Kis Dongó, 1963 (24. évfolyam, 3-24. szám)
1963-07-05 / 13. szám
4-IK OLDAL 1963 julius 5. Kis Dongó KIS DONGÓ — CLEAN FUN The Only Hungarian Comic Paper in the U. S. Editorial and Publishing Office: KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVE. Detroit 17, Michigan Editor & Publisher LOUIS BEDY szerkesztő és kiadó. Munkatársak: E lap minden olvasója. Published every 5th and 20th of each month. Megjelenik minden hónap 5-én és 20-án. Subscription price one year $4.00. — Előfizetési ára egy évre $4.00. Second class postage paid at Detroit, Michigan. A csodálatos Thomas Jefferson Thomas Jefferson, a Függetlenségi Nyilatkozat szerzője és nyolc válságos éven át az Egyesült Államok elnöke, George Washington és Abraham Lincoln mellett, a legkiválóbb amerikai államférfiak közé tartozik. Az Encyclopedia Britannica szerint, amelyet pártatlan tekintélynek kell elismernünk: “Jefferson a demokrácia amerikai apostolai és a világ liberális gondolkozóinak egyik legkiválóbb képviselője.” Életében olyan sokféle közhivatalt töltött be és tevékenységei olyan sok irányban ágaztak el, hogy már-már háttérbe szorult az a tény, hogy Washington elnöksége alatt, az ország első külügyminiszterének tisztét töltötte be, miközben sikerült elérnie azt, hogy a külvilág semleges maradt az amerikai forradalom után, ezzel lehetővé téve a fiatal amerikai köztársaság megerősödését. Jefferson első közhivatala a helyi békebiróság volt, majd 1769-ben a virginiai gyarmat képviselővé választotta. Ettől kezdve az amerikai forradalom egyik vezető embere lett. A függetlenség kivivása után Virginia állam kormányzója, kongresszusi képviselő, francia nagykövet, külügyminiszter, az Egyesült Államok alelnöke és 1800-tól kezdve nyolc éven át elnöke volt. Ennyiféle hivatal talán túlsók lett volna másnak, pedig ezek korántsem meritették ki Jefferson összes tevékenységét. Többek között igen termékeny iró, gyakorló ügyvéd, a virginiai egyetem megalapítója, sőt az Amerikai Filozófiai Társaság első elnöke is volt. Érdeklődése annyi irányban ágazott el, hogy elméje csak Aristoteleshez vagy Leonardo da Vinci-hez hasonlítható. Jelentős munkásságot fejtett ki a földrajz, növénytan, állattan, földmivelés, néprajzi és orvostudományok, mathematika, közoktatás, nyelvtudományok, irodalom és a theologia terén is. Hazájának és talán az egész emberiségnek a legnagyobb szolgálatott azzal tette, hogy az általános emberi jogok tiszteletbentartásáért szállott síkra. Sokkal tovább ment annál, hogy . az amerikaiak részére szabadságot követeljen az angol koronától. Minden ember természetes jogainak kinyilvánítását követelte, az általa ékesen megirt Függetlenségi Nyilatkozat szövege értelmében. Csak kevesen tudják, hogy a virginiai törvényhozás még az ő idejében olyan törvényt fogadott el, amely megtiltja a rabszolgák behozatalát. Olyan időkben, amikor ez még korántsem volt divatos, a kötelező világi oktatás és a sajtó teljes szabadságát sürgette. Jeffersont általában mint a Függetlenségi Nyilatkozat szerzőjét ünnepük, bár talán épen ilyen fontos volt, hogy elnöksége alatt az amerikai történelem egyik legfontosabb fordulatát vitte szerencsés megoldáshoz. Ez volt az u.n. Louisiana Purchase, amellyel az Egyesült Államok a Nyugaton óriási földterületeket vásárolt meg a francia Napóleontól. Ezzel az aktussal az Amerikai Egyesült Államok nem csupán egyes államok egyesülése lett, hanem egységes nemzetté kovácsolódott össze. Kijelentései között talán a legjellemzőbb a következő: “Isten oltára előtt örökös háborút üzenek a zsarnokság minden formájának, amelyet az emberi gondolkozásra erőltettek!” Csak akkor érezte otthonosan magát, ha vidéki környezetben élhetett. A virginiai dombokon építette fel lakóházát: Monticellot (mert mellékesen építészettel is foglalkozott), amely a Shenandoah völgyet tekinti be. Itt is halt meg 83 éves korában. Halálának napja az amerikai történelemben a véletlenek összejátszodásának csodálatos példája. Jefferson ugyanis 1826. julius 4.-én hunyta le szemeit örökre ,tehát a Függetlenségi Nyilatkozat kikiáltásának 50- ik évfordulóján. Isten akarata még azt is magával hozta, hogy ugyanazon napon fejezze be életét John Adams is, Jefferson elődje az elnökségben és több mint ötven éven át hűséges barátja. A. C. Legolcsóbb és legszebb ajándék a “Kis Dongó“ Előfizetése egy évre 4 dollár. TURÓCZI Ha hosszabb útra megy az ember vonaton, — s ha történetesen az ember nem beszédes ember, aféle gyorsismerkedő causeur, hanem szeret a néma megfigyelés álláspontjára helyezkedni — az ötödik állomásnál rájön, hogy a vonat olyan, mint a hírlap. Mentél már végig, nyájas olvasó, valami hosszú vonaton, az utolsó vagonból az étkezőkocsiba, mely a mozdony szeneskocsija mögött terjesztette a kellemes zsirszagot? Ha igen, akkor be is néztél mindenik fülkébe, amely előtt elhaladtál. S akkor rájöttél, hogy a fülkék olyanok, mint a hírlap rovatjai. Az egyikben a háborúról beszélnek, a másikban politikáról; a harmadikban földbérlők utaznak s közgazdasági rovatokat mondanak el; a negyedikben külpolitikáról van szó, az ötödikben a rendőri krónikák rémes eseteit hallod. Itt hallottam, amint egy panama-kalapos ur egy másik uri-kalapos panamistának a következő tanulságos történetet beszélte el, melyet minden rangú és rendű férfiak okulására híven közlök. A történet két részből áll. Az egyik rész Kelenföld és Sárbogárd közt hangzott el, a másik rész Sárbogárd és Dombóvár közt. A történet Kelenföldnél még unalmas volt, Szakály-Högyésznél volt a legérdekesebb s tiz óra negyvennyolc perckor Uj-Dombovárnál tanulságossá vált. I. Kelenföldtől-Sárbogárdig — Nézd, kérlek, — mondta a panamakalapos — az nem úgy megy, ahogy te gondolod. A nőket nem lehet paragrafusokba szedni. A nő és a férfi közt olyanforma a különbség, mint a hegedű és a zongora közt. A zongora temperált hangszer, mint a férfi. A cé után cisz következik rajta. A hegedűn a cé és a cisz közt még a mi brutális kezünk is megtalál négy-öt hangot. Nekem volt egy esetem, amit, ha elmondok, mindjárt megértesz valami keveset abból, amit nő és férfi közt való viszonynak neveznek. — Halljuk! — mondta a másik. — Mielőtt ügyvédi irodát nyitottam, tudod, hogy újságíró akartam lenni. Ifjúkoromban verseket, novellákat írtam és éreztem, hogy mozog bennem valami, az a valami, amiről Mikszáth azt mondta, hogy rendszerint nem tehetség, hanem giliszta. S abban az időben mi fiatalok egy kávéházba jártunk esténkint. Valóban olyanok voltunk, amilyeneknek a könyvekben leírják a bohémeket. Hosszuhajuak, borzasak. Nagy-kalapokban jártunk, lompos fekete nyakkendőt viseltünk, szakadt volt a cipőnk, kitérdelt a nadrágunk, s a kabátunknak lefigyegtek a zsebei, mert mindig könyveket cipeltünk bennük. Egyazon ruhában eljártunk egy esztendeig s hogy tömören fejezzem ki magamat, valamennyien: költők, festők, mind rongyosak és piszkosak voltunk. És volt abban a kávéházban egy Emma nevű kaszirosnő. Némi viharokon átment, helyőrséggel ellátott városokból jött nő volt, ami kaszirosnőre nézve egyszerűen az életrajz jellegével bir. És én szerelmes voltam Emmába. Járt oda közénk egy ur, aki se költő, se piktor nem volt. Hivatalnok volt egy bankban, s nekünk mindenben ellentétünk. Nem volt vidám fiú és pokoli előkelőséggel öltözködött. A cilinderén nyolc reflex, a nadrágja élre vasalva, mint a kés, a nyakkendője vékony, mint a cipőzsinór, a cipője lakkos és hibátlan, a zsebkendője sarkában patkó . . . Finom ember volt, Turóczinak hívták. Nem felejtem el a nevét soha. Állandóan “cuir de Russie” illata volt és úgy fésülködött, mint az angol miniszterek fiai. Egyszóval nem volt közibénk való és mi nagyokat mulattunk rajta. De az a hire volt, hogy szerencséje van a nőknél, s ez némi kis érdekességet adott neki a szemünkben. Emmával sokat beszéltünk róla és Emma, az édes és viharvert Emma kinevette, velünk együtt. Édesen kacagott, mint a régimódi Írók Írták, s ilyenkor elővillant piros ajkai közül hófehér fogsora a finom aranyplombbal, melyet egy főhadnagy költségén egy egyszerű kassai fogorvos ékelt piciny egérfogába. — Csókolom a plombját, — mondtuk neki, s ő imádott minket. — Az én fiaim vagytok, — mondogatta — még soha sehol ilyen jól nem éreztem magamat, mint köztetek. Imádom a bohémeket! Az imádat azonban csakis mint összeségre, mint társadalomra vonatkozott ránk. Engem specialiter nem akart imádni, pedig erre többször és a legerélyesebben felszólítottam. Nagyon szeretett mulatni velem, de — ennyi volt az egész. Turóczi ur is udvarolt neki. Unottan beszélgetett vele s azalatt halványkék, hogy ne mondjam: vieux-bleu szeme rajtunk kalandozott. Turóczi ur nem viccelt vele. Komolyan és unalmasan beszélt neki. Az időjárásról fejtette ki nézeteit. A divatról értekezett. A gazdasági viszonyokat ecsetelte. S mikor mi távozóban odakiáltottunk Emmának, hogy: — Szervusz, angyal! Vagy ezt: — Jobb erkölcsöket! Avagy: — Csókolom a plombját! Turóczi ur udvariasan levette kalapját és igy szólt:
