Kis Dongó, 1963 (24. évfolyam, 3-24. szám)

1963-11-05 / 21. szám

2-IK OLDAL 1963 november 5. Kis Dongó A “Kis Dongó” folytatólagos regénye: MI VAN A FÖLD ALATT? — Irta: JÓKAI MÓR — (Folytatás) Mert ha én most gondolkod­nék azon, hegy egy szép deli férfi, akit hajlamból választot­tam férjemül, anélkül, hogy otthon nyugalmas házában, velem, nejével egyetlen egy boldog pillanatot töltött vol­na most e borzasztó helyen van és nekem őt itt kell hagy­nom; — akár magam is itt maradjak. — Teljesen értem kegyed fájdalmát. Vigasztalódjék; én úgy hiszem, hogy ki fogják őt gyógyítani. Ami bajnak termé­szetes okai vannak, azt termé­szeti erők megorvcsolják. — Hanem a gyógyítás valószínű­leg hosszadalmas lesz. — Ön meg fogja tudni uram, hogy bármily hosszú is legyen az, Malmont maquis neje női kötelességeiről meg nem fe­lejtkezik. — Meg vagyok felőle győ­ződve. — Nem gondolja ön, hegy jó lenne, ha vele találkoznám? — Ellenkezőleg. Nem sza­bad önt látnia. Távozzék asz­­szonyom haza. Oliva elment, a rendőrfőnök pedig visszatért Malmonthoz. A marquis a rémtörténet el­beszélésétől kimerültén ült a karszékben; az a különös ügy­véd forró homlokát simogatta. — Uram, — szólt hozzá a fő­nök, — legyen ön bizalommal e derék férfiúhoz, ő szivén vi­seli az ön ügyét. Tekintse ben­ne valódi jóakaró barátját. Ad­dig is, mig önt hivatni fog­ják, maradjon itt és viselje ma­gát nyugodtan. Malmont azt mondta, hogy egészen megvigasztalva érzi magát, miután bűnét kivallot­ta s büntetésre vár; hogy rég­óta elfeledte, hogy kell csen­desen aludni. Reméli, hogy megtanulja azt is — a börtön­ben. Az pedig nem volt a börtön, hanem Bicéire, az őrültek háza. Az első egy pár nap nem vette észre Malmont, hogy ho­vá jutott. Komolyan úgy be­szélt orvosával, mintha az ügy­véde volna. Csak akkor, ami­dőn az gyógyrendszer'ét nagy óvatosan megkezdő, akkor jött rá, hogy ővele nem úgy bán­nak mint bűnössel, hanem mint őrülttel... És ekkor elkezdett dühös­­ködni, tombolni; arra bezárták az ádáz őrültek közé; mentői jobban átkozta magát és eskü­dött, hogy ő gyilkos, annál job­ban hittek gonosz betegségé­ben, s fárasztották magukat gyógyitásával. Csepegtették fe­jére a vizet, s töltötték össze­­szoritott fogai közé az orvos­ságot, mig utoljára térdre hullott, megadta magát és úgy könyörgött, hogy végezzék ki, hiszen ő megérdemelte azt. Oliva azon naptól kezdve el­hagyta Boulevard des Italiensi palotáját, egy bérelt lakba vo­nult a Bicétréhez közel Azt mondta róla minden ember, hogy a női hűség pél­dája. Minden nap kétszer ment személyesen tudakozód­ni a marquis hogyléte felől. Gazdagon fizette az orvost, s ói’ákig eltanácskozott vele a marquis betegsége okairól, fo­lyamatáról, fokozatairól, az­után a használandó gyógysze­rekről és az egész gyógyrend­­szerről. Úgy látszik, hogy az­óta mindig ezt tanulmányoz­za. ... A marquisra ki volt mondva, hogy ott haljon meg a Bicétreban. VI. Malmont csak egy útját lát­ta a szabadulásnak; csendesen viselni magát s úgy tenni, mint aki gyógyulóban van. Nappal sikerült is az neki; nyugodtan, szelíden tudott or­vosaival beszélni, felelt értel­mesen, nevetett a mulatságos adomákon, miket olvasni ad­tak neki; örömest hallgatta a zenét, s maga is kért egy fu­volát, hogy azon játszék; leült más jámbor ábrándozókkal sakkozni, kártyázni, s nem vet­te észre, hogy a zene, a neve­tés, a kártyázás mögött szün­telen ott van egy megmozdít­hatatlan örök gondolatja, mely lelkében tovább-tovább fonódik és untalan újra kezdi magát, s amely annyival iszo­nyúbb az őrültek rögeszméjé­nél, mert ez való, gyógyítha­tatlan tudás... Hanem éjjel, a csendes, ár­nyékos, lélek járta órákban nem volt hatalma többé lelke rémei felett. Akkor azok lettek az ő urai, akkor lehetett halla­ni, mint sir, mint sóhajtoz, mint veri magát a földhöz, imádkozik Istenhez, s egy perc múlva tagadja annak lé­tét, és beszél láthatatlan ala­kokhoz, küzd velük, fut előlük, küldözi őket maga elől, mig végre kifáradtan rogyik össze az elviselhetetlen terhek alatt. Az orvosok szépen törhették rajta a fejüket, hogy micsoda neme ez az őrültségnek, mely éjszaka megjő és nappal el­marad. Egy délután erős zivatar tá­madt. Az őrültek egy része a Bicétre kertjében sétált, mikor egyszerre minden fenyegető előzmény nélkül rajtuk csapott a vihar. Akkora jegek kezdtek el hullani, mint a dió. A heves szél gyökereiből tépte ki a fá­kat, egy villám éppen a kert vízmedencéjébe csapott le. Annyi őrült orditás, jégverés, mennydörgés közepette Mal­­montnak egy gondolat jutott eszébe: menekülni erről a a helyről. Az őrök annyira el voltak foglalva az ájult asszonyok, a rémült tébolyodottak sokasá­gával, hogy olyan nyugodt be­tegre, mint ő nem is figyelhet­tek akkor. Maga a zivatar, a természetnek ez az őrült fia, pártját fogta a menekülőnek. Porfelleg, jégeső elrejtő őt a szem elől, senki sem vette ész­re az első zavarban, hogy egy tébolyodott embeT felmászik a három ölnél magasabb kőfal­ra, s onnan, e nyaktörő magas­ból pillanatnyi habozás nélkül leveti magát, kockáztatva azt, hogy összezúzva marad a föl­dön. Az orkán nem engedte őt leesni a kövezetre, hanem el­­repité 6 ölnyi távolra, mint egy labdát, s ott az utcai jeges árba vetette le. Semmije sem törött. Hirtelen fölszedte ma­gát, s kezdett futni ki a sza­badba. Tudta jól, hogy merre kell mennie... Amerre a ziva­tar húzódott. Ez volt az ő ter­mészetes védője, útmutatója. Tudta, hogy a zivatar menté­ben senki sem üldözi őt. Ádáz óra volt az, s annak magának is őrültnek kellett volna lenni, ki ebben az órában egy őrültet el akart volna fogni. A sürü jég paskolta a futó födetlen fe­jét, a szél széttépte ruháit, a villám cikázva vágott keresz­tül szemei előtt, recsegő dör­gését hagyva maga után; de a futó ember nem gondolt velük; amerre a szél vitte, amerre a hulló jég kergette, arra szágul­dott, ahol elesett, ott megpi­hent, azután megint futott a szél előtt, a villámok után. Két óráig tartott, amig a zi­vatar elfutott fölötte. A vihar mégis jobb futó, mint az őrült. Az tova ment, őt pedig elhagy­ta egy összedőlt erdő közepén. Valami szép kis mulató erdő volt az, Páristól két órányira; a kitépett fák, mik az utakon Lane Super Service gazolinállomás és SHELLUBRICATION Ternyák István, tulajdonos 1709 LAWNDALE AVENUE (a Lane St. sarkán) Telefon: VInewood 1-2290 Tire és battery szolgálat, valamint megbízható autójavítás. keresztül voltak döntögetve, mind hársak és jegenyék vol­tak, lehasadt gallyak temették el az alacsony rózsa, akác és jázmin bokrokat, miket sűrűn fedett a halomra hullott jég. Ez éppen arra való hely volt, hogy Malmont éjszakai tanyá­ul válassza magának. Körül minden mező, liget le volt ta­rolva. Volt az embereknek elég gondjuk, mint egy elfutott őrültet kergetni. Egy tövéből kiforgatott fe­nyő alatt, mely ágaival egész csoport díszfát nyomott össze, elég sürü, elég sötét menedé­ket talált. A jeget kihányta maga alól és oda behúzódott. Lassankint egész éjszaka lett, az ég beborult, sötét lett, hanem a távozó zivatar még egyre világított benne. Egyik villám a másik után cikázott, majd itt, majd amott derité fel a tájat, szomorú kékes szint adva mindennek egy pillanat­ra. Jó világítás ez annak, aki úgy keresi az utat, mint mar­quis Malmont. Vagy 2 óráig gunnyasztott a fenyők és díszfák sötétjében, nem aludt, nem is arra való volt neki ez az éjszaka, hanem kigondolta magában az egész úti tervet, mindent, amit any­­nyiszor forgatott fejében, ha egyszer kiszabadulhatna. Mit tenne? Hová menne és hogyan érne oda? Azután utrakelt és ment, ment, mig meg nem virradt. A vihar egész éjjel világított előt­te s hívta maga után. Nem tartott az utón, nem találkoz­hatott senkivel. Kikerülte a falvakat, s reggelre elbújt egy hid alá. Ott várta be mig ismét bealkonyodik, s egész nap ki nem jött rejtekéből. Mikor ismét jó sötét lett, akkor folytatta az útját. Le­tért az eddigi iránytól s dél felé kezdett tartani. Néhány óra alatt kiért abból a szomo­rú pásztából, amit a jégeső hosszú vonalban egész a ten­gerpartig elvert, s zöld erdők közé jutott. Jobbára dió- és gesztenyefák voltak. Ott la­komát tartott e fák alatt. (Folytatjuk.) JOHN MOLNÁR FUNERAL HOME A legrégibb detroiti magyar temetkezési intézet EAGLE G. WAGNER, temetésrendező 8632 DEARBORN AVENUE Detroit 17, Michigan Telefon éjjel-nappal: VI 2-1555 Katolikus Magyarok Vasárnapja 69 éve a krisztusi lélek és a nemzeti szellem szolgálatában teljesiti a magyar sajtó hivatását Amerikában és szerte a világon. Politikai hírszolgálata az amerikai lapok között is a legelsők közé tartozik. — Vasárnapi szentbeszédeivel az angolul nem beszélő hívek lelki szük­ségletét szolgálja. — Pontos képet nyújt a zsarnokság ellen küzdő magyar nép sorsáról. — Szépirodalmi rovata pedig a magyar alkotó szellem szabadföldi megjelenését biztosítja. — Megjelenik hetenként. Előfizetése Amerikában: félévre 5. egész évre 9, két évre 16 dollár. Külföldre: egész évre 10, két évre 18 dollár. Kérjen mutatványszámot és rendelje meg ezen a cimen: Katolikus Magyarok Vasárnapja 517 South Belle Vista Avenue, Youngstown 9, Ohio, U.S.A.

Next

/
Thumbnails
Contents