Kis Dongó, 1964 (25. évfolyam, 3-24. szám)
1964-12-05 / 23. szám
1964. december 5. HETEDIK OLDAL Kis Dongó KACOR KIRÁLY Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy özvegyasszony s annak egy macskája. Nagy macska. volt már, de éppen olyan falánk volt, mintha kis macska lett volna. Egy reggel is mind felnyalta a 'lábasból a tejet. Megharagudott az özvegyaszszony, jól megverte, s elkergette a háztól. A macska elbujdosott a falu végére, s ott nagy szomorúan leült a hid mellé. A hid végén ült egy róka is, lógatta a lompos farkát. Meglátja azt a macska, neki-nekifutott s játszadozni kezdett a róka farkával. A róka megijed, hátrál és felborzolja magát. így nézték egymást egy darabig. A róka sohasem látott macskát, a macska sohasem látott rókát. Mindegyik félt, de egyik sem tudta, mit csináljon. Végtére a róka szólalt meg: — Ugyan, ha meg nem sérteném, nem mondaná meg az ur, hogy miféle nemzetség? —Én vagyok a Kacor király! — Kacor király? Soha hírét nem hallottam! — Bizony pedig hallhattad volna. Minden állatot meg tudok regulázni, olyan nagy a hatalmam. Megszeppent a róka, s nagy alázatosan kérte a macskát, hogy legyen vendége egy kis csirkehúsra.! Minthogy már délfelé járt az idő, s a macska nagyon ehetnék volt, nem várt két meghívást. Elindultak hát a róka barlangjába. A macska hamár beletalálta magát a nagy uraságba, s örvendett, hogy a róla olyan tisztelettel szolgálja, mintha valóságos király volna. Urasan is viselkedett, keveset szólott és sokat evett, eibéd után álomra dőlt, s azt parancsolta a rókának, ügyeljen, hogy senki se háborgassa, amig alszik. A róka ikiállott a barlang szájához strázsálni. Hát éppen akkor ment el ott a kis nyúl. — Hallod-e, te medve, — kiált rá a strázsa. én uram, a Kacor király alszik; ha kijő, majd nem tudod, merre szaladj; minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma! Megijedt a kis nyúl, szép lassan elkotródott, s egy tisztáson lekuporodva azon gondolkodott: “Ki lehet az a Kacor király? Soha hírét sem hallottam.’’ Arra bódorgott egy medve is. Kérdi tőle a nyúl: hova megyen? — Járok egyet, mert nagyon unatkozom. — Jaj, erre ne járj, mert a róka azt mondja, hogy az ő ura, a Kacor király alszik, s ha kijő, majd nem tudod, merre szaladj! Minden állatot megreguláz, olyan nagy az ő hatalma! — Kacor király? Soha hírét se hallottam! Már csak azért is arra megyek, legalább meglátom, milyen az a Kacor király. — El is indult a medve a róka barlangja felé. — Hallod ?e, te medve, — kiált rá a strázsa. — Itt ne járj, mert az én uram, a Kacor király alszik, ha kijő, nem tudod, merre szaladj; minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma! Erre a medvének inába szállt a bátorsága, szó nélkül megfordult és visszatért a kis nyulhoz. Ott találta a kis nyullal a farkast lés a varjut is; panaszolták, hogy ők is éppen úgy jártak. — Ki lehet az a Kacor király? Soha hírét sem hallottuk! — mondták mindnyájan, s mind azon tanakodtak, mit csináljanak, hogy megláthassák. Abban állapodtak meg, hogy meghívják ebédre a rókával együtt. Mindjárt el is küldöttek a varjut, meghívni a vendégeket. Mikor a róka meglátta a varjút, nagy méreggel kifutott, s összesaidta, hogy megint -alkalmatlankodik. —. El takarodj innen! Nem megmondtam már? Az én uram a Kacor király; ha kijő, majd nem tudod, merre szaladj; minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma! — Tudom, nagyon jól tudom; nem is a magam jószántából jöttem ide, hanem a medve, a farkas és a nyúl küldött, hogy meghívjalak benneteket hozzájuk ebédre. — Az mái1 más! Várj egy kicsit. Ezzel bement a róka megjelenteni a dolgot Kacor királynak. Kisvártatva 'ki is jött, tudtára adta a varjúnak, hogy a király szívesen fogadta a meghívást, elmennek az ebédre, csak tudják, hová. — Eljövök én holnap értetek és elvezetlek! A jó hirre a medve, a f arkas és a nyúl ugyancsak felütötte a lacikonyháját. A kis nyulat megtették szakácsnak, mert kurta farika van s igy nem könnyen égeti meg magát. A medve fát s vadakat hordott a konyhára. A farkas asztalt terített és pecsenyét forgatott. Mikor készen volt az ebéd, a varjú elindult a vendégekért. Egyik fáról a másikra szállott, de nem mert JeszáUni, hanem csak a fán maradt, s onnan szóüitgatta a rókát. — Várj egy kicsit, mindjárt készen leszünk — mondta a róka, — csak még a 'bajszát pödri ki az én felséges uram. S csakugyan végre kijött a Kacor király is. Lassan és nagy méltósággal lépdelt elől, de a varjut szemmel tartotta, mert félt tőle. A varjú is szepegett, csak fél-szemmel mert reátekinteni; egyik fáról a másikra szökdécselt, úgy vezette őket. A medve, a farkas és a nyúl nagy várakozásban volt, mind azt mondták: vájjon milyen lehet az a Kacor király? Ki-kinéztek az útra, ahonnan a vendégeket várták. — Ott jön, ott jön! Jaj Istenem, merre fussak! — kiáltotta a kis nyúl, s ijedtében nekifutott a tűznek. Megpörkölte magát és ettől olyan bátor lett, hogy fordultában 'belekapott a farkas képébe, jól végigkarmolta. A farkas azt hitte, hogy ezt csak a medve tehette véle, s ezért jól képen teremtette a medvét. A medve a kis nyúlnak akarta továbbadni az ütést, de a Kacor királyt találta el, aki épp akkor ért oda. Miikor látta, hogy a fenséges Kacor királyt ütötte meg, úgy megrémült, hogy a nyaka közé szedte a lábát. A Kacor király meg attól ijedt meg, hogy igy nyakon teremtették. Usgyi hát, ő is elfutott. Elröppent ijedtében a varjú is. Még most is mennek, ha meg nem álltak. Az ebéd meg ottmaradt az asztalon, ha arra jársz a tiéd lehet. A LEGERŐSEBB ÁLLAT Élt egyszer az erdőben egy medve meg egy farkas. Aszályos, rossz esztendő volt, nem sok élelemhez juthattak. Mindkettőnek külön-kUlön már jó ideje forgott az eszében, jó volna ellátogatni az emberek éléskamrái, istállói felé. összetalálkozik egyszer a medve a farkassal. Azt mondja a medve: _Jó reggelt, farkas koma! Válaszol a farkas: — Nekem ugyan nem jó ez a reggel, medve koma, és attól sem lesz jó, ha te kívánod, de azért hozott Isten. — De szomorú vagy! Talán valami bajod van? Azt mondja a farkas: — Ne is kérdezd! Baj? Volt is, maradt is belőle. Erre a medve: — Talán éhes vagy? Mert olyan csikasz a horpaszod, mint egy szúnyog kisasszonyé. Sóhajt a farkas: — Az is íbaj, de más is. A medve csak most nézi meg a farkast. Azt mondja: — Ejnye, de meg van hasogatva a bundád is! Talán valamelyik atyádfiával verekedtél össze?. Legyint a farkas: — Atyámfiával? Az emberrel! Mosolyog a medve: — Csak az emberrel? Ellámul ezen a farkas: — Csak az emberrel? Hiszen nincsen annál erősebb állat! Gyanút fog a medve: — Hát hogy s mint történt? Szétnéz a farkas: — Elmondhatom! Nem bírtam már az éhezést, s az éjjel belopózkodtam a faluba, hogy valami kövér bárányt, vagy malacot szerezzek. Óvatosan jártam, de amint megérezték szagomat a kutyák, ugatni kezdtek, ahogy csak kifért a torkukon. Kiugrik erre az ember, térül-fordul, csapkod azzal a fényes farkával, amit baltának neveznek, azután csak neki a fejemnek; úgy helybenhagyott, hogy alig tudtam elvánszorogni idáig. Hitetlenkedik a medve: — Az ember? Hiszen az gyönge, hiszen csak ember! Mire a farkas: — Én meg azt mondom, hogy nincsen annál erősebb állat! Kihúzza magát büszkén a medve: — Nézd, én ugyan sose láttam embert, de ha találkoznék eggyel, igy tépném szét, mint ezt a bokrot itt. Azt mondja lesajnálóan a farkas : — Könnyű neked itt ezzel a bokor al vitézkedni! De csak jönne erre egy ember! Nem tudom, akkor mit csinálnál ? — Én tudom! — mondja önhit-
