Kis Dongó, 1962 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1962-07-20 / 14. szám
6-JK OLDAL Kis Dongó 1962 julius 20. ELŐL AKAR MENNI Egy nagyon gazdag ur, több jóléti intézménynek és kórháznak támogatója, egyszer meglátogatott egy újonnan épült elmegyógyintézetet. Maga az igazgató kalauzolta a látogatót, ő ment elől, utána az előkelő ur, a menet végén pedig az ur szolgája. Fölmennek egy lépcsőn és a látogató megkérdi: — Mondja csak igazgató ur, hogyan tudja felvinni az őrülteket ezen a szűk lépcsőn? — óh, — feleli az igazgató, — a dolog egyszerű. Elől megy a vezető, középen az őrült, és mögötte egy alkalmazott. — Köszönöm, —• felelte a látogató, — Csak azért kérdeztem, mert visszafelé majd változtatunk a sorrenden. Én akarok elől menni.-----------§■*>■«------------HOL HIÁNYZIK? Lopták a borát az egyik gazdának. Később gyanította, hogy tán a cselédek lopják a bort, hogy a dolognak véget vessen, felül, a hordó száját lepecsételte. A bor azonban tovább is fogyott. Elpanaszolta baját a szomszédjának, aki azt tanácsolta neki, hogy a csapnál pecsételje le a hordót, mert a bor aiui a csapna!”folyik "el — Az nem lehet, mondja a gazda, hisz alul a csapnál mindig van bor, hanem felül hiányzik.---------------------------------Nótázzunk egy kicsit ELMENNÉK ÉN TEHOZZÁD... ELMENT A GALAMBOM . . . Elment a galambom, Üres a kalicka, Azt izente vissza, Visszajő tavaszra. Ha akkorra nem jő, Buza-artáskor, Ha akkora sem jő, Szilva-aszaláskor, Ha még akkor sem jő, Tudom, sohasem jő.--------.-«§§»5-------'■ LEESETT A RIGÓ LOVAM Leesett a Rigó lovam patkója, Jeges az ut, majd kicsúszik alóla; Felveretem orosházi kovácsnál, Ej no, hiszen több is veszett Mohácsnál. Volt nekem egy rigószőrü paripám, Eladatta a szegedi kapitány, Ott se valék az áldomás-ivásnál Ej no, hiszen több is veszett Mohácsnál. Volt nekem egy fehér házam, leégett, Azt se tudom a telekem kié lett Fel van írva a szegedi tanácsnál; No de se baj: több is veszett Mohácsnál. Volt szeretőm, esztendeig sirattam, Az nekem a mindennapi halottam; Most is megvan az a gonosz, de másnál; — No de se baj: több is veszett Mohácsnál. Elmennék én tehozzád, angyalom: Hej de hamis a kutyátok, galambom; Tanítsd kutyád emberségre, Ne ugasson a legényre, Az apád, az anyád csillagát. Elmennék én tehozzátok, angyalom: De szemetes a házatok, galambom; Söpörd ki a házatokat, Az apád, az anyád csillagát. # Elmennék én tehozzátok, egy estve, Ha az anyád az ablakon nem lesne. Kék ibolya, teljes szegfű, So’sem voltál hü szerető, Az apád, az anyád csillagát. ----------------------EL AKARNÁM A BAKANCSOM CSERÉLNI El akarnám a bakancsom cserélni, De már látom el kell aztat viselni; Jaj de rövid az én bakancsom szára, Esik a hó, fázik a lábom szára. Hej a bunda, ez a bunda, a bunda — Mikor ketten melegedtünk alatta. He i ist?" írJnek k jut eszembe, — Tán azóta menyecske lett belőle. ELMENT AZ ÉN RÓZSÁM... Elment az én rózsám Idegen országra; Azt izente vissza, Hogy menjek utána. Hogyha én azt tudnám; Melyik utón ment el, Azt én felszántanám Aranyos ekével.-------------------------ELBUSULTAM ÉN MAGAMAT . . . Elbusultam én magamat, Itt kell hagynom galambomat. Pedig akár merre járok, merre járok: Soha olyan hiv szeretőt nem találok. Kedves rózsám ne hagyj engem Úgy is azt fogadtad nekem: Enyim vagy te mind halálig, mind halálig, Szived tőlem el még a sírban sem válik. Ha rab leszek, kis angyalom, Ne szomorkodj rabságomon, Mert szivembe holtig zárva a te szived, A szerelem rózsalánca lesz > bilincsed. 1 Ha megnyerem szabadságom, Hűségedért, kis angyalom, . Elveszlek én esztendőre, jövendőre, , Rózsaláncon fogunk menni menyegzőre. Búsulok is, bánkódom is, Rám fér én rám, ha sírok is. iUTíha á világ, mind a világ rólam beszél, iDe azt mind elfujja a szél, fújja a szél. Zúg a harang, muzsikálnak HOGYAN SZÓLÍTSA Bécsi orvosi körökben sokat mulatnak mostanában az alábbi történeten, amely valóban megtörtént. Egyik bécsi orvost kinevezték egyetemi magántanárrá. Egyik személyes ismerőse, aki már régebb idő óta egyetemi magántanár, szörnyen mérgelődött, amikor ezt a hirt meghallotta. Érzelmeit nem is rejtette véka alá és amikor egy másik orvosbarátjával találkozott, felháborodva mondta neki: —Mit szólsz hozzá, X. Y.-t magántanárrá nevezték ki. De légy nyugodt, én ezt a hülyét, ezt az ostoba szamarat nem fogom tanár urnák szólítani. Hogyisne, még csak az kellene, tanár urnák titulálni egy ilyen idiótát. — Hát hogyan fogod szólítani? — Egyszerűen kolléga urnák.'
