokban álltak ajtaja előtt és tallérjaikat és ajándékaikat ott hagyták nála. — A szél pedig hol keletről fuj, hol nyugatról. Pár nap telt csak el és a konkurrens orvos újabb cégtáblát akasztott az ablakába ezzel a felirattal: “Doktor Tse, a legnagyobb orvos ebben az utcában.” Hát bizony ezt már nem lehetett túllicitálni. Mert, ha mindketten ugyanabban a házban laktak volna, úgy még kiírhatta volna Doktor Peh, hogy ő a legnagyobb orvos abban a házban; de legnagyobb sajnálatára ez az eset nem forgott fenn, és igy bele kellett nyugodnia vereségébe. Azóta nyílt és rejtett ellenségeskedés uralkodott a két gyógymüvész között. Igaz, hogy ha találkoztak, úgy számtalanszor meghajoltak és hajlongtak egymás. előtt, egymást a legszebb neveken szólították, mint: “tiszteletreméltó”, “az égi fény sugara”, “az enyhülés fecskendője”, “a tudomány ősapja”, “a szenvedés legyőzője”, de amint az egyik hátatforditott, a másik máris igyekezett ellenfelének megrángatni a copfját, vagy rálépni a papucsára, vagy a napernyőjébe lyukat furni. És ahol csak lehetett a másik jóhirnevére foltot ejteni, ott Peh Tse-t és Tse Peh-et felülmúlta a nagy igyekezetben. — Hohó, — gondolta Yü-Pei, a császár tréfaosinálója, mikor egyszer vidám ünnepi hetek után gonosz fájdalmak rohanták meg, — itt ülsz és minden testi fájdalmad mellett még az a kín is vár rád, hogy a “világ leghíresebb orvosa” és az “utca legnagyobb orvosa’’ között kell választanod. Na te szegény, mihez kezdesz most? Hova viszed fájdalmadat, Peh-hez, vagy Tse-hez? A vakarópálcikáva! hosszasan kaparászta kopasz fejét és nem tudott semmiféle kielégítő eredményhez jutni. Mert alapjában véve nem annyira a választás kínja gyötörte, mint az a fájdalmas gondolat, hogy vájjon melyik lehet kettő közül az olcsóbb. Éppen forró időszak volt, az udvar a nyári palotába hurcolkodott át és a császár nem parancsolta meg neki, hogy őt kövesse, miután egyszer megint kevéssé udvarképes módon tréfálkozott a szent felséggel kapcsolatban. Házába beköszöntött a nókülözés ós erszényében alig csörgött néhány késs és li, ahol pedig máskor ezüsthangú tallérok csilingeltek hosszú sorokban. Egyszerre azonban Yü-Pei vidáman ugrott fel a magasba és tenyerébe tapsolva felkiáltott: — Megvan! Doktor Peh-hez fogok menni! És gyaloghintójábán azonnal oda is vitette magát. Doktor Pöh csillogó szemüveggel az orrán egy selyemvánkoson ült, előtte könyvhegyek és irattekercsek, ragyogó szerszámok ós számtalan üveg ilyen feliratokkal: “a halhatatlanság vize”, “az égi gyönyör elixirje”, “a bübáj itala”, “a megtisztulás kútja” és más jólhangzó nevek. — Tiszteletreméltó, lábaidhoz dobom magam, — köszönt Yü-Pei, — és kérlek ne nézz rám, hanem taposs el, mint egy férget. — A szolgád vagyok, — felelt az orvos, — te vagy a tiszteletreméltó, parancsolj velem, az én piszkos kezem kész testedet felmetszeni, fogaidat kitörni, agyadat egy kutya agyával kicserélni vagy amit csak kívánsz tőlem. Beszélj, ahogyan óhajtod. — Minden gyógyír birtoklója, minden fájdalmak legyőzője, te, aki a forró láznak és a gonosz szeleknek parancsolsz, — válaszolta Yü-Pei, — nézd meg a nyelvemet, tapintsd meg felpuffadt testemet és pillants tojássárga színére szememnek, és a te halhatatlan bölcsességed előtt nyilvánvaló lesz, hogy a máj az én méltatlan testem kínjainak (okozója. Erre az orvos pálcikát és csövecskéket vett a kezébe, megérintette Yü-Pei nyelvét, megkopogtatta testét ós meghallgatta lélegzését. Majd füstölőport gyújtott, egy idényben a bálványkép előtt meglóbálta és megparancsolta a rossz szellemeknek, hogy hagyják el Yü-Pei testét. Végül igy szólt: — Bocsáss meg a te legalázatosabb szolgádnak, tiszteletreméltó uraság, ha magasztos füledet betegséged nevével megsértem. Igen, egy kór megtámadta a te tisztelt májadat és ezt az én italaimmal kell elűznünk. — Gondoltam — szólt Yü-Pei, — és ez szerencse, hogy bajomban hozzád fordultam, nem pedig Doktor Tse-hez, akihez barátaim tanácsoltak. Mert ő egy olyan ostoba, hogy esetleg izületi szaggatást állapított volna meg, amit a napnyugati országbeli vöröahaju ördögök reumának szoktak nevezni. — Hohó, — nevetett fel hiúságában legyezve Doktor Peh és egy csipet tubákot szippantott fel, — talán ennyire mégsem ostoba a bölcs Doktor Tse, a nagyképzettségü tőkehal! Nem, szó sincs róla, ilyen ostoba nem lehet. — Talán fogadjunk? — vágott szavába Yü- Pei. — Elmegyek hozzá és ©1 panaszolom neki, hogy izületi szaggatásban szenvedek; ós majd meglátod, te minden tudomány fénysugara, hogy ez ellen fog nekem gyógyitalt adni. De mibe fogadjunk? — Ha ezt véghez tudod vinni, — felelte a tudomány embere, — akkor kezelésemért ós gyógyitalaimért még egy kesst sem fogadok el tőled. Da jöjj vissza holnap és hozd magaddal Doktor Tse írását. — Állom a fogadást! — kiáltott fel a tréfacsináló, de még hozzátette: — De most adj te is nekem egy írást a kezelésedről a császár részére, aki mindenképpen azt kívánja, hogy kövessem őt a nyári palotájába. De ha elolvassa, hogy a májam mennyire gyötör, úgy türelemmel lesz és várni fog mig felgyógyulok. Az írással a zsebében udvariasan elköszönt a ravaszdi lés azon nyomban beállított Doktor Tsehez. Ezt a nagy embert kimondhatatlan sok felszerelése közt találta, amik ilyesmikből álltak: cs-illagzati táblák, földgömbök, távolbalátó készülékek, fiolák és üvegcsék, kitömött baglyok, majmok és krokodilok, csontvázak és koponyák, gyógyfükötegek és gyümölcspópek, — ezek között ült és éppen
