Kis Dongó, 1963 (24. évfolyam, 3-24. szám)
1963-03-05 / 5. szám
1963 március 5. 3-IK OLDAL Kis Dongó A magyar nemzet — Petőfi Sándor — Járjatok be minden földet, Melyet Isten megteremtett, S nem akadtok bizonyára A magyar nemzet párjára. Ha a föld Isten kalapja, Úgy hazánk bokréta rajta! Oly szép ország, oly viritó, Szemet-lelket andalitó.--------------------------Március 15-én Hideg eső permetezett, De a szívben nyár volt: Bimbó pattant rózsatövön, Az arcokon édes öröm, Lelkesedés lángolt. , Szila j vér forrt az erekben, — A ba.jlátók: hittek, — Varázsszóra porba hulltak Szégyenei átkos múltnak: Százados bilincsek. Bűvös igék kergetó'ztek, Szájról-szájra adták S a legzengőbb égig szállott, Megváltotta a világot, A neve: “Szabadság.” “Talpra magyar” — költőajkon Megzendült a szózat, Dobbant a szív a tettvágytól, És a rozsdás régi láncból Kardot kovácsoltak. Bátor ifjak tiszta lelke Szent mámorban égett, S egy nap valósággá váltott: Minden reményt, minden álmot, Minden dicsőséget. Emlékezzünk márciusra S tegyünk fogadalmat: “Követjük ősök példáját, Lerázzuk hazánk rabságát, Amit most ráraktak!” GYERMEKROVAT AZ ELSŐ ÁLDOZAT---------------------------------ÍRATLAN NAPTÁR MÁRCIUSRA: 12-én: Gergely uram nagy ravasz télre fordul a tavasz. 18-, 19-, 21-én: Sándor, József Benedek: zsákban hoznak meleget. Vigyázz Virágvasárnapra, Ha kifekszel már a napra. A szivedet öröm töltse: kertednek les sok gyümölcse. 1848 nyarán messze Galíciában, Tarnopol városában egy huszárszázad állomásozott és már rég lejárt a kihelyezésük ideje, mégsem váltották le őket. Egytől-egyig derék magyar fiuk voltak. A huszárok meghallották, hogy mig ők messze idegenben katonáskodnak, a hazát tíz felől fenyegeti ellenség. Ettől fogva nem volt nyugalmuk, nem volt maradásuk. Egy este, amikor idegen fül nem hallotta, összejöttek tanácskozni. — Miért nem visznek minket haza, mikor veszedelemben van apánk, anyánk? — kérdezte egy káplár türelmetlenül. Senki sem tudott erre felelni. Hát miért nem? Az őrmester elkeseredetten szólt: — Mi haszna van jó kardunknak, bátor szivünknek és erős két karunknak! Mi haszna, hogy huszárok vagyunk, ha itt kell tespednünk tétlenül az idegen földön, mikor hazánkra a sok ellenség tör. Egy vén huszár felmordult a bajsza alól: — Hát persze, a mi generálisaink ellenségei a magyarnak. Nem engedik meg, hogy hazasiessünk, hazánk védelmére! A huszárok lehorgasztott fővel hallgatták ezeket a szavakat. Egyszerre egy sápadt, fiatal közvitéz elővett a dolmánya zsebéből egy papírdarabot. Elkezdte olvasni a rája irt sorokat: Talpra magyar, hi a haza! Petőfi Sándor “Nemzeti dal” cimü költeménye volt. Amig a halvány huszár olvasta, az arca kipirult a szeme szikrázni kezdett, a hallgató huszároknak pedig tüzbe gyűlt az arca. Mikor ezt szavalta a társuk: Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer! Egyszerre ugrott föl valamennyi huszár. Elhatározták, hogy ők nem vesztegelnek tovább. Ha tisztjeik nem vezetik őket, hát hazaszöknek nélkülük is. Amint ezt elhatározták, egyszerre egy hang hallatszott a hátuk mögött: — Mikor indultok, fiuk? Egy magas, karcsú, fiatal Katolikus Magyarok Vasárnapja 69 éve a krisztusi lélek és a nemzeti szellem szolgálatában teljesiti a magyar sajtó hivatását Amerikában és szerte a világon. Politikai hírszolgálata az amerikai lapok között is a legelsők közé tartozik. — Vasárnapi szentbeszédeivel az angolul nem beszélő hívek lelki szükségletét szolgálja. — Pontos képet nyújt a zsarnokság ellen küzdő magyar nép sorsáról. — Szépirodalmi rovata pedig a magyar alkotó szellem szabadföldi megjelenését biztosítja. — Megjelenik hetenként. Előfizetése Amerikában: félévre 5. egész évre 9, két évre 16 dohár. Külföldre: egész évre 10, két évre 18 dollár. Kérjen mutatványszámot és rendelje meg ezen a címen: .Katolikus Magyarok Vasárnapja 517 South Belle Vista Avenue, Youngstown 9, Ohio, U.S.A. tiszt lépett közéjük, Fiáth Pompejusz főhadnagy. A huszárok fölugráltak és árulást sejtve, kardjukhoz kaptak. — Ne féljetek tőlem, fiuk, — szólt a főhadnagy. — Hallottam én is azt a költeményt, veletek megyek én is! Hej! hogy kigyult most a huszárok szeme! Szerették volna megölelni etz a lelkes fiatal tisztet, ha a föllebvalói tisztelet megengede volna. Másnap az éjszaka sötétjében egy század huszár vonult ki nesztelenül a városból. Élükön lovagolt Fiáth Pompejusz főhadnagy. A lódobogás sem hallatszott, mert a lovak patáját ronggyal csavarták be. Mentek haza, haza. Amint kiértek a városból, egy magányos lovast láttak maguk után nyargalni. Megismerték: Lenkei János sázzadosuk volt, akit mindnyájan szerettek. — Megállj átok fiuk! — kiáltott utánuk. A huszárok megálltak. — Hová mentek? — kérdezte a százados. — Nem tudjátok, hogy ez szökés, amit a katonai törvény halállal sújt? — Tudjuk, de mi azért mégis hazamegyünk! Egy őrmester szólalt meg most megsodorintva bajuszát: — Jöjjön velünk százados ur is, mert ha nem jön, viszszük! — No hát vigyetek, gyerünk! Hát azt hittétek, hogy én tt maradok nélkületek? Zugó éljenzésbe tört ki a század s kapitányával élén vágtatott tova, készen arra, hogy a poklokon is átvágja magát, csakhogy Magyarországba jusson. Került is elég veszedelem utjukba. Egyszer az elfogatásukra küldőt ezreden kellett átvágni magukat, máskor a megáradt folyón kellett keresztül úsztatni, mig mögöttük az üldözők zaja hallatszott. Aztán meredek hegyi utakon kellett kapaszkodniok De szerencsésen átjutottak a Kárpátokon és hazaérkeztek. Leszállva a lóról, mindnyájan megcsókolták a magyar haza földjét. Éppen jókor érkezett haza a század, akkor tört ki a harc. Szükség volt minden karra. A századot azonnal Szenttamás alá küldték, ahol a lázadó szerbek gyűltek össze. A tüzbe legelöl a Lenkei százada rohant. A roham elején Fiáth főhadnagy kezéből kiesett a kard és lezuhant a lóról. Hü huszárjai leugráltak lovukról és fölemelték főhadnagyukat, aki halálsápadtan, behunyt szemmel feküdt a földön. — Főhadnagy ur! — káltották — térjen magához. Főhadnagy ur! Ugy-e csak megsebesült? Fiáth fölnyitotta a szemét és azt suttogta, miközben szivére mutaott: — Itt ért a golyó, meghalok a hazámért. Legszebb álmom teljesült... Ti pedig előre! A huszárok szilaj haraggal rohantak a lázadó ellenségnek. Sok rác fizetett meg életével, Fiáth főhadnagy életéért. így lett Fiáth Pompejusz huszárfőhadnagy a magyar szabadság első vértanúja. Gondoljatok szeretettel rá!----------------------.-s 3 fi S-.---------------------A táplóbicskei has 1849 április 4-ike volt. Ezt a számot véres betűkkel irta be a nemzet a .történelem könyvébe. Az előremnyomuló magyar sei’eg Tápióbicskénél rátámadt az osztrákokra. De az osztrák sereg nagyobb volt, mint a magyar s Nagykátáig visszaszorította honvédeinket. Akkor érkezett oda Damjanich tábornok, vtéz magyar seregével. — M az? Vssza! Nem szabad hátrálni! — kiált a hős vezér. És rákiált egy futó honvédre : — Gyáva fickó, hát te is magyar vagy? Az egész csapatot egyszerre megfordítja, előre zúdítja és mint a fergeteg, rohan a honvéd az ellenségre. Ágyúink megdördülnek s az ágyuk mögött nyugodtan áll Sebő alezredes vezetése alatt két század magyar huszár, a világ legszebb katonája. De az ágyúgolyó nagyon bántja a németet. Kirendelt hát két század osztrák lovast, a mi tüzérségünk elkergetésére. Az osztrák lovasság élére Riedesel báró őrnagy áll. Hatalmas termetű, óriás alak. Szinte megdöbbennek huszáraink, amint a kardját kihúzza s lovasainak élén soraink felé robog. Huszáraink eléjük vágtatnak. Már-már összecsapnak, mikor Riedesel megállítja csapatát s int Sebőnek: — Gyere ki egy szál kárdra, ha mersz! Sebő ismerő őt jól. Tudja, hogy nemcsak iszonyú ereje van, hanem kitünően viv is. De azért halálos elszántsággal kiugrik a sorból és int Riedeselnek: — It vagyok, elfogadom a kihívást. így parancsolja a magyar büszkeség. Azzal nekimegy a német óriásnak. Az első összecsapásra egyik sem győzött. A másik összecsapásra szinten sértetlenül maradtak. A harmadik összecsapásra egyszerre vágott mind a kettő. Sebők meginog, jobbkarját elönti a piros vér, de nem bukik le a nyeregből. Riedesel holtan esik le a lóról. A huszárok látván vezérük gőzelmét, “Rajta magyar!” kiáltással rávetették magukat az ellenségre, mely tüstént megfordult és elszaladt.
