Kis Dongó, 1962 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1962-06-20 / 12. szám
4-IK OLDAL 1962 junius 20. Kis Dongó KIS DONGÓ — CLEAN FUN The Only Hungarian Comic Paper in the U. S. Editorial and Publishing Office: KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVE. Detroit 17, Michigan Editor & Publisher LOUIS BEDY szerkesztő és kiadó. Munkatársak: E lap minden olvasója. Published every 5th and 20th of each month. Megjelenik minden hónap 5-én és 20-án. Subscription price one year $4.00. — Előfizetési ára egy évre $4.00. Entered as second-class matter July 1, 1942, at the post office at Detroit, Michigan under the Act of March 3, 1879. Bagi aram frakkban Sok mindenfélét írtak már az Alföld aranyparasztjairól, akiknek ha nem is nagyobb a jövedelmük, de különb magánvagyonuk van, mint a monakói hercegnek. Bagi uramról és Nagy Mihályról egész adomakor van, mert igazán nagyon furcsa az, hogy azok a ködmönben járó gatyás emberek, ha igazán akarnák, négylovas hintón járhatnának s kabanoszszivart vághatnának fel dohánynak a makrába. De nem teszik, Bagi uram ő kelme parasztszekéren jön még Pestre is s a kocsiülésen ebédel szalonnát, jóízűen szeldelve azt a fehérvári bicsakkal, ha pedig valami fejedelmit akar, akkor tűzön pörköli és zsírját csepegni hagyja a kenyérre. Hanem ilyet aztán nem eszik a király sem! Tévedne pedig, aki azt hinné, hogy ezt fösvénységből teszi az alföldi gazdag paraszt, mert gavallér az egytől-egyig, csakhogy a gavallérossága máskép nyilvánul. Mert hát ur az ur a pokolban is, s hogyha egyszer kedve kerekedik a korcsmában, mig a négy szál cigánylegény huzza neki keservesen, odakiált a pincérnek: — Hozzon négy akó bort ezeknek a cigányoknak. — Hát Bagi uramnak mit hozzak? — Nekem is hozzon vagy egy félakó fekete kávét. És főzik ott künn óriási üstben a sok feketét, mert Bagi uramnak ez a parancsolatja. Sürög-forog körülötte az egész háznép. ő jól tudja, hogy ez most nagy bolondság. De hát éppen abban van a virtus, hogy amit egy Bagi parancsol, az még ha bolondság is, feledésbe mégyen, hiszen éppen azért Bagi ő, hogy az is jól vagyon téve és mondva, ami helytelenség. Megelégszik az ilyen alföldi paraszt gróf, hogy ő otthon a legelső lehessen a magaszőrü emberek közt, de ha feljebbranguak kitüntetik, azt is nagyon jó néven veszi — mert csak lefelé arisztokrata. A “Kis Dongó“ hirdetései a legeredményesebbek! HIRDESSEN LAPUNKBAN ! Bagi uramat sokszor érte ilyen szerencse s urakkal forgolódván, mert hiszen a saját gazdatisztjei is urak már, bizonyos csiszoltságot egyesit magyaros, egészséges észjárásával — s bizony nem vall szégyent senki előtt, akivel szóba áll. A Bach-világban (melyet ma visszakivánnak azok a magyarok, akik abban a hitben voltak még akkor, hogy ennél a világon semmi sem lehet már roszszabb) történt az az eset, hogy az uj csongrádmegyei főnök, mindenható ur, akkoriban, midőn hivatalát elfoglalta, nagy ebédet adott, arra a megye urait kívánván összehívni. Már pedig, hogy kik a megye legelőkelőbb urai, honnan lehetne azt jobban tudni, mint a telekkönyvből? Nagyszerű az a “tudás könyve”. Aki azt megolvassa, az előtt semmi sem maradhat “homályosságban.” Hát a telekkönyvből csináltatta meg titkárjával a meghivási lajstromot. Természetes, hogy Bagi uram is köztük volt, még pedig mindjárt legelői. A meghívók elküldettek s a nagy nap végre is megérkezett. A széképület fel volt díszítve ez alkalommal, valamint a főnöki termek is. Nagyon fényesnek akarta ezt a mulatságot ő méltósága, ki még eddig csak I a Hármas Kis Tükörből ösmer- Ite az Alföldet. Az inasnak meg volt hagyva, csak olyan embert eresszen be, aki frakkban jön. Hát iszen körülbelül úgy jöttek el mindnyájan, csak egyesegyedül Bagi uram állított be a maga ünneplő kékbeli ruhájában, amely erre az alkalomra szépen ki volt kefélve s piros olajos kendő a nadrág-ellenzőbe huzva, úgy hogy a két vége kicsüngjön ünnepiesen. — Mit akar itt kend? Kicsoda kend? — rivallt rá az ajtónálló komornyik. — Hát én bizony Bagi vagyok! — mondá ő kigyelme, délcegen kidüllesztve mellét, melyen három sor valóságos ezüstgomb futott le. — Bagi! Nem lehet bemenni ő méltóságához. Most itt ebéd van. — Hiszen éppen arra az ebédre jöttem. Nagy szemeket meresztett a komornyik. — Lehetetlen az! — mondá. Erre aztán Bagi uram előmutatta bugyellárisából az invitáló levelet, mire elbámult ugyan a komornyik, de mégis azt felelte: — Nix nucz! Itt csak frakkban lehet bemenni, ez a rendelet. Ez itt szalon. Szalonhoz úri ruha dukál. Dühösen fordult meg erre Bagi uram, minthogy látta a komornyik magatartásából, hogy úgy sem eresztik be és a szabóhoz sietett, hol felöltöztették annak módja és rendje szerint. Sokan emlékeznek még Szentesen arra a csúfságra, mikor ő kigyeimén frakk volt és német pantallón — először és utoljára. De bosszút is állt erre legott az ebédnél. Amint leültek a nagy tábla körül s kitálalták a levest, Bagi uram nagy keserűen belenézett a párolgó tányérba, letette nagy robajjal osztentative (úgy, hogy mindenki odanézett) a kanalat s lehajolván, fölemelte az uj donat uj frakk jobb szárnyát és belemártogatta a levesbe. — Mit csinál, Bagi uram! Mit csinál, az istenért? — kérdezik tőle a körülülők azon hitben, hogy talán megbolondult. — Hát a frakkomat kínálom, — mondá Bagi szelíden és nyugodtan — mert úgy tapasztalom, hogy én nem, de ő vagyon ide ebédre hiva. A megyefőnök elértette a dolgot, máskor szívesen látta Bagi uramat ködmönben is. ---------------------------Á HORDÓK A szőlőbe vezető utón két kocsis találkozott: a földesur könnyű hintája lefelé futott, s egy parasztszekér nagy nyikorgások között vontatott fölfelé, megrakodva hordókkal. Ä földesur igen barátságos jó ember volt és kitért a szekér elől, ennek gazdája pedig gyalogolván a szekér mellett, nagy igyekezettel serkenté gebéit előre. — A tiéd fiam, az a sok bor? — kérdi az ur. — Dehogy az enyém! — sóhajtott a fuvaros. — Nem ilyen gyalázatosán találna akkor engem itt a tekintetes ur. — Hát hogyan? — Szekeremet az ut egyik felén — üresen; magamat az ut másik felén — teli borral.--------------------------AZ EBLÁB Az ifjú földesurnak igen megtetszett a városban a szemüveg és ő is vett magának egy nagyitót. Kimegy a birtokára, orra közé szorítja a vakítóját és a birkát veszi legelőbb is szemle alá. De szép kövérek és nagyok a bárányaid, István! — Meghiszem azt, ha én viselem a gondjukat, — felel a juhász. De nini! mi van a tekintetes ur orrán? — Ejnye, hát ebláb! — válaszolt röviden az ifjú óriás, elszégyelve magát. Egy másik alkalommal arra jár és szemüveg nélkül nézi meg a birkákat. — István, te! De satnyák, aprók ezek a bárányok most. — Hm ... morog a juhász. Tegye csak fel ténsur az orrára azt az eblábat, meglássa ismét olyan szépek lesznek, mint a minap. —-— VIDÉKEN — Nem mély ez a patak, kedvesem!' — Dehogy, nagyságám, látja, hogy á kacsáknak is csak hasig ér! Szerkesztői üzenet Ha sztrájkol, vagy munkanélkül van és az újság előfizetése esedékessé válik, Írjon egy postakártyát és mi halasztást adunk az előfizetés beküldésére. A magyar nyelv Irta: ÁBRÁNYI EMIL Ó szép magyar nyelv! Aki egyszer téged Ajkára von, többé nem dobhat el! Szentség gyanánt hogy befogja éked, őrző oltárrá válik a kebel. Pajzán, derűs vagy, mint nőink szeme, S erős, szilárd, mint hősök jelleme! Gyöngéd vagy és lágy, mint mennybolti kék, S dörögni úgy tudsz, mint villámos ég! Minden, mi fejben vagy szivben fakad, Tőled nyer pompát, színdús szavakat. Nagy eszme, érzés oly ragyogva hord, Mint egy király az ünneplő bíbort! * * * Bír-e más nyelv úgy epedni, Annyi bájjal, annyi kéjjel? Olvadóbb, mint lant zenéje Holdvilágos, langyos éjjel, Mely virágot s dalt terem, Mikor ébren semmi sincs más, Csak a fák sötét bogán: Hangos, boldog csalogány S boldog, néma szerelem ...
