Kis Dongó, 1963 (24. évfolyam, 3-24. szám)

1963-09-20 / 18. szám

4-IK OLDAL 1963 szeptember 29. A HARANGOZÓ FOGADÁSA Kis Dongo A hegyek gyűrűjében, mint egy színes kő, feküdt a kis falusi temető. A barna sírokra elbillent fejfák búslakodtak' és a vadon elbusult akácfa-keri­­tés zöldbe fonta a csendes tar­kaságot a tölgyes erdő hara­gos sötétjéből. A parton fony­­nyadtan szikkadt az első ka­szálás, terjengő édeskés szagá­val befogta az esteli levegőt és a fujdogáló napszállati szél rálehelte az egészséget a falu porára. Az erdő felől lassan a falu­ra is rászállott az este. A szer­számos népek a házacskákba tértek, fáradtságaikat az este nyugalmába mártják és a munkában törődött tagok le­­feküsznek pihenőre az udvar­ban, fa alatt, a szilvásban, ka­zal aljába. A hold kiflije feljött az égre. Egyre magasabbra úszott fel­felé a torony keresztje fölé és ezüstös világosságában árnyak rajzolódtak a házak elé. A Ha­rangozó gyerek kint a kert­ben hánykódni kezdett fekté­ben a szénán. Kiverte homlo­kát édes álmában az izzadtság, szája forróságában alig fért meg a nyelve. Újra csak az égnek fordult. A szilvafa leve­lei között belopódzó holdvilág belesütött az arcába és meg­­billegtette becsukott szemhé­ját. Egyet fújt a nedves leve­gőbe és a lassuló szuszogására elillant az álma odahagyva a hánykolódó testnek fanyar, savanyu tej izét. Felpislantott a nyitott szemű égre. — Ejnye, de korán lehet még. Gondolkodott magában. Egész felfelé van még a Tündér Ilona rózsája. Nem szól sehun kakas. Csak úgy nyomja az embert ez a sötét csendesség, ez a nagy csend, ez a nagyon messziről jött sö­tétség. Felugrott hirtelen, rádob­bant a levetett pokrócra és ki­húzta a lajbijából az álmában begyürekezett ingét. — De fájintos volna lefeküd­ni valami meleg tollas ágyba, — mormogta maga elé és neki térdelt, hogy rendbe szedje széjjel rugdalt fekvőhelyét. Ki­verte a fejtől letett kabátját és tenyerével lesulholta a pok­rócra ragadt szénát. Egyszerre csak foszladozó muzsikaszót hoz a fülibe a szállongó szél. — Ki az ördög húzhatja?... Ej, de mulathat valaki a korcs­mában . . . lassan . . . most meg hirtelen frissen . . . Elszállt az a borzasztó nagy csendesség is. A Feszes kutya végigszaladt az udvaron. A fa­luban is hangosan elevenedni kezdtek a kutyák. Egynegyed tizenkettőt vert az óra. A le­gény felszedte a kabátot a földről és ráborította magára. — Hát nézd meg má’ ki az a’ éccaka betyárja. Meg is vi­gasztalta magát. — Nem igen van valami na­gyon késő. Hangtalanul lábuj hegyen el­lépkedett a házuk frontján, kisurrant a nyitott kapun a felzavart éjszakába. A lépések zajára minden házban ugat­va a kapunak szaladtak a ku­tyák és kinyüszitettek a nyí­láson a porban futó árnyék után. — Hű ... de mulat valaki . . . Hej valaki, de mulat . . . Ugyan mit iszik? Bort. Á, nem — a. Sert az ilyen fülledt éc­­cakába. Sert. Vagy öt kriglit. Vagy talán tán tizet. Oszt hu­zat hozzá. Fene jó módja van. Kesergőset azután meg fris­seset. Megállóit a sötét gesztenye­­sor elején, és lefordult a kocs­ma felől világitó ablakok irá­nyába. A gesztenyesor, mint egy széles fekete szallag be­lenyúlt az útirányba egészen a lankás széliében vezetve egy kis árkocskát a temető kiska­pujáig. Az egyik ablakon bekandi­kált. — Ejnye csak tán nem iga­zán? ... De mégis. De isten­­uccse mégis csak igazán, ő az maga, valósággal ... a Sze­­rentsés Pisti, a katonavót. Hát emmá csakugyan nem valami illedelmes. Dehát, biztos bu­jába cselekszi. Abba. A szive bujába. Mégse bújhat ő maga is a föld alá, amé’ hát a Pan­nit e’ temették. Vót má’ úgyis, hogyhát másnak is eltemették a szeretőfélijit, vagy mijét . . . Ej . . . hogy busul . . . Semmi no. Jobb ha kibusujja, ami ben­ne van. A szakassza meg ám az ember szivit, ami lappang benne . . . Oszt . . . oszt sert iszik ni az istenadta. Sert ám, de nem ám griglivel, ha’ üve­ges számra. Épen csak hogy nincs berúgva, máskülönben egész úgy ül egyedül, magá­ba .. . Lehúzta a legény szemébe a kalapja karimáját, megrán­totta a vállán a panyókára ve­tett kabátját és belépett a kocsmába, megállóit a közepén a kormos lámpa alatt. Szerencsés Pisti fiaskóval a kezében felpislantott az ajtó csattanásra. Felvetette izzadó fejét, rábámult a belépőre, az­tán az ajtóra vetett dacos, aka­ratos, és kihívó tekintetet. A hajintásra markolt fiaskó visz­­szabillent meztelen karjára. — Szerencséd van ajtó, hogy ez itt-e ezén cimborám, mer’ különben hát... és földhöz vág­­a sörös üveget, — Szervusz no, ha mon­dom. Harangozó belenyuj tóttá a széles nagy marokba a kezét. Az üdvözlésre megcsóválgatta a fejét. — Ejnye Pisti. Hát nem kár az üveg sörér! — Kár a feneketlen kútnak a feneke, de nem a fiaskóér. igyál. — Aj nem iszok. — Igyál, aki irgalmát en­nek a huncut világnak! Igyál, mert úgy tanálom észt a fias­kót hozzád vágni, hogy . . . A legény sunyin mosolyog­va rázogatta meg a fejét. El­helyezkedett a lócán és a tér­dére pihentette az elvett fias­kót. — Mit keresel itt ilyenkor, a korcsmába? Fejét tenyerébe hajtva, haját egyre markolász­­va beszélt. — Erre jártam. Volt a válasz A szösz tuggya mi nem hagyott nyugton aludni. — Nem tudsz alunni? — Tudtam biz én eddig, akár csak a tej. Dehát máma nem mondhatnám. — Nohát azér. Mer’ én se tudom le se hunyi a két sze­mem. — Amá baj. — Lyányná vótá? he? hon­nan gyüssz? — Onnan. Az izmos, nagy fej lejebb hanyatlott. — Én má bizon nem gyö­­vök. — Na bizon . . . mért? — Hej! nem én pajtás. Ev­vel a mai koporsóval aztán én is betemetkeztem a földbe. Be­le én úgy, akár csak egy túró bogár. Hogyhát éppen velem kellett megesni annak, hogy a szeretője itt haggya? Éppen velem . . . — Velem is megeshetett vó­­na. Aki legény, avval bizony egyaránt megeshetik. — De szép temetése vót ugye? — Szép, ilyen még nem vót, a mi falunkba, mióta az öreg esperes itt meghalt. Lánynak meg csakugyan hogy nem. — Egy életem, egy halálom pajtás. Tizenkét pengőforintot attam én azé a fehér levelű kék nefelejcses koszorúér. — Amá beszéd. — Annyit én, pajtás. Ne monggyák ebbe a rongy falu­ba, hogy valami rongy civil ember vagyok én. Katona vó­­tam én, hé testvér . . . — Én se bánnám, ha vónék. Anyámék . . . — Osztán, ha egy ilyen ma­gunkfajta legénynek mán va­­lamőre hajlik a szive, hát vág­ja oszt ki a rezet, a rézangya­lát . . . — Persze . . . persze . . . — Mulasson is rája, oszt mutassa meg, hogy holta után is meg van hozzá a hajlandó­sága. — Meghiszem, hogy meg­van testvér, de hátha megvan . . . hát mé’ nem méc ki hozzá testvér? — Hát hogy mé’ nem menek má’ ki hozzá? Én? Má mint ki? ... a temetőbe? — Oda . . . Oda, ha van ku­rázsid. — Azt hiszed hé nem me­rek? — Úgy is dukál, hé kedves komám, estende kiki látogas­sa meg a kedvesét. — Nem én, bolondságból. — Ne bolondságból. Bátor­ságból tedd meg héj . . . Éjfé­lek óráján, ha a tizenkettőt veri az óra . . . Szerencsés Pista fölugrott az asztal mellől. Rákiabált a má­sikra súlyosan, bátran. — Kimegyek. — Én megtartom a fogadást. Amibe teccik. öt üveg serbe. — Nem. Tízbe. Legalább a szivem is jóllakatom, oda húz. Szétütötte a fogadást. Ha­rangozó kicsinyes palócpa­raszti módra meg hozzá tette. — Azis huncut, aki meg nem adja. — Mi a? A majd ölnyi le­gény végigmérte a másikat, mint egy iramodó bika. — Mi a? Hogy azis huncut? . . . Úgy nézz rám hé, a terem­tésit a világnak, hogy katona­­gyerek vótam én. Mondom. No majd megmutatom. Szétnyílt lajbija közé öklé­vel a mellére ésapott, úgy don­gott, mint egy erős pántos tölgyfahordó. Odavágta a szót. — No hát majd én megmu­tatom. — Hát oszt hogy bizonyosi­­tod be, hé pajtás? Egész lecsendesült, szinte rekedtessé vált a hangja. Meg­hatódott a kemény durva le­gény. — Rányomom a csizmám tal­pát a sir ja sarkába . . . — A’ nem jó, hé. — Hát, ha nem jó, hát ho­zok a tulajdon koszorumbu egy csipetet . . . — Asse jó, hé. — Már’ pediglen akkor . . . A Harangozó gyerek elértet-Legolcsóbb és legszebb ajándék névnapra, születésnapra, vagy bármely más alkalomra a a “Kis Dongó“ Előfizetése egy évre 4 dollár. KIS DONGÓ - CLEAN FUN The Only Hungarian Comic Paper in the U. S. Editorial and Publishing Office: KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVE. Detroit 17, Michigan Editor & Publisher LOUIS BEDY szerkesztő és kiadó. Munkatársak: E lap minden olvasója. Published every 5th and 20th of each month. Megjelenik minden hónap 5-én és 20-án. Subscription price one year $4.00. — Előfizetési ára egy évre $4.00. Second class postage paid at Detroit, Michigan.

Next

/
Thumbnails
Contents