Kis Dongó, 1962 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1962-04-20 / 8. szám
4-IK OLDAL Kis Dongó 1962 április 20. Kellemes és boldog HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KIVAN ÜZLETFELEINEK, a “Kis Dongó” olvasóinak és az összmagyarságnak FOLTYN MIKLÓS, hazai és amerikai GYÓGYSZERÉSZ DELRAY PHARMACY 8022 WEST JEFFERSON AVE., DETROIT 17, MICHIGAN Telefon: VInewood 2-0832 Orvosi receptre kiszitünk gyógyszereket. — Rendelésre külföldre is szállítunk gyógyszereket és vitaminokat. — Különleges pipere-cikkek. Az öreg gróf Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek, akik a vicceket fiatal korukban már hallották.--------■**$§*>■------BÍRÓI bölcseség A zanzibari szultán egy este baráti körben bakkaratot játszott. Éppen egy nagy összeg nyereményt akart besöpörni, mikor egyik vendége, egy angol uj ságiró tréfásan megszólalt: — Te nem teheted ezt meg, ó, próféta helytartója, hogy elteszed ezt a pénzt. A Korán megtiltja ezt! Mikor a szultán ezt hallotta, nagy lélekjelenléttel fordult szomszédjához, egy biróhoz és megkérdezte tőle: — Te hivatásos biró vagy, mondd meg, szabad elvennem ezt a nyereséget vagy sem? A biró erre igy felelt: — Ha becsületesen játszottál, ó próféta helytartója, akkor nem szabad elvenned a pénzt, mert a Korán tiltja szerencsejátékot. De ha csaltál, ó uralkodó, akkor ez nem szerencsejáték, hanem a te egyéni ügyességed. Ebben az esetben elteheted a pénzt. — Te vagy a legbölcsebb biró a világon, — szólt a szultán és mosolyogva tette el a nyereséget. EZ IS AMERIKA! Egy newyorki hotel igazgatója inspekcióját tartja a hotelben. Észrevesz egy cipőpucolót, aki nagyon szomorú képet vág. Megveregeti a vállát: — Fel a fejjel, barátom! Látja, én is mint cipőpucoló kezdtem, és most'hoteligazgató vagyok. Ez Amerika! Mire a cipőpucoló még sötétebb arccal válaszol: — És látja, én mint hoteligazgató kezdtem ... és most cipőpucoló vagyok. Ez is Amerika! MARADJUNK A SZOKÁSNÁL Valamely itélőszéknek nem akadt hóhéra, hogy egy cigányt fölakasszon, igy azt javasolták a cigánynak, hogy menjen valahova, s akassza föl magát. A cigány, aki tovább látott az orránál, azt felelte, hogy adjanak neki vagy hat forintot. — Miért? — kérdezték tőle. az itélőszék tagjai. — Mert a hóhérnak fizetni szoktak, — mondta a ravasz cigány. Régi naptáraink már elfogytak! Kellemes és boldog HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KIVAN ÜZLETFELEINEK, a “Kis Dongó” olvasóinak és az összmagyarságnak a LANE SUPER SERVICE Gazolinállomás és Shelllubrication tulajdonosa: TERNYÁK ISTVÁN 1709 Lawndale Avenue Detroit 9, Michigan — Telefonszáma: VInewood 1-2290. Tire és battery szolgálat, valamint megbízható, szakszerű autójavítás. Roppant nagy ur volt. Százezer hold kövér föld termette az ennivalóját, de alig evett többet, mint egy légy. Gőgös volt. Százezer őst birt összeszámolni, de csak egy utódot, aki tigrisekre vadászott Indiában abban az évben, mikor a grófhoz kerültem. Annyira szerette őseit az öreg, hogy az utódnak már semmi se jutott a szeretet bői. Közömbös volt iránta. Élő lélekhez nem vonzódott, se rokonhoz, se baráthoz. Még a hazát sem szerette, pedig az akkor éppen halott volt. Az ötvenes években kerültem az ódon, zeg-zugos kastélyba, melyen egy érckakas forgott szeles időben. E kastélyt már láttam azelőtt. Mi gyerekek gyakran elmentünk egész a harmadik faluig, hogy lássuk a kevély, méltóságos falakat, hogy bekukucskáljunk a kerítések nyílásain át az óriási parkba, hogy megbámuljuk a búbos tornyot, mely merészen emelkedett ki a váracs közepén két zöld szemével, a zsalus ablakokkal. Istenem, de szép lehet az belülről! Ha én azt egyszer úgy kedvemre megnézhetném. A grófot magát soha sem láttam, fogalmam sem volt róla, milyen lehet egy gróf. De valami nagyon boldog lehet, az bizonyos. Atyám takácsmester volt. A takácsoknak, kivált a Nyírségen, ahonnan származom, vékony a keresetük. Szegényesen éldegéltünk, de nem nyomorban. Atyámnak mindég volt dolga. A grófnak is ő dolgozott, gyakran járt oda és sokat beszélt nekem arról a tündéri pompáról, ami ott van. ő mondta azt is, hogy a gróf nagyon öreg ember. Mindössze ennyit tudtam róla, midőn egy nap éppen a kas-} télyból tért haza s levetvén tarisznyáját, igy szólt-hozzám: — No gyerek, akarsz-e ur lenni? Már akkor nagy gyerek voltam elvégezvén az iskolákat. Azt hittem, tréfál, de mégis igy feleltem: — Magától értetődik. — Hát akkor csak készülődj, mert neked ugyancsak megvirradt a jövő héttől kezdve. Lázas pirosság ömlött el arcomon a nagy kíváncsiságtól. — Alkalmazásban leszel az öreg gróf személyénél. — Én? Az öreg grófnál? — Együtt fogsz vele enni, in- I ni. Szerencse gyermeke vagy. Nem csoda, hogy a bika planétában születtél. De olyan erős [is leszel te ott az úri koszton, [mint egy bika. Erre már az édesanyám is be- I jött a konyhából. — Csak nem tán? — kiáltá kétkedő arccal. — Ne bolonditsd, öreg, a gyei vet! De apám kor maradt. — Úgy van, ha mondom. Gyuri a jövő héttől kezdve felolvasó lesz az öreg grófnál. — Felolvasó? Hát mi az? — Mi? Hát az, hogy az öreg grófnak van egy inasa, az a keze-lába; van egy masinája, az a gyomra; van egy tülke, az a füle; van egy fiskálisa, az a szája; te pedig leszel a szeme. Hát az is csak valami. — Nem értem. — Ej no, te fogod neki felolvasni a könyveket, leveleket és újságokat, amiket a városból hoznak. Ilyen minőségben kerültem én a grófhoz, beállítván egy délután a kis batyummal, melyet a János inas vett át, akit nagy kézszoritások között kért meg atyám, hogy vegyen pártfogásába. A János inas, egy marcona, középütt borotvált szakállu ember (arca tele volt bibircsekkel, minélfogva “buckás képűnek” is csúfolták), megveregette a vállamat és nagy leereszkedéssel biztosított a kegyeiről. A gróf éppen aludt akkor, “hanem iszen majd nemsokára fölébred” — mondá János — “s akkor magától jön a többi.” Kinos nyugtalansággal vártam a fontos pillanatot, mikor végre szemtől-szembe leszek egy . gróffal, egy igazi gróffal. Szivem lázasan dobogott, a félelem szorongásai közt. Hogy milyen lehet az? Hogy nézhet ki? óh, bárcsak már túl volnék rajta. Azalatt az egész környezettel megösmerkedtem. Egy öreg barát (a gróf gyóntatója) hozzám lépett s barátságosan kérdezte: — Tud-e kártyázni, amice? — Nem tudok. — Hát inni tud-e? — faggatott kedvetlenül. — Megpróbálom. — Helyesen van, fiatal emjber, nagyon helyesen. A kártyához pénz kell, igaz-e, hehe? Hanem az iváshoz csak torok kell, hahaha. S torkunk nekün szegény embereknek is van, huhuhu. Egy kövér asszonyság sürgött-forgott az ambituson, arról azt mondták, hogy a kulcsámé, az udvaron egy jó kinézésű öreg ur játszott a kutyákkal, az a kapus, a kastély felső szárnyában pedig egy fehér kitlis alak lótott-futott mindenfelé edényekkel: az a szakács. De mindnyájuk közt a legnagyobb urnák látszott János, az inas. A kulcsárné, aki jó barátságban állott atyámmal (hihetőleg az ő protekciójával jutottam is be), maga elé idézett és ellátott jó tanácsokkal: — Iparkodjék a János kedvét megnyerni, mert az itt a fő. Nagyszerű ember, nagy hatalom itt. De méltán is, mert hü, roppant hü. Arannyal se lehetne megfizetni hűségét. Úgy szereti a grófot, mintha a tulajdon apja volna, gondoz-
